Volkswagen Caddy Maxi: egyterű helyett?

2007.09.06. 13:29

Látszólag hiába várjuk a Sharan valódi utódját, de a Caddy új változata mellett talán már szükség sincs rá igazán. A Caddy Maxival a németek a Transporter T5 és az alapkivitelű Caddy közti rést próbálják betömni: a praktikus kompakt szállítójárművet 47 centiméterrel toldották meg, így a teljes hossza 4,88 méterre nőtt.


Galéria - kattintson a képre

A hossznövekedés nagyobb része – 319 mm – a tolóajtók és a hátsó kerekek közt jelentkezik, de a hátsó túlnyúlást is megtoldották 151 mm-rel. A belső tér hatalmas: hátsó ülések nélkül akár 4,2 köbméternyi rakomány is elhelyezhető benne, és 2,25 méter hosszú tárgyak is beférnek az autóba. Ugyanakkor még három üléssorral is egész használható, 380 literes csomagtér marad az ülések mögött. A Maxi terhelhetősége is bőségesen elegendő a legtöbb feladatra: a gyár szerint 800 kilogrammot bír el, azaz öt fővel használva befér akár egy kisebb betonkeverő, úgy, hogy az autót még csak túl sem terheli. Aminek nincs hely belül, azt elhúzhatja a nagyobbik Caddy, feltéve, hogy az utánfutóval együtt nem nyom többet 1500 kilogrammnál.

A Caddy Maxit egyelőre háromféle motorral gyártják: egy 1,6 literes, 102 lóerős benzinessel, valamint egy 1,9 literes 105 lóerős és egy 2 literes, 140 lóerős turbódízellel. Karosszériaváltozatból is három -féle készül, igaz, csak egy, a teljesen üvegezett személyszállító kivitel kerü piacra 2007 őszén. A lemezoldalú dobozos kivitel és a félig üvegezett kombinált célú Maxi csak 2008 elejétől lesz elérhető.