A japánok új elektromos járműve már mindennapi, utcai felhasználásra
készült, igaz, még csak a kísérletezésben résztvevő partnereknek adnak
belőle.
Az i-MIEV – ahogy az már a nevéből is sejthető – a
Mitsubishiikisautó alapjaira épül. A gyártótól szokatlan módon
ezúttal nem a látványos kerékagy-villanymotorok gondoskodnak a
hajtásról, hanem a padló alatti farmotor helyére építettek egyetlen, 47
kW-os, azaz 64 lóerős, állandó mágnesű szinkronmotort. A 330
voltos,16 kWh kapacitású Li-ion akkumulátort is a padló alá
rejtették, így az autó súlypontja még alacsonyabbra került, mint a
benzinmotoros, sorozatgyártású modellé, és az utastér sem lett
szűkösebb a villamos hajtás miatt. Az adatok biztatóak. A
négyszemélyes, 1080 kilogrammos jármű végsebessége 130 km/h, ami
egész tűrhető érték, figyelembe véve, hogy sebességváltó nincs az
autóban. Hatótávolsága 130 km, feltöltése 100 voltos hálózatból 11
óráig, 200 voltos hálózatból 5 óráig, nagy teljesítményű, háromfázisú,
200 voltos hálózatból történő gyorstöltés esetén pedig csupán 20 percet
vesz igénybe.
Az i-MIEV flottát a tervek szerint a következő egy-másfél évben
különböző japán villamosenergia-szolgáltatók használhatják majd, és a
hétköznapi használat során felhalmozódó tapasztalatokat a Mitsubishi
elektromos hajtásrendszerének tökéletesítéséhez használják fel.









