VW Bluesport: roadster dízelmotorral

2009.01.12. 15:14

A Volkswagen nem először mutat be kis, kétüléses roadster-tanulmányt, de eddig egyből sem lett szériamodell - talán most másképp lesz.

A Detroitban bemutatott Bluesport tökéletes jelölt a megvalósításra. Minimalista, de nem jellegtelen, határozott sárvédőíveinek, és alacsony építésének köszönhetően épp elég sportos, de épp csak annyira, hogy ne váljon jellegtelenné. A látvány alapján azon sem lepődnénk meg, ha a jövő héttől bármelyik márkakereskedésből haza lehetne vinni, de erről persze még szó sincs. Elsősorban azért, mert a Bluesport a lemezek alatt igazi forradalmár, legalábbis VW viszonylatban mindenképp. A motorját a hátsó tengely elé építették, így az alig 4 méter hosszú, és csupán 1,26 méter magas kétüléses súlyelosztása az ideálishoz közelít: az első tengelyre 45, a hátsóra 55% jut az autó súlyából. Ráadásul az autó csupán 1,2 tonnát nyom, azaz a mai személyautók közt egész könnyűnek számít. Az elrendezés persze komoly hátrányokkal is jár: a roadster csomagtere csupán 182 literes, és ez a térfogat is két részletben áll rendelkezésre, egy része az orrban, egy másik pedig hátul, a motor mögött.

Manapság persze igen lényeges, hogy még egy sportos tanulmánnyal is a környezettudatosságát hangsúlyozza egy gyártó. Ezért a VW sportkocsi kétliteres dízelmotort kapott - erre utal a Bluesport név is - de az erősebbik fajtából. A takarékos négyhengeres 180 lóereje és 1750-es percenkénti fordulatszámtól jelentkező 350 Nm-es nyomatéka 6,6 másodperc alatt gyorsíthatja a vászontetős kétülésest 100 km/h-ra, és 226 km/h-s végsebességet biztosít a számára. Mindeközben az autó igazán takarékosan is közlekedhet: akár 4,3 liter gázolaj is elég lehet 100 km megtételéhez, a típus átlagos szén-dioxid-kibocsátása pedig csupán 113 g/km.

A gyártó részéről egyelőre nem említették, hogy a Bluesport szériagyártását terveznék, így legfeljebb reménykedhetünk benne, hogy előbb-utóbb felbukkan a Volkswagen kínálatában - ha korábban nem is, talán a gazdasági válság elmúltával.