2009.12.03. 05:19
Michelisz Norbi a mesebeli legényke, aki egyszeri, kedves, tehetséges fiatal srácból mára legendává érett. Ő korunk legígéretesebb magyar autóversenyzője, sikert sikerre halmozott az elmúlt években, és egy-két éven belül akár túraautó-világbajnok is válhat belőle.
hirdetés
Dension

Az ilyen rendezvényeknek általában több árnyoldala van, mint fényes. A bruttó idő mindig sokkal-sokkal több, mint a nettó, vagyis zabhegyezéssel mindig jóval több idő megy el, mint azzal, amiről a rendezvény szól. Ennek ellenére boldogan mentem ki a Hungaroringre, és nem csak a meglepően kellemes, napsütötte novemberi délután hatott ösztönzően rám.

Még előbb is érkeztem, mint kellett volna, tudtam ugyanis, ez az egyetlen esélyem, hogy érdemben beszéljek Norbival, akivel még évekkel ezelőtt ismerkedtem meg, mikor versenyeztünk a Suzuki Kupában. (A kocsiját persze csak a bokszban láttam, a pályán soha, hiszen ő mindig jóval előrébbről indult, és hamarabb is fejezte be a versenyeket nálam.) Norbi akkor egy tehetséges, végtelenül szerény, fiatal srác volt, aki már annak is örült, hogy ott lehet a versenypályán, és végre igazi versenyautót vezethet a sok szimulátorozás után.

Azóta Norbi sorra nyerte a magyar kupasorozatokat, majd elkezdett külföldön versenyezni. Már az első évben megmutatta a Seat Leon Eurocup mezőnyének, hogy nem lehet félvállról venni: gyakorlatilag alázta a többieket az időmérőkön, bár a versenyeken még bukdácsolt. Idén aztán, ha nem is könnyen, de végre összejött minden. Norbi Európa-bajnok lett, gyári autót tesztelt a Seat Sportnál, egy hétvégét végigversenyzett a Túraautó Világbajnokságban. De ami a legnagyobb szó: megkapta a legújabb technikát, a WTCC-ben is versenyző, féltve őrzött dízel Leont, mellyel futamot is tudott nyerni az ETCC-ben, a Túraautó Európa-bajnokságban.

És tudják, mennyit változtatott mindez Norbi személyiségén? Szinte semmit. Aki nem ismerte régebben, ugyanazt a halk szavú, kedves, szerény srácot látja, akit láttunk annak idején, mikor Norbi először jelent meg a versenypálya mellett. Pedig valami megváltozott, Norbiból igazi autóversenyzőt faragott a sok vérre menő küzdelem. Szemében több a küzdeni akarás és a magabiztosság, mint régen, látszik rajta, megtanulta: a versenypályán csak farkasok és bárányok vannak, és ha nem tartozol az egyik csoportba, a másik csoportba tartozol.

A kamionban kezdtünk el beszélgetni, abban a kamionban, amivel Norbi a világot járja. Amióta beindult a szekér, nem sok hétvégét töltött itthon, hiszen az egy bekezdéssel feljebb említett versenyeken túl a Spanyol Seat Leon Kupában is rendszeresen vendégszerepelt. A kamion első része egy hodály, ahol bevetésre váró slick gumik tornyosulnak, jobbra azonban kicsi, de annál igényesebb lakrész fogad bőrkanapéval, étkezőasztallal, tévével, tusolóval. Norbi kaján vigyorral az arcán még az X-Boxát is megmutatta, hiába, kell a kényelem és a kikapcsolódás, ha az embernek egész hétvégén keményen oda kell tennie magát.

Gyv: – Milyen sokat utazol?

M.N.: – Nagyon. Idén tavasztól őszig bizony nem sok hétvégét töltöttem itthon.

Gyv: – Hogy tolerálja mindezt a család, mit szól a barátnőd?

M.N.: – Hozzászoktak már. Elfogadják. Olyan lehetőség ez nekem, amit butaság lenne elszalasztani, és ezt azok is így gondolják, akik szeretnek.

Gyv: – Nyűg is ez egy kicsit, vagy kizárólag szórakozás?

M.N.: – Van, amikor tényleg nagyon sokat utazunk, és annyira sok energiámat emészti föl ez az egész, hogy nagyon elfáradok. De szerencsére nagyon jó a csapat, jó a hangulat nálunk, és a versenyeken is sok a sikerélmény, szóval nem panaszkodom.

Gyv: – Hogyan tudod ennyi elfoglaltság mellett befejezni a Közgázt?

M.N.: – Nem mindig könnyű, például most is a szakdolgozatomat kéne írnom, mert holnap le kell adnom, ehelyett viszont itt leszek késő délutánig, szóval majd este kell belehúznom.

Gyv: – De azért kész leszel?

M.N.: – Persze, elég jól állok.

Gyv: – Tudják a tanáraid, hogy mivel foglalkozol?

M.N.: – Sosem mondtam senkinek. Előre bejelentettem, hogy adott időszakban nem leszek, ha tudtam, hogy versenyem lesz, de sosem hivatkoztam az autóversenyre. Aztán persze, ahogy jöttek a külföldi sikerek és a média elkezdett komolyabban foglalkozni velem, mindenki számára nyilvánvalóvá vált az összefüggés. Úgy vettem észre, onnantól kezdve talán egy picit jobban tolerálták a hiányzásaimat.

Gyv: – Mennyi pénzt keresel pilótaként?

M.N.: – Egy fillért sem, de ez nem is baj. Egy versenyhétvége akár 3,5-4,5 millió forintot is elvihet, örülök, hogy a Zengő Motorsport és a Dension mögöttem áll és biztosítja a versenyzésemet. Már azzal, hogy ingyen mehetek, tapasztalhatok és válhatok egyre jobb autóversenyzővé, azzal is rengeteget nyerek, arról nem beszélve, mennyire élvezem.

Gyv: – Látod már, mikor és hogyan lehet esetleg pénzt is keresni az autóversenyzéssel?

M.N.: – Lassan talán már lehet, bár nem kifejezetten az autóversenyzéssel, inkább reklámmal fogok tudni keresni, ha egyszer annyira ismert leszek.

Gyv.: – Jövőre jó eséllyel megismer majd az is, aki eddig nem sokat hallott felőled.

M.N.: – Így igaz. Tavaly ilyenkor azt sem tudtam, mi lesz velem, most meg úgy állunk, hogy majdnem biztos, hogy indulhatok a WTCC-ben, pedig annak az éves költségvetése több mint egymillió euró. Megkapjuk a Seattól az aktuális dízel Leont, vagyis világbajnok technikával vágok neki a jövő évnek.

Gyv: – Mit gondolsz, van esélyed a győzelemre? Ugyanolyan lesz a kocsid, mint a gyári, Seat Sport színekben versenyző pilótáké? Mennyire lesz hátrány, hogy ők már ismerik a pályákat, te pedig nem?

M.N.: – Az autóm pontosan ugyanolyan lesz, mint a többieké. Mivel a kocsihoz mérnök is jár, a beállításokkal sem lehet gond, vagyis az egész csak rajtam múlik, és azt gondolom, meg lehet verni őket. A pályák nagy részét ismerem, de egyébként is sokkal gyorsabban tanulok már, mint régen. Már pontosan tudom, mit kell néznem a pályabejárások során, és sokkal hamarabb összeáll a kép. Persze nem ugyanaz 20 kört menni valahol, mint 500-at, de emiatt azért nem izgulok annyira.

Gyv: – Milyen a dízel versenyautó? Milyen vezetni?

M.N.: – Egyelőre borzalmas, nem szerettem meg. Nincs hangja, furán adja le az erejét, ha nincsenek körülöttem a pályán és nem látom, hogy másokhoz képest milyen gyors vagyok, nem is érzem gyorsnak. A nagy nyomaték miatt a gázadásokkal is nagyon kell vigyázni, különben a motor pillanatok alatt felzabálja az első gumikat. Az autó egyébként jó, és borzalmasan gyors, de egyáltalán nem olyan feelinges, mint a benzinesek. Nem könnyű vezetni, még szoknom kell.

Gyv: – Azt gondolom, kizárólag a győzelemért indulhatsz a WTCC-ben, hiszen a te eredményeiddel és világbajnok technikával a feneked alatt esélyed is van nyerni. Mit gondolsz erről?

M.N.: – Az biztos, hogy csak rajtam fog múlni. Én nyerni szeretnék, és erre van is reális esélyem. Persze ahhoz kell egy kis szerencse is, meg nagyon jól kell menni. Én meg fogom próbálni.

Norbi átöltözött tűzálló overallba, még gyorsan megmutatta a csinos, egyedi festésű sisakját, aztán beugrott a kocsijába. Nem a WTCC-s dízel versenyautóba, hanem a 300 lovas, benzines, turbómotoros kupás Leonba. Bár a dízel gyorsabb, én azért örültem, hogy ezzel fogunk körözni.

Ha azt mondom, hogy a gyerek jól tolta, nem hiszem, hogy nagy meglepetést okoznék. Hogyan is menne egy Európa-bajnok. A technikája azonban lenyűgöző volt, csak ámultam és bámultam, és végre megértettem, hol vannak azok az apró tizedecskék, amiket én sosem találtam meg.

Szörnyű közhely, hogy csak a zseni igazodik el a káoszban, és nem is igaz. A zseni ugyanis nem a káoszban igazodik el, hanem meglátja a rendszert a mások számára rendszertelennek tűnő egészben, ezért tud többet, mint mi, egyszeri halandók.

Norbi borzasztó későn fékez, eddig azonban semmi extra, mindenki, aki versenyautót vezet, igyekszik a lehető legkésőbb fékezni. Ami azonban ezután következik, az leírható ugyan, de nem tanulható. Az autó megállás nélkül mocorog féktávon, vagyis egy átlagos úrvezető itt csapódna először a palánknak, hiszen féktávon folyamatosan apró ellenkormányzásokkal kell stabilizálni az autót.

Ezt persze még meg lehet tanulni, de ami azután jön, az már tényleg a vezetés magasiskolája. A féktávon mocorgásnak az lesz a vége, hogy az autó, amikor megérkezik a kanyar bejáratához, némileg túlkormányzott állapotban van, vagyis Norbi az első métereken rögtön ellenkormányozni kényszerül, hiszen a kocsi feneke már sodródik, és ellenkormányzás nélkül kitörne. Eközben még a féken van a lába; nem nyomja erősen, csak éppen annyira, hogy az autó súlypontja elől maradjon, és az első kerekekre nehezedjen, hiszen azokat a gumikat kell odapréselni az aszfalthoz, hogy legyen tapadás.

A sok tornamutatvány következtében a kigyorsítást jó hamar megkezdheti Norbi, hiszen a kocsi fenekének mozgatásával az orra hamar a megfelelő irányba mutat, a versenyautóban lévő sperr is szinte odaragasztja az autót az aszfalthoz gázadáskor.

Így megy a versenyautó kanyarról kanyarra, nem is megy, szinte repül. Míg a lassabb kanyarokban van időm gondolkodni azon, amit Norbi csinál, a gyorsakban csak bámulok bután, látom, milyen agresszívan nyomja a gázt annak ellenére, hogy kicsit lesodródtunk a műfűre, ami – még emlékszem – csúszik, mint a jég, de Norbit mindez hidegen hagyja. Tökéletesen uralja a gépet, nincs benne félelemérzet, és, ha egyszer elkezdte nyomni, le sem ugrik többet a gázról, egészen a következő féktávig.

Ültem én már sokféle autóban, sok mindenki mellett, de ilyet még soha a büdös életben nem láttam. Norbi annyira jól ment, hogy ha most választhatnék, hogy ő vigyen még pár kört, vagy kipróbálhatom én a kocsit, megint a jobb egyet választanám. Utólag megkérdeztem, milyennek érezte ő. Azt mondta, szerinte jól mentünk. Kérdeztem, mindig ilyen agresszív, seggcsúsztatós módon tolja-e, azt mondta, igen. Nehezebb így tiszta kört menni időmérőn, viszont, ha jól elkapja a fonalat, nagyon nehéz megverni.

Elhittem neki. Nemcsak az eredményei miatt, azért is, amit láttam. Figyeljék jövőre a WTCC futamait, mert lesz ott egy fiatal magyar tehetség, Michelisz Norbert, akinek a világ hamarosan meg fogja tanulni a nevét. Én nagyon fogok drukkolni, mert ha világbajnok lesz, akkor majd elmondhatom magamról, hogy engem egy világbajnok vitt körbe a Hungaroringen – bár az Európa-bajnokkal sincs olyan nagy baj.