Tízmillióba kerül a Mitsubishi villanyautója

2009.06.05. 13:56

Júliusban kezdik az i-MIEV forgalmazását Japánban, csak az a kérdés, lesz-e bárki is, aki megveszi.

Az i-MIEV az egyik első korszerű, szériagyártású villanyautó egy nagyobb autógyártótól, így sokan abban reménykedtek, hogy ha használati értékében nem is, legalább árban versenyezhet majd a belsőégésű motorral hajtott, illetve hibrid hajtású modellekkel. Erről azonban egyelőre szó sincs: nem elég, hogy a kisautó akkumulátorát hét órába telik feltölteni, és így is csak 160 kilométeres hatótávolságot biztosít, de ráadásul egy kisebb luxusautó árát kérik el érte. A vételára Japánban 4,59 millió jen, átszámítva nagyjából 9,7 millió forint lesz, és az exportpiacokon ennél csak drágább lehet.

A helyzet fonákságával persze a gyártó is tisztában van, és ez tükröződik a tervekben is: jövő márciusig csupán 1400 autót terveznek eladni, és ebből a mennyiségből 250 példány kerül exportra. Az első évben Japánon kívül Nagy-Britanniában, Új-Zélandon, Hongkongban és a Szingapúrban lesz kapható a típus. A Mitsubishi vezetése azt reméli, öt éven belül elérhetik az évi 30 ezres példányszámot, 2020-ra pedig a gyártó termelésének bő 20%-át adják majd az elektromos járművek, de ehhez az áraknak is csökkenniük kell: mindenekelőtt az akkumulátoroknak kell olcsóbbá válniuk, hiszen ma az autó árának csaknem háromnegyedét a cellák beszerzési költsége teszi ki.