A többi európai autógyártóhoz hasonlóan a GM Europe is bővíteni
igyekszik alacsony fogyasztásra kiélezett modelljeinek körét. Az
Opelnél EcoFlex néven fut ez a sorozat, amelyet a Corsával nyitottak
meg, és most az Astrával folytatnak.
A recept ugyanaz, mint az összes hasonló (BlueMotion, Econetic,
Greenline...) típusnál: a fogyasztás csökkenését sok apró módosítás
együttesen adja. Az Astra EcoFlex a GM saját, 1,7 literes
dízelmotorjának 110 lóerős változatát kapja meg, átdolgozott
motorvezérlő programmal, amely egyebek közt alacsonyabb alapjáratot
biztosít, illetve a szokásosnál hosszabb végáttételű hajtással. Az autó
orrán is végeztek néhány apróbb módosítást, leültették a futóművet, és
az autó alját is teljesen leburkolták, így csökkent a légellenállás is,
a gördülési ellenállást is visszafogták az új gumiabroncsok révén, és
az autó tömegéből is sikerült 30 kilogrammot lefaragni.
A végeredmény papíron meggyőző: szabványos vegyes ciklusban 4,5
literre csökkent az autó fogyasztása 100 kilométeren, ami egy teljes
literrel kevesebb, mint az azonos teljesítményű Astra 1,7 CDTI modellé.
A fogyasztással arányosan persze a szén-dioxid-kibocsátás is
mérséklődött, méghozzá 119 g/km-re. Az átalakításoknak
köszönhetően az autó végsebessége is megnőtt, 180-ról 188 km/h-ra,
viszont nyilván nem véletlen, hogy gyorsulási adattal nem dicsekszik az
Opel: a hosszabb váltó miatt valószínűleg érezhetően lustább az EcoFlex
változat.
Vetélytársaihoz hasonlóan az Opel is arra törekszik, hogy az összes,
nagy tömegben előállított típusából legyen ilyen, csökkentett
fogyasztású kivitel, így a Corsa és az Astra mellett rövidesen
bemutatkozik az Insignia EcoFlex kivitele is, később pedig nyilván a
Zafira és a Meriva is átesik egy-egy hasonló kúrán. Mindez azonban csak
egyfajta előjáték: amit ma még csak ezek a típusok kínálnak, azt négy
év múlva a legtöbb tömegmodell valószínűleg már alapkivitelben is tudni
fogja, ugyanis 2012-től Európában minden autógyártónak teljesítenie
kell a 120 g/km-es szén-dioxid-kibocsátási átlagot.










