Tüdőbaj megrendelésre

2010.01.18. 16:53 Módosítva: 2010-01-18 16:53:27
A diákoknak nincs pénzük. Bármennyi van a zsebben hónap elején, félretenni lehetetlen. Kell sörre, albérletre, mozira, jegyzetre, gumira – annyit nem lehet a szülőktől kérni, hogy mindenre fussa. A diákmunkát szervező irodák elvileg a diákokat támogatnák – gyakorlatilag ez ritkán van így.

Mókás órabérek és furcsa helyszínek várják azokat, akik hagyományos, kétkezi munkával keresnének egy kis mellékest. Autósként, közlekedőként leggyakrabban a szórólapozókkal találkozunk. Legtöbbjük diák, aki órákat, fél napokat vállal el, hogy kiegészítse az apanázst – természetesen ne gondoljunk vagyonokra: óránként öt-hatszáz forintot lehet megkeresni szórólapozással.

Ott állnak a kereszteződésben, táskájuk az oszlophoz támasztva. A cipzár fogai közül kiállnak a szórólapok, egy adag a hónuk alatt. Amint a lámpa pirosra várt, indulnak: papírokat nyújtogatva mennek hátra a kocsik mentén. Van sofőr, aki kinyúl, van, aki rájuk sem néz: ez a munka nem a társadalmi kapcsolatok építésről szól, hanem a fillérekért elkótyavetyélt egészségről, szabálysértésről és a folyamatos veszélyről. Csak azért viseljük el őket, mert nem kérnek pénzt. Ruhájuk is rendezettebb, mint a hajléktalanoké. A szaguk is jobb – tulajdonképpen még akkor sem bosszantók, ha kifejezetten utálunk minden kéretlen reklámanyagot.

Dühöngeni csak az képes, akinek fáj, hogy ők a KRESZ-szel nem törődve grasszálnak az aszfalton. Felháborodásuk részben jogos, ebben igazat is adott nekik Ruszó László rendőrőrnagy: „A gyalogosok helye a járdán van, esetleg a leállósávban vagy az útpadkán. Haladásuk iránya párhuzamos kell legyen a forgalommal – ha kereszteznék az úttestet, arra kijelölt gyalogátkelőt kötelesek igénybe venni, és az átkelést késedelem nélkül végrehajtani.”

Annak ellenére, hogy magukat nem érzik gyalogosnak, a rendőrség szempontjából mégis azok: „Leginkább a nagyvárosokban jellemző az úttesten történő szórólapozás. Próbálunk tenni ellene, rendszeresen ellenőrizzük a forgalmas kereszteződéseket. Akcióink során jellemzően figyelmeztetjük a fiatalokat, de van, hogy ez sem elég – a jogszabály lehetőséget nyújt az előállításra is.”

Az ORFK őrnagya elmondta, hogy az ő szempontjukból ez egyértelmű szabálysértés, melyet akár 30 ezer forinttal is büntethetnek. „Magyarországon még nem volt súlyos baleset, de ez nem jelenti, hogy ne lenne okunk aggódni – a fiatalok indokolatlanul veszélyeztetik magukat, elterelik a vezetők figyelmét. Szeretnénk, ha nem csak az esetleges harmincezres büntetés miatt aggódnának; nem kellene a testi fenyegetettséggel viccelniük.”

Ruszó László hangsúlyozta, hogy a diákmunka-szövetkezeteknek és a hirdetőknek kell belátniuk a helyzet veszélyességét, és nem buzdítani senkit ilyen munkára – azon túl, hogy a szórólapozó láthatósági mellényt visel, nem sok mindent tehet saját biztonságáért.

Érdeklődésünket több diákmunka-szervező visszautasította, már-már úgy tűnt, a diákok önszerveződéssel kerülnek az úttestre. Végül a járdaszigeten tébláboló fiúk mondták el, mi hogyan működik. Gyakran közvetlenül boltok vagy kereskedők bízzák meg őket, de hivatalosan is van hová fordulni. Megfogadtuk a tippet és megkerestük a Meló-Diák Universitas országos diákvállalkozási hálózatot.

Telefonon kértünk ajánlatot, amelyre ők írásban válaszoltak. Az irodánk előtti kereszteződést jelöltük meg, külön kiemelve, hogy az autósorok között szeretnénk reklámanyagainkat szétosztani. Válaszukban a munkát „reklámanyag terjesztése osztogatással autósoknak” elnevezéssel illették. Ügyes, hisz a szórólapozás akár egy parkolóban is történhet, ennek ellenére egyértelmű, hová küldik a diákokat.

Kiállva a Szentendrei útra megvártuk, míg a lámpa zöldre vált. A pár perces szünetet kihasználva rákérdeztünk, tisztában vannak-e a szabálysértéssel. Volt olyan, aki igen, de többen csak rázták a fejüket – azt ugyan mondták nekik, mire vigyázzanak, de az esetleges büntetésről senki sem beszélt. Nem említették a munkakörnyezet fokozottan egészségkárosító hatását sem. A hallgatás ellenére a kereszteződésekben álldogálás komolyabb károkat képes okozni az emberi szervezetnek, mint hinnénk.

Dr. Horváth Ildikó, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem pulmonológiai magántanára óvva int mindenkit, hogy az átlagos budapesti terhelésen túl még további szennyeződésnek tegye ki tüdejét. „Az ilyen munka rendkívül megterhelő a szervezetnek. Nagyvárosaink amúgy sem kedveznek a tüdőnek, de az ilyen, kipufogógázokat közvetlenül belélegző munkások hozzávetőleg tízszeres dózisát kapják a káros anyagoknak.”

Biztos, hogy a kereszteződésekben autók között dolgozó diákok nem számolnak ezzel a veszéllyel. Ennek ellenére van miért aggódniuk: „Ugyan a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) leginkább a dohányosokra jellemző, de tízből egy páciens a környezeti ártalmak miatt kerül a rendelőbe.

A tüdő lassan pusztul: az akkut füstkár, a lerakódó koromszemcsék kikezdik a szervezetünket; az első tünet a nehézlégzés. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a legtöbb szórólapozó fiatal, sokuk szervezete még fejlődő – ezt a fejlődést akár meg is fékezheti a sok szennyeződés.

Annak ellenére, hogy legtöbbet a szénmonoxidot támadják, sokkal több bajforrás van a kipufogógázokban. Akik az autók között sétálnak, akár három-négyezer különböző vegyi anyagot lélegeznek be – a legtöbbet csak az olajfinomítók vegyészei ismerik, az orvosok nem. Sem külön-külön, sem csoportokra bontva nem vizsgálták a szervezetre való hatásukat. Kevés a komplex kutatás, de már tudjuk, hogy előfordulhatnak olyan körülmények, amikor a káros anyagok tovább erősíthetik egymás hatását.”

A tüdőgyógyász szakorvosnő hozzátette, az Egyesült Államokban már hagyománya van az olyan hosszú távú méréseknek, ahol adott lakókörnyezetbe szondát helyeznek ki, ezzel párhuzamosan vizsgálják a lakosság egészségügyi állapotát. „Bizonyított, hogy a szennyezett levegő és a szmog összefügg a krónikus obstruktív tüdőbetegségekkel és a daganatos megbetegedésekkel is. Léteznek olyan hatások, melyek után a tüdő képes regenerálódni, de ez minimális – állandó terhelés alatt könnyen túlléphetünk azon a szinten, amit a csillószőrök képesek kitakarítani. Ezek a kórokozókat és a szennyeződéseket kifelé irányuló mozgással kilökik a légzőrendszerből.”

Harminckilencmilliárd euró a tüdőbetegekre

Nyugalmi állapotban percenként körülbelül tizenkétszer veszünk levegőt, minden szippantás nagyjából 500 milliliter. Ez percenként hatliternyi átáramlást jelent. A légzőrendszer legfontosabb mechanikus szűrő funkcióját az orr és a hörgők nyálkahártyája végzi.

Orrjárataink belfelszínét sűrű szitaként borítják a szőrszálak – a nagyméretű  porszemek, pollenek, mikroszkopikus állatok (atkák) jó esetben már itt elakadnak. A tíz mikrométernél nagyobb partikulumok döntő hányada nem jut ennél tovább. Hasonlóan fontos feladata van a hörgőket borító ciliaris hámnak. A hámsejtek felszínén, mely az áramló levegővel érintkezik, apró, kesztyűujj-szerű kiboltosulások vannak, melyeket a sejt aktívan mozgatni képes.

A hörgők belfelszínét ragadós nyák tölti ki, melybe a belélegzett porszemcsék, vegyianyagok beletapadnak. Ezt a folyadék, vagy sokkal inkább gél réteget a ciliaris hám felszíni kiboltosulásai összehangolt és rendezett csapkodással mindinkább a felsőbb légutak felé sodorják vissza. Ha ez mégsem sikerül, és a tüdőszövet mélyebb rétegeibe jutnak a károsító anyagok, ott lerakódnak, és megváltoztatják, roncsolják a szövettani szerkezetet.

A tíz mikrométeres nagyságot meg nem haladó részecskék kiszűrésével légzőszervünk nehezen boldogul: hét mikrométernél a bejutott mennyiség kétharmada, a három mikrométeresek esetében kilencven százalék, míg az egy mikrométernél is kisebb részecskék kilencvenkilenc százaléka lejut az alsóbb légutakba. Először átjutnak a légcsövön, a főhörgőkön, a majd' kéttucatnyi légcsőoszláson, a legkisebb hörgőcskéken, végül a tüdő fő funkcióját adó léghólyagocskákban, vagyis az alveolusokban rakódnak le.

A porszemcsékre rengeteg káros vegyianyag tapad, így jutnak légzőszervünk mélyére. A tüdő pedig védekezik – immunsejtjei bekebelezik, mintegy felfalják ezeket. Az alveoláris makrofágok és a granulociták internalizálják a koszt: így jutnak be a kémiai szennyeződések a szervezetbe, majd a véráram útján a test minden részébe.

A porszemcsék még vegyianyagok nélkül is károsak: irritálják az immunsejteket, melyek gyulladásos faktorokat küldenek a sejtközötti térbe. Ezek gyulladást okoznak, növekszik a görcskészség, a szekretoros aktivitás, csökken a hörgők-hörgőcskék összátmérője, romlik a légcsere. Évek alatt kialakul a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a COPD. A már eleve fokozottabb érzékenységük miatt különösen nagy veszélyben vannak az allergiások és asztmások.

Dr. Horváth Ildikó elmondta: „Annak ellenére, hogy Budapesten az utóbbi húsz évben csökkent az ipari légszennyezés, nincsenek könnyű helyzetben a szórólapozók – hiába tisztább a levegő, ők önként keresik meg azt a helyet, ahol a szennyezettség mértéke bőven túllépi az egészségkárosító határt. Egyeseknél akár hirtelen allergiás tünetek is megjelenhetnek. Ha észlelik, semmiképpen se folytassák a munkát. Akik mégis autósorok közötti szórólapozással keresnének pénzt, legalább munkavédelmi pormaszkot húzzanak – csodára az sem képes, de legalább valamennyit megszűr.”

De kik és miért gondolják, hogy jó ötlet embereket küldeni oda, ahol tilos és egészségkárosító dolgozni? Ha minden nap elfogadjuk a szórólapot, akkor könnyű statisztikát készíteni: majdnem mindig az autókereskedők. Számukra ez a direkt marketing a legegyszerűbb: aránylag kevés pénzért jutnak el a célcsoporthoz; a veszteség minimális. A válság hatására megcsappant vásárlói kedvet így próbálják meghozni – akcióikat, leárazásaikat közvetlenül a sofőrökkel tudatják.

A kapott árajánlatból megtudtuk, hogy hétezer szórólaphoz nagyjából negyvennégy munkaóra kell – ennek ára nagyjából negyvenötezer forint. A megrendelőnek egy óra 950-1100 forintba kerül, közlekedési csúcsidőtől függően.  A terjesztés és a célcsoporthoz való eljutás még nyomdaköltséggel is bámulatosan olcsó – az egészség, az emberélet és a szórólapokhoz kivágott fa viszont sokkal drágább. Legalábbis elméleti síkon.

Korábban az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) is vizsgálta ezt a fajta munkavégzést. 2008 nyarán a rendőrséggel közösen ellenőrzéseket tartottak. Akkor a helyszíni kontroll során munkavédelmi hiányosságokat találtak: a védőital-juttatás nem történt meg, munkaszüneteket nem iktattak be, a pihenőidő eltöltésére megfelelő helyet nem jelöltek ki, a diákok munkavédelmi oktatásban nem részesültek.

A közúti szórólapozás visszaszorításában az OMMF lehetőségei csekélyek. A munkavédelmi szabályok megszegésével foglalkoztatott, KRESZ-szabályokat megszegő szórólapozóknál csak azt voltak képesek helyenként elérni, hogy a munkavédelemre ügyeljenek, ám ez nem szavatolja azt, hogy a szórólaposztás a KRESZ szabályainak is megfelel.

Úgy tűnik, a rendőrség és az OMMF elbeszéltek egymás mellett. A járőrök csak a közlekedési szabálysértést firtatják, a munkáltató és megbízó kiléte nem érdekli őket. A  munkavédelmi hatóság viszont pont a KRESZ-szel nem számol – ahelyett, hogy folyamatosan egyesített erővel folyna a munka, semmi nem változik. Hiába volt a múltban sikeres, közös akciójuk, az autók közötti szórólapozás nem szűnt meg.

Ideje lenne túllépni a munkavállalót kihasználó direkt marketingen – a világ civilizáltabb feléről is eltűnt a gyerek- és rabszolgamunka, kikopott a jobbágyság, általánosan javultak a munkakörülmények és bővültek a dolgozói jogok. Senki ne vegye meg aprópénzen más egészségét – füstgázt szívatni és szabálysértésbe kényszeríteni egy kamaszt: a megbízó szégyene.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!