Vázlatokon a GM jövője

2008.07.18. 13:11

A héten a GM vezetése egy prezentáció keretében ismertette a közeli jövőre vonatkozó terveit néhány befektető előtt, ahol öt új modelljükről vázlatokat is mutattak.


Galéria - kattintson a képre

Az azóta kiszivárgott képeken még bemutatásra váró típusok láthatók, amelyeknek kulcsszerepet szán a General Motors vezetése a közeli jövőben. Számunkra talán a Chevrolet Cruze lehet a legérdekesebb, a melyet elsősorban Európának szánnak, bár a gyártás várhatóan Dél-Koreában folyik majd. Korábban úgy tűnt, az amerikai Chevrolet Cobaltot is ez a modell válthatja le egy éven belül, de a hivatalos álláspont szerint egy ilyen lépés korai volna még, hisz' a Cobalt még nem ért el tervezett modellciklusa végére, és a drága benzin miatt az érdeklődés most nagyobb iránta, mint valaha. Ezért Cruze Európában biztosan bemutatkozik még az idén, Észak-Amerikában viszont csak két-három év múlva dobják piacra.


Galéria - kattintson a képre

Egy másik, igazán rég várt típus is szerepel a skicceken, a Saab 9-4X. Ez a kompakt terepjáró a BMW X3-as, az Audi Q5-ös, a Volvo XC60-as és a Mercedes GLK közvetlen ellenfele lehet, de ami még fontosabb, a Saab felvásárlása óta az első olyan önálló típus, amellyel bővíteni tudják a márka kéttagú kínálatát. Igaz ugyan, hogy a 9-2X és a 9-7X révén korábban is megpróbálták már felduzzasztani a típusválasztékot, de ezek más gyártók sebtében átalakított típusai voltak, míg a 9-4X teljesen önálló karakterű modell, csupán a műszaki alapjai közösek más GM típusokéval. Az új Saab hobbiterepjáró világszerte kapható lesz, és azt remélik tőle, hogy jelentősen növeli majd a svéd márka iránti keresletet.


Galéria - kattintson a képre

A másik három újdonság, az új Cadillac SRX, a CTS Sportwagon és a Buick Sedan, amely nagyon hasonlít az Invicta tanulmányhoz, inkább az észak-amerikai és távol-keleti piacokon játszik majd fontos szerepet. A két Cadillac Európában is kapható lesz, a Buick viszont biztosan nem. Ugyanakkor ezektől a típusoktól is a kereslet fokozódását várják Észak-Amerikában, ahol mély krízisbe került a GM az alvázas terepjárók iránti érdeklődés drasztikus visszaesése miatt.

Az új típusok bemutatásával önmagában persze aligha tudta volna meggyőzni a GM a befektetőket, ezért további karcsúsítást ígértek. Irodai dolgozóik 20%-ának leépítésével és az egészségbiztosítási költségek drasztikus lefaragásával 2009-ig mintegy 15 milliárd dollárt szeretne spórolni a detroiti óriásvállalat.