Az M1-es vonalon a mai napig az 1972-ben Ganz Mávag és a Ganz Villamossági Művek által gyártott 23 kocsi teljesít szolgálatot, amelyeket minden nap átvizsgálnak, hogy még használhatók-e. Jelenleg igen, de egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy teljesen kiöregedjenek a szerelvények.

Ugyanis eredetileg 40 évre és 2,1 millió kilométerrel terveztek ezekkel. Azóta viszont eltelt 52 év és a futásteljesítményt is régen meghaladták, írta a Népszava. Továbbá az itt közlekedő szerelvények az intenzív igénybevétel hatására elkoptak, alvázuk, kocsiszekrényük, csuklókapcsolatuk „kifáradt” – olvasható egy 2000-es bizottsági jelentésben. A járművek karosszériáját egyébként 1999-2002 között javították, ami az eredeti állapot visszaállítását jelentette, újabb erősítés nem történt.  

Tehát a kisföldalatti eljutott arra a pontra, hogy nagyon is ideje lenne felújítani, korszerűsíteni. Viszont ez a feladat összetettebb, mint a 3-as vonal felújítása, ugyanis ide egyedileg gyártott szerelvények kellenek többek között az alagút szűk keresztmetszete miatt.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

Egy ilyen szerelvény gyártása pedig nem csak sok idő, de sok pénz is. Az utóbbiban a BKV optimistább, mint a Metróért Egyesület elnöke. Míg a BKV szerelvényenkénti 1,6 milliárd forinttal számol, addig Bíró Endre 2 milliárd forinttal.

Bíró magyarázata szerint azért lesz ez nagyon drága, mert a szerelvények nem rakhatók össze kész modulokból, így külön prototípust kell tervezni, majd legyártani. Így a kocsik legyártása legalább 4-5 évbe tellene. Viszont a forgalomba helyezéssel együtt ez 6-7 év lehet, vagyis reálisnak tűnik, hogy a vonatok 60 évesek lesznek, mire végleg nyugdíjazzák őket.

A BKV közlése szerint a jelenlegi menetrend fenntartásához 16 szerelvény kell, de a jelenlegi vonalhosszra inkább 22. Ha az utóbbival számolunk, akkor a BKV számítása szerint 43 milliárd forint körüli összeg a szerelvények beszerzése, Bíróé szerint 54.

Viszont ha új szerelvények kerülnek a vonalra, akkor a pályát is újítani, korszerűsíteni kell, ami ismét sokmilliárdos érték. Walter Katalin BKK-vezérigazgató a Népszava kérdésére azt válaszolta, hogy az uniós IKOP + keretből akadhat erre pénz, ha a kormány is úgy akarja.

A kisföldalatti vonalának felújítása és bővítése már az előző, 2014 - 2020-as uniós pénzügyi ciklus tervei között is szerepelt, de végül nem jutott rá forrás. Viszont arra jutott kétmilliárd forint az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy a BKV előkészítse a projektet: ennek keretében egy bizottság megalkotta az új jármű elvi előzetes típusengedélyét és a teljes projekt tender-dokumentációját. Viszont a közbeszerzés kiírására már nem maradt fedezet.

A projekt most ismét előkerülhet a mini-Dubajnak becézett, Rákosrendezőre tervezett új városközpont miatt, ugyanis az egyes vonalat odáig bővítenék.

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor