15 milliárdért vesz gázbuszokat a Volánbusz

2022.02.19. 12:50

Még tavaly augusztusban írt ki a Volánbusz két közbeszerzést, összesen 164 darab szóló, CNG, azaz sűrített földgáz üzemű autóbuszra. Mindkét tendernek a nyertese az MAN Kamion- és Busz Kereskedelmi Kft. lett. Így mind a 164 CNG meghajtású autóbusz új MAN Lion's City 12 G lesz. Az egyik közbeszerzés 79 darab M3/II, azaz kétajtós elővárosi kivitelű buszról szól, amelyekből Szolnokra 40, Zalaegerszegre pedig 39 darab érkezik. A másik tenderben 85 városi kivitelű, vagyis M3/I kategóriájú autóbusz érkezik. Ez utóbbiakból Szegedre tíz, Budapestre pedig 75 darab jut. Egy elővárosi Lion's City G 92,4, egy városi pedig 92,8 millió forintba került, így összesen 15 milliárd forintból valósul meg a beszerzés, amelyhez a hitelt az EIB biztosította.

Ezzel a beszerzéssel a fővárosi agglomerációban kizárólag alternatív hajtásrendszerű szóló buszok fognak közlekedni, ha megoldódnak a nemrég beszerzett Mercedes eCitarók töltési problémái, és persze, amint megérkeznek a most beszerzett gázbuszok is. Egyébként a nagy európai gyártók már nem igazán látnak potenciált a CNG-meghajtású buszokban, ezen a tenderen sem tolongtak a jelentkezők.

Annak, hogy a nagy gyártók elfordultak e hajtásrendszertől, két oka is van: az egyik, hogy inkább akkus, elektromos buszokat és trolikat fejlesztenek. A másik pedig, hogy borzasztó drága lett az elmúlt egy-két évben a sűrített földgáz. Mai árfolyamon 1000(!) forint körül alakul egy kilogramm CNG, igaz, ebből kevesebbet fogyasztanak a buszok, mint gázolajból, azonban a jövedékiadó-visszatérítéssel már majdnem háromszoros a különbség a dízel üzemanyag javára. A CNG pozitív oldala viszont az, hogy sokkal kevesebb károsanyagot bocsátanak ki.

Ha minden a tervek szerint alakul, még idén megérkeznek az MAN lengyelországi gyárából ezek a korszerű CNG-s autóbuszok, amelyekkel a Volánbusz járműflottája még fiatalabbá válik.