Versenyautó készül a Ford GT-ből

Az eredeti Ford GT40-est versenyzésre tervezték, de szellemi utódja, a GT inkább utcai használatra való

cimlapra
Totalcar

Közzétéve: 2007. 04. 27. 16:00

Közzétéve: 2007. 04. 27. 16:00

Az eredeti Ford GT40-est versenyzésre tervezték, de szellemi utódja,
a GT inkább utcai használatra való. Egy német csapat azonban
elkészítette a sportkocsi versenyváltozatát, méghozzá az FIA GT
bajnokság GT3-as kategóriájának szabályai szerint.



Galéria - kattintson a képre

A munka viszonylag gyorsan ment. A Nürburgring mellett működő Matech
cégnél csak februárban döntötték el, hogy a Ford GT-ből készítenek
versenygépet, és már most elkészültek az átalakításokkal. Ez részben a
Ford segítőkészségének köszönhető, annak ellenére, hogy a Matechnek
hivatalosan semmilyen kapcsolata nincs a gyárral, Dearbornból az összes
tervrajzot és alkatrészt elküldték a csapatnak. Az autó hivatalos
homologizációjánál közreműködő pilóta, Christophe Bouchut szerint a GT
versenyautónak is ígéretes, hasonlóan gyors, mint a gyári Corvette
Z06-osok.

A Matech már az FIA GT3-as Európa-bajnokságának első fordulóján,
Silverstone-ban rajthoz állítja az autót, sőt, a tervek szerint
hamarosan eladásra is készítenek belőle néhány példányt.

Totalcar
Totalcar