ASV-3: biztonsági prototípus a Hondától
2005.09.05. 13:23 -
Új biztonságnövelő technikákat próbál ki a Honda legújabb prototípusán. Az ASV-3 elnevezésű modell alapját egy amerikai Honda Accord adja, de az újdonságok leginkább csak vezetés közben mutatkoznak meg.
A prototípust olyan kamera- és radarrendszerrel, valamint autók
közti kommunikációs eszközökkel látták el, amelyek révén a jármű képes
feltérképezni saját környezetét, és felismerni számos veszélyes
szituációt. Az elektronika veszélyes helyzetekben többféle módon is
igyekszik beavatkozni a baleset elkerülése érdekében. Egyrészt hang- és
fényjelzésekkel figyelmezteti a közlekedés többi résztvevőjét, másrészt
a számítógépes játékvezérlők szimulációs effektusaihoz hasonló
erőhatásokkal igyekszik cselekvésre késztetni a sofőrt. Rezgeti a fék-
vagy a gézpedált, sőt, a kormánykerék a megfelelő irányba próbálja
forgatni, ha ez szükséges – persze csak olyan erővel, hogy még a
vezetőé maradjon az irányítás.
A rendszer ugyan még fejlesztési fázisban van, de úgy tűnik, akár négy-öt éven belül eljuthat a sorozatgyártásig. Az utóbbi egy-két évben persze nem csak a Honda kísérletezik hasonló rendszerekkel, sőt, egyes drágább autótípusokhoz már ma is meg lehet rendelni a veszélyhelyzeteket felismerő biztonsági eszközöket, de az ASV-3 bemutatása jól jelzi a további fejlesztések irányát.



