Ötmotoros konnektoros hibrid lett az AMG One

2022.06.01. 09:25

Ötéves fejlesztési periódus után bemutatkozott a végleges, gyártásra szánt Mercedes-AMG One, a szupersportkocsi, amelyet a Formula 1-ből származó 1,6 literes V6-os turbómotor köré építettek.

A hajtásrendszerről már korábban is sejteni lehetett, hogy elég komplikált, de csak most részletezték, mennyire az. A 11000-es fordulatszámig forgatható utcai motor 574 lóerő csúcsteljesítmény leadására képes, de közvetlenül a főtengelyre került még egy 163 lóerős villanymotor is, és két ugyanilyen hajtja az első kerekeket. Ezen felül egy 121 lóerős villanymotort integráltak az akár percenként százezerig is felpörgő turbófeltöltőbe.

Bár ez utóbbi közvetlenül nem hajt, segíthet felpörgetni az akár 3,5 baron töltő turbófeltöltőt, és ezzel a szívómotorok szintjére csökkenteni a motor reakcióidejét, de képes generátor-üzemben az akkumulátor töltésére is, a kipufogógázok energiáját hasznosítva.

A gyártó 1063 lóerő csúcsteljesítményt ad meg, ami nyilván addig érhető el, ameddig a 8,4 kWh-s, 800 V rendszerfeszültségű, külső forrásból is tölthető Li-ion akkumulátor le nem merül. Ez egyébként tisztán elektromos üzemben is használható, 18,1 km-es hatótávot biztosít az autó számára, és a beépített 3,7 kW-os töltővel tölthető újra, illetve a fékezési energiából töltődik. A gyáriak szerint így akár az összes mozgási energia 80%-a is visszanyerhető lassításkor.

Ameddig minden teljesítmény rendelkezésre áll, az AMG One kivételes dinamikát nyújt: 0-ról 200 km/h-ra 7 másodperc alatt gyorsulhat fel, a csúcssebessége pedig 352 km/h lett.

Ha igazán rövid úton kell megállni, akkor persze hagyományos fékrendszerére hagyatkozik az AMG sportkocsija is: elöl 398, hátul 380 mm-es, karbon-kerámia féktárcsák, és elöl hat, hátul négydugattús féknyergek állnak rendelkezésre. A futómű sem mindennapi: állítható magasságú nyomórudas, öt lengőkaros rendszert használnak elöl és hátul is: elöl 3,7, hátul 3 centivel csökkentheti az autó elektronikája a hasmagasságot a versenypályára szánt két üzemmódban.

Az AMG One állítólag már 50 km/h-tól jelentős mértékű leszorítóerőt képes generálni, amiben aktív elemek segítik, amilyenek az első kerekek feletti légterelők, vagy a csak szükség esetén – nagy sebességnél, vagy a versenypályás programokban – felemelkedő hátsó szárny.

A One nyilvánosan, élőben először a Goodwood Festival of Speeden lesz látható (június 22-26.), megvenni pedig nettó 2,75 millió euróért, azaz úgy 1,1 milliárd forint plusz ÁFA áron lehet majd.