Craiovában, az egykori Daewoo üzemben készülhet a Ford következő
újdonsága, amellyel a Fiesta és a Focus közti űrt próbálják áthidalni a
kínálatban.
A B-Max néven emlegetett modell lényegében a Fusiont váltja le, bár
teljesen más karakterű autó lesz: állítólag sokkal inkább az Opel
Merivára emlékeztet majd, azaz egy kisméretű egyterű lesz jól
variálható belső térrel, és nem törpe-szabadidő-autó, mint a Fusion. Az
autó természetesen az új Fiesta műszaki alapjaira épül majd, ami
egyesek szerint azt jelenti, hogy nem csak Európában gyárthatják, de
akár Mexikóban, vagy Kínában is, ugyanazokon a gyártósorokon, ahol a
lépcsős hátú Fiesta is készül.
A Ford márciusban vásárolt 72,4%-os részesedést a craiovai
autógyárból, amelyet eredetileg az Oltcit autók gyártására építettek.
Az üzemet később a Daewoo vette meg, és korszerűsítette, így az 1990-es
évek második felében innen látta el az európai piac egy részét. A Ford
most mintegy 675 millió euró befektetéssel ismét modernizálja a gyárat,
ahol évi 300 ezer autó, és ugyanennyi motor készülhet. Először a
Transit áruszállító gyártását kezdik meg a román üzemben 2009-ben, a
B-Max összeszerelése pedig 2010-ben indulhat.








