Négyhengeres Porsche Boxster 2011-re?

2008.11.04. 12:30

Egyre valószínűbb, hogy az alap-Porschét egy jóval könnyebb építésű és kisebb teljesítményű sportkocsi váltja.

Korábban a Porsche vezetői csak lehetőségként beszéltek a négyhengeres motorok újbóli bevezetéséről, de a legújabb, belső információkra hivatkozó újsághírek szerint gyakorlatilag eldőlt, hogy a következő Boxster már ilyen, kisebb motorral készül majd. Állítólag egy legfeljebb 2 literes, de turbófeltöltős, nagyjából 200 lóerős benzinmotor kerülhet az új típusba. Az alacsonyabb teljesítményt az autó tömegének drasztikus csökkentésével ellensúlyoznák: míg a jelenlegi Boxster üresen nagyjából 1,3 tonnás, addig az utód 800-900 kilogrammos lenne, így az autó gyorsulása nem romlana. Ezzel persze csökkenne a végsebesség, viszont cserébe javulnának az autó menettulajdonságai, és ami a stuttgarti gyártó számára még fontosabb, jelentősen csökkenne a fogyasztása, és ezzel a szén-dioxid-kibocsátása.

A Porsche ezzel a megoldással közelebb kerülhetne a 120 g/km-es korláthoz, amelyet valamikor a következő évtized első felében kötelezővé tesz az Európai Unió. Jelenleg a legtakarékosabb Porsche, a Boxster 2,7 literes motorral hajtott alapkivitele is 222 gramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe kilométerenként.