![]() |
Még Chicagóban mutatta be a GMC ezt az impozáns
pick-up tanulmányt. Úgy látszik, a GM teherautós részlegénél
a vásárlók szoktatása folyik: a Terra 4 szögletes kontúrjai,
és egyenes vonalai két korábbi tanulmányukat, a Terracrosst (2001),
és a Terradyne-t (2000) idézik. A Terra 4-gyel a GMC a hivatalos
állásfoglalás szerint a vásárlói igények elébe próbál menni: a
szinte már
személyautósan monolitikus forma, és nagyméretű, kényelmes
utastér, a praktikus és variálható plató mind-mind a polgári
vásárlóközönség igényeit hivatott kiszolgálni.
Az autó egyik legérdekesebb része a raktér,
amely nem csak hátulról, de az oldalpanel felemelésével oldalról is
hozzáférhető, sőt az utasteret és a platót elválasztó alsó lemez
felnyitásával hosszában is bővíthető, így a raktérnél jóval
hosszabb tárgyak elhelyezése is könnyedén megoldható.
Az autó műszaki téren is túlmutat a szokásos amerikai
kisteherautókon: a motorházban elhelyezett VORTEC sorozatba
tartozó5,3 literes 285 lóerős V8-as motorral sorba kötve
egy 4,8 kW teljesítményű villanymotor is található, amely az
álló helyzetben automatikusan leálló motor újraindítását végzi,
fékezéskor pedig generátorként működve képes energiát
visszatáplálni a rendszerbe.
A futómű tervezésekor a GMC mérnökei egy
ősrégi ötletet poroltak le: a Terra4 nem csak négykerék-hajtású, de
négykerék-kormányzású is. A megoldás hasonló ahhoz, amit
egyes japán gyártók alkalmaztak prototípusaikban az 1980-as évek
végén: kis sebességnél a hátsó kerekek a kanyarodás irányával
ellentétesen térnek ki, csökkentve a fordulókör nagyságát, míg nagy
sebességnél kis kormányelfordításkor a kanyarodás irányába
kormányzódnak, stabilabb sávváltást téve lehetővé.











