- Hatalmas szivart szívogatott járőrözés közben egy amerikai rendőr, mikor megpróbált megállítani egy gyorshajtó autóst.
- A sofőr végül menekülőre fogta, de meglépnie nem sikerült.
- Szivaros hősünk lekapcsolta.
Éppen egy óriási szivart szívogatott járőrözés közben egy rendőr az amerikai Virginia államban, mikor szemet szúrt neki egy Dodge Charger. Mivel az izomautó 144 km/h-val hajtott egy 80-as övezetben, a rendőr a vészvillogót bekapcsolva megállásra szólította fel a sofőrt.
Egy darabig úgy tűnt, a Charger engedelmeskedik a hatóságnak, de hirtelen gázt adott, és menekülni kezdett. A rendőr ezt látva szívott még egy nagyot a szivarjából, majd kidobta az ablakon, és megkezdte az üldözést.
A Dodge sofőrje nem könnyítette meg a rendőrök dolgát: több csellel is próbálkozott. Miután a nyers tempó nem volt elég a meneküléshez, úgy tett, mintha megállna és félrehúzódna. Amikor azonban a járőrautó mellé ért, ismét gázt adott.
A hajsza végül akkor ért véget, mikor megékezett az erősítés. Ekkor a menekülő sofőr belátta, hogy nincs esélye meglépni, így végül újra félrehúzódott és megállt – ezúttal végleg.
Forrás: carscoops.com










