Kia egyterű-előzetes Genfre

2009.02.06. 12:54

A korábbi kémfotók alapján eddig is sejthettük, hogy a Kia következő célpontja Európában a kompakt egyterűek piaca lesz, de az idei Genfi Autószalonon be is mutatják az autót, igaz, egyelőre csak tanulmányként.

A Kia egyelőre egyetlen képet mutatott a típusról, méghozzá név nélkül, ám annyi ebből is kiderül, hogy nem valódi tanulmányautót készülnek leleplezni. A formatervben nincs semmi rendkívüli, ami azt jelzi, hogy ugyanazt a módszert követik, ami a Cee'd sorozat esetében már bevált: lényegében egy korai prototípust állítanak ki Genfben, és ha a közönség reakciója kedvezőnek bizonyul, akkor egy éven belül indulhat a tömeggyártás. A típus egyébként megfelel az aktuális divatnak, legalábbis az alapján, amit a kedvcsináló képen látni. A széles sárvédő-ívek és az oldalablakok vonalvezetése halványan a Ford nagyobb egyterűire emlékeztet, de mivel ezek igen népszerűek a saját kategóriájukban, cseppet sem meglepő, hogy a Kia tervezői épp ezekhez a formákhoz nyúltak.

A dél-koreai autógyártók az utóbbi évek során több bizonyítékát is adták annak, hogy beletanultak a szakmába: típusaik minőségben felveszik a versenyt akár a japán konkurenciával is, és műszaki téren sincs mit szégyellniük. Még egy kötelező gyakorlat van hátra, hogy az összes típusukat azonos színvonalra hozzák, és a választék bőségével is elérjék a konkurencia színvonalát. Az új egyterű azt jelzi, hogy már hozzá is láttak az újabb feladat megoldásához.