Ha ilyen Rolls-Royce Ghostod van, te vagy a legnagyobb piton

2021.11.13. 13:12

Charles Stewart Rolls a legenda szerint szűretlen ribilliótól fűtve rendre olajfoltos nyakkendőben jelent meg a Cambridge-i Egyetem nagyszabású rendezvényein, ami miatt rajta ragadt a Dirty Rolls becenév. Ez azonban még nem elég ok arra, hogy az alvilág hangulatát idéző feketeségbe mártsák a Rolls-Royce Ghostot, a Black Badge mögött valójában a formálódó társadalom áll.

Nemesek vagy gyártulajdonosok helyett ma már a techvállalatok vezetői szerepelnek a leggazdagabb emberek listáján, akik mögött ott vannak a kétes hírű sztárok, feltűnésre vágyó, felkapott influenszerek. Ez a Ghost pontosan az ő ízlésüknek készül, hogy legyen mivel villantani, amikor már kevés a fóliába húzott sportautó. Hát, ezért a Ghost Black Badge minden idők legnépszerűbb Rolls-Royce-a.

Könnyedén hozza bármelyik Rolls-Royce az angol kastélyok hangulatát, az elegánsan elköltött milliók édes ízét, de ahogy régen sem kizárólag kimért bankettek voltak benne a táncrendben, hanem az úri mulatók laza erkölcsű estéi is, úgy a Ghostból is akad a makulátlanság helyett inkább a pókerasztal mellett iszogató dzsentrit idéző változat. Na, ez a Black Badge.

Fényezése az autóipar legmélyebb feketéje, amit 45 kilogrammnyi festékkel visznek fel az elektrosztatikusan feltöltött, fehér színű karosszériára. Utána jön rá két réteg lakk, majd a négytagú csapat polírozza tökéletesre. Elmaradhatatlan a kézzel húzott dekorcsík is, mely ebben az esetben a beltérrel harmonizáló élénk árnyalatú. Szaténosan csillogó krómok helyett az ablakkeretek, a világító hűtőmaszk és a felette trónoló Emily szobrocska is fényes fekete a Black Badge modelleken.

Utasterében dominál a feketeség és mellé az élénk színű finom bőrkárpit, amit karbon és fémszálakból szőtt dekorbetét egészít ki, mert a fa már a múlt. A műszerfalon lévő óra számlapja szintén fekete és minimalista kialakítású, a Black Badge logóját, tehát a végtelen jelet pedig a hatrégetű lakk közepébe festik, hogy térhatású legyen. Több mint 150 LED világítja meg az utas előtti lézermart csillagos panelt, mellé elmaradhatatlan a szintén csillagos égboltot idéző száloptikás tetőkárpit és a vastag gyapjúszőnyegek.

6,75 literes, biturbó V12-es motorja 600 lóerős és 900 Nm nyomatéka van, az autó fékjeit áthangolták, hogy jobban adagolható legyen, valamint dolgoztak a kipufogórendszeren is. Aki nem kérkedni, hanem viselni szeretné a Rolls-Royce-t, annak ott a 29 lóerővel szerényebb Ghost.