Békefenntartás, gyúrás, csocsó, sör

2009.12.25. 13:47 Módosítva: 2009-12-26 11:28:14
Majomkodhattam a G Merci lövésztornyában, zötykölődtem Jingle Truckban és eltévedtem a hatékonyan álcázott magyar táborban, Khomriban.

Az a baj, hogy a Mercedes nagyon nem erre van kitalálva. Az addig oké, hogy a világ sokak szerint legjobb terepjárója, a három differenciálzárral sehol nem akad el. De igazából nem arra tervezték, hogy a világ legjobb terepjárója legyen: a Magna Steyr mérnökei annak idején (1979) csak a vadászoknak akartak egy jó autót. Ezért a G Mercedes viszonylag keskeny, hogy elmenjen az erdei utakon. A szélességéhez mérten viszonylag magas, amitől közúton elég billegős lesz.

Ha a mérnök nem akarja, hogy a művével lépten-nyomon felboruljanak, kemény kanyarstabilizátorokat tervez, amik nem engedik billegni a kasztnit, terepen ugyanakkor nem engedik mélyre lógni az egyes kerekeket. És ha a kerék nem lóghat, nem tud megtapadni, kipörög, és ha nincs diffizár, az autó már el is akadt. Na így lett a G osztályból a világ legjobb terepjárója, három differenciálzárral. Nem akad el, elfér az erdei utakon, de az eleve billegős páncélozott kivitelre géppuskatornyot rakni, hát nem a sofőrök álmainak netovábbja.

Nem baj, azért csak szolgáljam ki magam, másszak fel nyugodtan, és majomkodjak a toronyban, a katonák meg lefényképeznek. A G Mercinek persze előnyei is vannak Afganisztánban: nem csak az erdei ösvények szűkek, hanem a városi utcák is, ott meg könnyen elakad a Hummer, egy sűrűbb RPG-esőben tolatgatni pedig nem a hosszú élet titka. És bármennyire billegős a G Merci, kell rá a torony, elvégre egy hattagú konvoj hat géppuskája már a táliboknak is elég motiváció, hogy ne támadjanak.­

Festői látvány a hatalmas tábor – Mazari Sharif már a szovjeteknél is nagy hídfőállás volt itt Észak-Afganisztánban. Errefelé ritkák a támadások, viszont rengeteg a német katona: 2-3 ezer között. A javuk a repteret üzemelteti. A magyar részlegen lobognak a felükre cafrangosodott magyar és horvát zászlók a Humvee-kon – elég komoly csapat jött értünk, hogy Khomriba vigyenek. Drótkötéllel berántják makrancosan induló szállító járművünket, mely Nissan teherautónak született, de neve már csak Jingle Truck, aztán kapaszkodunk befelé. Állítólag azért Jingle Truck, mert az utasfülkében, ami nem más, mint teherautó-alvázra hegesztett páncélbódé, felegyenesedni nem lehet, de ülni is csak görnyedten. És amikor a rossz utakon össze-vissza ugrál, az utasok rohamsisakjai pedig a lemezt kocogtatják, állítólag olyan hangot ad, mint egy atomháborús Télapó-mozi száncsengője.

Kérdezem az egyik katonát, milyen vastag a zártszelvényekre hegesztett acéllemez, azt mondja, amilyen lemez épp a legolcsóbb volt. Úgyhogy inkább a Jingle Truck jelentéktelensége szavatolja biztonságunkat, meg a kísérő Humvee-k. A magyarok nyilaitól-idézet latinul, jammer-antennák, egyes autók orrán tartalék szögesdrót, mindegyiken vontatókötél, mert itt senki se rohadhat le. Mármint lerohadhat, de helyszíni barkácsolásról szó sem lehet. A toronylövészek maszkban és szemüvegben – ha olyan az út, akár órákig állnak odafönt, és néha lakott területeken csokit dobálnak a gyerekeknek. Ezt mondjuk csak hallomásból tudom, csoki- és kislabda dobálást nem látok, de a gyerekek legtöbbször integetnek a toronylövészeknek.

Az utazás előtt még arról volt szó, hogy melegen öltözzünk, hozzunk szájvédő maszkot és szemüveget, mert helikopterrel visznek Khomriba, a géppuskás fedezet miatt pedig nyitva lesz az ajtó, és elég komoly cúg várható. Ennek az emailnek anyám különösen örült. Édes fiam, ha körülzárnak a tálibok, feltétlenül legyen rajtad meleg sál! Helikoptert aztán egyet se láttunk, mert az csak a németeknek van, ők pedig még egy bárányfelhőre is szívesen hivatkoznak, ha vis maior kell nekik újságírószállítás ellen. Zötykölődünk hát három órát a Jingle Truck-ban, nagyjából vakon. És viszonylag hangtalanul, mert a rohamsisakot mindenki leveti, de a 17 kilós repeszálló mellény valahogy senkiről sem kívánkozik le. Elég teknősbékás élmény, azt kijelenthetem, mert a létező összes pozitúrában kipróbáltam, akárcsak mindenki más a csomagtérben. Akkor a legrosszabb, amikor hanyatt fekszünk a padon, és fel akarunk kelni.

A khomri tábort kopár hegykatlan veszi körül. Repülőről ezek a hegyek úgy néznek ki, mint a végtelenségig sivár barna kupacok véget nem érő halmaza, de az ember azt hiszi, ennyi kopár hegy a világon nincs, úgyhogy majd a földön biztos másképp néz ki – ha sűrű erdők nem is borítják, azért lesz néhány muflon, havasi gyopár, vagy legalább egy fűcsomó, de nem. Ezek a hegyek alulnézetben ugyanolyan kopárak. A négyszögletes tábor a síkság közepén helyezkedik el, a bejáratnál betontömbökből és ember nagyságú, hengeres kavicskonténerekből kirakott szlalompálya. Ide öngyilkos merénylő még komoly raliversenyző múlttal se jut be. Reggelente lassan száll fel a köd, de ha már kicsit áttetszőbb, pont a nemrég újraindult cementgyár fehér füstöt okádó kéményeit látjuk. A katonák azt mondják, néha elfogy a rendes fűtőanyag, olyankor autógumikkal fűtik a mészkőpörkölőt és fekete a füst.

Ilyenkor a katonák szerint tiszta a levegő, látnám nyáron, az ám a durva. Nem a kabuli színvonal, ahol a levegő 60%-a por, a por 20%-a pedig száraz vizelet- és fekáliarészecske. A táborban esténként nem igazán van mit csinálni. Lehet gyúrni, arról sztorizni, ki mennyivel guggolt, meg hogy az egyik szerelő a múltkor simán belenyomott a kettőnegyvenbe, csocsózni és biliárdozni. Ha valami nagyon technóra vágynak, vagy hiányozna a lövöldözés, Call of Dutyt nyomnak hálózatban, persze csak belső hálóban összekötött laptopokon, mert internetkapcsolat nincs, vagy nem ilyesmire való.

A magyar tábor Khomriban nagyon emlékeztet a Sziget fesztiválra: kaotikus bolyongás különböző helyszínek között, konténerek, tojtojvécék, ideiglenes létükre egész lakályos közös helyiségek, és megható mértékben jófej lakók. Egy kis Sziget, egy kis Christiania, meg persze azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a hippikommuna mégiscsak az erőszakról szól, amennyiben háború van. Kevesebb a tálib fazonú magyar, mint korábban hittem, a legtöbben úgy néznek ki, mint egy rendes katona, leszámítva, hogy ez a sivatagi gyakorlóruha nagyon jól áll nekik, akár indulhatnának is statisztálni egy B kategóriás akciófilmbe, Lorenzo Lamas-szal. A rendes küllemű harcosokat optikailag nagyszerűen egészítik ki azok a társaik, akik tálib martalócra vették a fazont: nagy szakáll és tar, vagy majdnem teljesen kopasz fej, szakáll és taraj, az egyik sofőr egyenesen Mr. T lett, bár az itteniek úgy tűnik, nem a Szupercsapaton nevelkedtek, mert szerintük Rozsomák az X-Men 3-ból.