A Kia Opirus új arca

2006.05.25. 10:39

Dél-Koreában már kapható a luxusautó átalakított változata, és valószínűleg még az idén megérkezik Európába is.


Galéria - kattintson a képre

Amikor több mint három éve megjelentek az első fotók az Opirusról , nagy volt a felhördülés: a hűtőmaszk és a négy kerek lámpa együttese olyannyira emlékeztetett a Mercedes sablonarcára, hogy messziről bárki a csillagos márka egy kevésbé sikerült típusának gondolhatta volna a legnagyobb Kiát. Akkor persze még védhető volt a hasonlóság, hiszen a DaimlerChrysler a Hyundai-csoport, és így a Kia egyik főrészvényese volt. Azóta a DC eladta a részvényeit, és bár lehet hogy nincs összefüggés, a Kia tervezői is kicserélték a régi hűtőrácsot egy teljesen más fazonúra.


Galéria - kattintson a képre

A mostani jóval egyedibbnek tűnhet, bár a sűrű, a függőlegestől mindkét irányban egy picit elhajló rácsozat és a lágy ívű keret megint csak ismerős: a Mazda Xedos 9-es első generációján volt hasonló hűtőmaszk, bár sokkal kisebb méretben. Az mindenesetre bíztató jel, hogy a Kiánál igyekeznek valamiféle felismerhető egyéniséget csempészni a formatervbe, ha egy picit bátortalanul is. Az autó hátulja szintén alaposan átalakult. A régi, vízszintes tájolású lámpák helyett, amelyek legfeljebb egy 1980-as évek elejéről származó japán autón tűntek volna elegánsnak, az aktuális luxusautó-divatot követve keskeny, függőleges lámpákat készítettek, amelyek mintegy közrefogják a néhány centit kiemelkedő csomagtartó-fedelet. A külső átalakítások nyomán az Opirus sokkal egységesebb, összeszedettebb autó benyomását kelti, mint eddig, ami az ilyen típusú modellfrissítések esetében igazán ritka, bár a luxusautó-gyártók tervezőinek aligha okoz majd álmatlan éjszakákat.


Galéria - kattintson a képre

A Kia persze nem csak az átalakított forma révén próbál új vásárlókat toborozni az Opirusnak. Átalakították a belső teret, ahol igényesebb anyagokkal és új műszerfal-kialakítással találkozhatunk, sőt, a motorpaletta frissítése sem maradt el. Két új V6-os benzinmotort építenek az autóba, amelyek nagyobb hengerűrtartalmúak és jóval erősebbek, mint az elődeik. A kisebbik 3,3 literes és 247 lóerős, a nagyobbik pedig 3,8 literes és 266 lovas. Ezenkívül van még egy 192 lóerős alapváltozat is, 2,7 literes hathengeres motorral. Azt egyelőre nem tudni, hogy Európába milyen motorokkal érkezik a megújult Opirus, de az biztos, hogy elődjéhez hasonlóan ez is csak ötsebességes automata váltóval lesz elérhető.