A Tesla szerint csak Kínához gyenge az autói futóműve

2020.10.26. 17:11

A 2013 szeptembere és 2018 januárja között gyártott Model S és Model X típusok visszahívását rendelték el a kínai hatóságok a futóműelemek lehetséges deformálódása miatt. A gyártó szerint ez a hiba másutt kis eséllyel lép fel, így másutt visszahívás sem lesz.

A kínai hatóságok szerint 29 193 Tesla Model S és Model X visszahívására van szükség, mivel ezeknél az első futómű egyes elemeinek deformálódását tapasztalták, ami befolyásolja az autók kormányzását. Ugyanezen autók közül 19 249 esetében a hátsó futómű felső vezetőkarjának deformálódására is számítani lehet.

Mindez eddig szimpla ügynek tűnik, hiszen a Tesla nem nyújtott be fellebbezést, a visszahívást rendben megtartják Kínában. Ugyanakkor az akció hírére az amerikai közlekedésbiztonsági kormányügynökség, az NHTSA is érdeklődő levelet írt a Teslának, hiszen a kérdéses időszakban ugyanazzal az autóval, ugyanabból az üzemből szolgálták ki az összes piacot.

És itt jön, ami igazán meglepő: a Tesla válaszában az áll, hogy ritka hibáról van szó, amely a kínai felhasználók gondatlansága, illetve a helyi úthálózat minősége okoz, és csak azért fogadták el Kínában a visszahívás elrendelését, mert különben a kínai bürokrácia még nagyobb terhet rótt volna a vállalatra. Ugyanakkor a megadják a probléma szabatos leírását: „Ha a vásárló túlzott terhelésnek veti alá a futóművet, például járdaszegélyre vagy kátyúba hajt, a kérdéses alkatrészek akár azonnal, akár a későbbiek folyamán meghibásodhatnak.” - írja a válaszlevél.

A magyarázat elég gyenge lábakon áll: mivel nem készítettek különböző futóművű autókat a különböző piacokra, és rossz utak nem csak Kínában fordulnak elő, a logika azt diktálná, hogy a visszahívásra másutt is szükség lenne.

Az NHTSA 2016-ban már vizsgálta a Teslák futóművét, de akkor nem találtak hibát, arra pedig kicsi az esély, hogy a kínai akció miatt ismét vizsgálatot indítanak. Így a kérdéses évjáratú Model S és Model X tulajdonosok Kínán kívül egyelőre csak annyit tehetnek, hogy figyelnek a kátyúkra és járdaszegélyekre.