A sportos ST220-as és a Focus négyajtós kivitele áll majd a genfi
Ford stand középpontjában.
A
Ford láthatóan tanult a múlt hibáiból. Ezúttal nem vártak éveket egy
igazán sportos modellváltozat bemutatásával: a Team RS már a második
generációs Focus fejlesztési munkái alatt hozzákezdett az ST220-as
fejlesztéséhez. Igaz, sokkal könnyebb dolguk is volt, mint a Focus RS
esetében: az új modell ugyanarra a padlólemezre épül mint a
Volvo S40-es. Így nem
kellett motort fejleszteni, hiszen a Volvo öthengeres 2,5 literes
turbómotorja kipróbált, megbízható megoldás. Elég volt a 220 lóerős
motort beszerelni a Focusba
, és a megnövekedett teljesítményhez igazítani a fékeket, a futóművet
és a kormányművet. Ezután már csak egy kis kozmetikai munka maradt: az
ST220-as 225/40R18-as kerekeket és látványos könnyűfém felniket kapott,
az első lökhárítót nagyobb nyílásokkal látták el. Oldalt a küszöbök
megvastagításával, hátul pedig egy apró tetőspoilerrel próbálták
feldobni az összhatást. A belső tér is változott az alapváltozathoz
képest: egyebek közt kétszínű sportülések, kiegészítő
műszerek és sok fém-díszítés jelzi hogy ez a leggyorsabb ma ismert
Focus. Hogy pontosan mennyire gyors, azt egyelőre sajnos nem árulták
el, de az biztos, hogy a forgalmazás 2005 végére várható beindításáig
az összes fontosabb adatot megismerhetjük.
A másik Focus újdonság a négyajtós kivitel, amely - részben a
kisméretű pótkeréknek köszönhetően - 526 literes csomagtérrel
és a sajtóközlemény szerint kivételesen tágas és kényelmes belsővel
kényezteti majd leendő vásárlóit. A Ford emellett azt is elárulta, hogy
ez a típusváltozat szolgál alapul a Focus kabrió változatához, amelyet
a Focus Vignale tanumány alapján fejlesztenek. A Focus szedán
forgalmazását már 2005 tavaszán megkezdik, míg a nyitható tetejű
változat 2006 végén érkezik a kereskedőkhöz.







