2020.09.17. 10:10

A Portofino 2017 óta jelenti a belépőt a Ferrari-tulajdonosok közé, és eddig azt gondolhattuk, hogy szándékosan nem lépték át vele a hatszáz lóerős lélektani határt. Ám a félidős frissítés során ez is megtörtént.

Az új kivitel, amely a nevéhez kapott egy M betűt, műszakilag nem változott sokat: a motor ugyanaz a 3,9 literes V8-as, mint eddig, de már az a változat, amit a Roma kupéban tavaly bemutattak, 620 lóerővel. A váltó is ugyanaz a nyolcfokozatú, dupla kuplungos szerkezet, amit a Romához is használnak – nyilván logisztikailag is egyszerűbb, ha nem kell többféle hajtáslánc-változatot gyártani a két, hasonló jellegű modellhez.

A Portofino dinamikája mindettől nem változott sokat – százra 3,5 helyett 3,45 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége pedig továbbra is 320 km/h – a nagyobb teljesítmény többet számít a számháborúban, de érzésünk szerint ott is leginkább az a jelentősége, hogy hatossal kezdődik az adat, és nem ötössel, mint eddig.

A motorcsere kapcsán igazítottak a lökhárítókon is, más lett az alsó légbeömlők kialaktíása. Ezen felül is csupa apró változtatást végeztek: a Portofino M-en például már ötállású Manettino van – ez a kis forgókapcsoló a kormányon – amelyen új az eddigieknél is keményebb beállításokat, gyorsabb gázreakciót és váltásokat hozó Race állás.

Az autó forgalmazását 2021 közepén kezdik, valamivel drágábban, mint korábban. Az M alapára 206 ezer euró, ami bő 16 ezerrel több a kifutó változaténál – ilyen módon a Portofino nem csak teljesítményben lép át egy lélektani határt.