Itt az új Mercedes C osztály

2021.02.23. 16:36

A Mercedes-Benz C osztály a márka legkelendőbb modellcsaládja évek óta, amit remekül illusztrál, hogy 1982, a 190-es bemutatása óta már túl van 10,5 millió darabon a számláló. Mostanában minden hetedig eladott Mercedes valamelyik C változat. Talán e népszerűség az oka, hogy bár vadonatúj C érkezik idén, ezt a külső rejti – ránézésre a 2018-ban frissített legutóbbi modell van a képeken.

Pedig nem. 6,5 centit nőtt a szedán és ötöt a kombi hossza, a tengelytáv 2,5 centit, a szélesség egy centit gyarapodott mindkét változat esetén. Ez a megnagyobbított test persze tágasabb utasteret kínál, a hátsó lábtér például 3,5 centivel lesz nagyobb, ám a szedán csomagtartója változatlanul 455 liter és a kombié is csak harminc literrel nagyobb, mint eddig – 460 liter, vagy 1480 ledöntött ülésekkel. A kupé és a kabrió bemutatása később várható, sőt a nemzetközi premieren arra utaltak, hogy ezúttal lesz All Terrain változat is, mint az E kombiból

A nagyobb test alatt új a futómű: elöl négy lengőkaros, hátul multilink felfüggesztést alkalmaznak segéd kerettel természetesen, és rendelhető lesz hátsókerék kormányzással. Ez egyrészt még stabilabbá teszi az autót nagy sebességnél és agilisabbá szűk fordulókban, másrészt elérték vele, hogy 11 méter alá csökkenjen az ezzel felszerelt C szedán fordulóköre. Ahogy korábban, most is rendelhető lesz állítható lengéscsillapítás, illetve bizonyos változatokban a hátsó tengely légrugózás kap.

Talán azért nem nőtt a raktér, hogy legyen hely az akkumulátoroknak, mert mindegyik C motorváltozat kap valamilyen elektromos kiegészítést. A kifutó verziókhoz hasonlóan a C 180 és a C 200 jelzés 1,5 literes turbómotort takar, 170- illetve 204 lóerővel, melyet 20 lóerős ISG, azaz integrált indítómotor-generátor segít alacsonyabb fogyasztáshoz és finomabb elinduláshoz. A C 300 pedig kétliteres, 258 lóerővel, 400 Nm nyomatékkal és a kistestvérekhez hasonlóan 48 voltos ISG rendszerrel. A dízelmotor is kétliteres, C 220 d jelzéssel 200 lóerő és 440 Nm, míg C 300 d jelzéssel 265 lóerő és 550 Nm nyomaték jellemzi. Első körben ezeket a változatokat lehet rendelni, kizárólag 9G-Tronic automata váltóval, de a C 200 és a C 300 elérhető összkerék-hajtással is. Ebben áttervezték az első tengely hajtását és az osztóművet, így a gyár szerint javult a nyomatékelosztás a kerekek között.

Az igazán érdekes azonban a már most belengetett konnektoros hibrid lesz, melyet benzin- és dízelmotorral is meg lehet majd rendelni. Házon belül fejlesztett, 25,4 kWh kapacitású akkumulátor látja el árammal a 129 lóerős elektromotort, ami önállóan 140 km/h-ig gyorsítja a C-t, és előzetes WLTP adatok szerint akár 100 km lehet a hatótávja. Temperált, és így 55 kW teljesítménnyel villámtölthető az akkumulátor, márpedig ilyen adatoknak néhány éve még némely villanyautó is örült volna. Ez azt jelenti, hogy a tudatos sofőr akár tisztán elektromosan is használhatja a mindennapi munkába járáshoz, bevásárláshoz. Ha pedig erőre van szükség, a 204 lóerős benzinmotorral szerelt változat rendszerteljesítménye 330 LE 550 Nm nyomaték mellett.

Érdekes azonban, hogy a PHEV változat továbbra is szűkebb csomagtartóval jár. Most 360 literes a raktér, melynek feneke alá kerül az akkumulátor. Gyaníthatóan a konnektoros C árából ráadásul lehetne akár valódi villanyautót venni, padló alatti akkumulátorral, ami nem szűkíti a rakteret és -rontja a dinamikus viselkedést. De aki rendszeresen jár külföldre, annak még így is vonzó kompromisszum lehet mondjuk egy Tesla helyett, rájuk gondolva Power Nap, azaz frissítő szundi funkciót is kapnak a konnektoros C-k, tehát a hosszú autózások során üdítő lesz megállni, aludni egy rövidet.

Persze a digitalizáció is erősödik, a C az MBUX rendszer második generációját kapja. Bár még nem a teljes műszerfalat elfoglaló óriáskijelzővel szerelték, de így is látványosan modern a két hatalmas LCD uralta belső. Az óracsoport 10,25 vagy 12,3 colos lehet, míg a középkonzoli multifunkciós kijelző leköltözött a látványos, repülőgép turbináról mintázott légbeömlők alá, és 9,5 vagy 11,3 colos lehet. Ezt egyébként a vezető felé fordították, de nem kötelező tapogatni, mert ahogy az A osztályban, itt is nagyon adnak az öntanuló hangvezérlésre. Természetesen van internet kapcsolat, melynek segítségével egyrészt frissíthető a szoftver, másrészt a kocsi összeköthető az otthoni okos eszközeinkkel, és képes azok távvezérlésére.

Az új C az aktív biztonság frontján is alapos felszereltséget kap, talán a legérdekesebb újdonság a Digital Light. E fényszóró rendszer lámpánként 1,3 millió mikrotükör segítségével teríti a fényt éjjel, de arra is képes, hogy az útra vetítse az autó szélességét, így szűkebb helyeken magabiztosan fűzheti át a gépet a sofőr. A gyártás ahogy eddig, most is több kontinensen zajlik majd, hozzánk Brémából érkeznek a szedánok és a kombik, melyeket március 30-tól lehet megrendelni.