Egy csipetnyi evolúció: Porsche 911 GT3 2009

2009.01.29. 13:22

A Porsche már tavaly megkezdte a 911-es sorozat megújítását a Carrera és a Targa változatok bemutatásával, mostanra pedig a továbbfejlesztett GT3-as is elkészült. Élőben ugyan csak a március eleji Genfi Autószalonon láthatja a közönség, de a gyári fotók és adatok révén már most fény derül a legtöbb fejlesztésre.

A GT3-as a 911-es sorozat élményautózásra, illetve versenypályák nyílt napjaira szánt, ugyanakkor még hétköznapi használatra is alkalmas változata, így a legtöbb fejlesztés elsődleges célja a teljesítmény növelését, illetve a stabilitás és a vezethetőség javítását célozza. A típus hathengeres bokszermotorjának hengerűrtartalmát 3,6-ról 3,8 literre növelték, és már a kipufogószelepek is változó szelepvezérlést kaptak. Az átalakítások nyomán a motor teljesítménye 20 lóerővel nőtt - azaz az új GT3-ast 435 lóerő mozgatja -, ami nem látszik igazán jelentős fejlődésnek, viszont ezúttal nem is a lóerők szaporítása volt a Porsche mérnökeinek elsődleges célja. Inkább arra koncentráltak, hogy a fordulatszám-tartomány középső szakaszán nagyobb nyomatékot adjon le a motor, mint eddig, ami elsősorban a motor gyorsítóképességét javítja. Az eredmény: az új GT3-as már 4,1 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-t, 0,2 másodperccel hamarabb, mint az előző változat. Ugyanakkor a végsebesség csupán 2 km/h-val nőtt - az új csúcsérték 312 km/h -, ami lényegében érzékelhetetlen különbség, még a német autópályákon is.

A fejlesztések persze nemcsak a motort érintették: a GT3-as karosszériáját is átdolgozták, és ez nem csupán az egész 911-es sorozatot érintő változtatások alkalmazását jelenti. Az első lökhárító átalakított nyílásai és légterelői, illetve az új hátsó szárny révén a légellenállás növelése nélkül sikerült csaknem a kétszeresére növelni a karosszériára ható leszorítóerőt, ami nagy sebességnél érezhetően javítja az autó stabilitását. Ezenkívül a menetstabilizáló és a kipörgésgátló elektronikát is átprogramozták: mindkettő pontosabban avatkozik közbe, így kevésbé érezhető a jelenlétük. A fékrendszer is nagyobb átmérőjű tárcsákat kapott, a futómű pedig egy gombnyomással megemelhető vagy lesüllyeszthető 30 mm-rel, így rosszabb úton csökkenthető a felakadás veszélye.

A 911 GT3 2009-es változata a régi Porsche-hagyományt követve minden területen csak egy hajszálnyival jobb, mint közvetlen elődje, de az átalakítások összessége már érezhető fejlődést jelent. A gyártó egyelőre csak a típus németországi árát tette közzé: ott extrák nélkül 116 947 eurót kérnek majd egy-egy példányért.