Aggodalomra semmi ok

2010. június 30., szerda 17:58
Ghánáról a vb-ig sokan azt sem tudták, eszik-e vagy isszák. Az elmúlt hetekben igazán megmutatták magukat a fiúk, de az autózáshoz kétségtelenül kevés közük van.

Lelkesen kezdtem túrni a netet bármilyen infó után, de míg a – jellemzően európai – csapatok sztárjai szinte kérkednek autóparkjukkal (azzal már nem, hogy adott év alatt milyen összértékű ócskavasat képesek gyártani), addig Ghána válogatott focistái inkább buszoznak. Nem tudni, hogy a régi törzsi szokásokhoz ragaszkodva utaznak sámánukkal, de nagyon hisznek a közösség erejében.

Már-már feladtam, de az utolsó pillanatban belefutottam a csodába. Először azonban nézzük, kinek van egyáltalán bármi köze az autókhoz.

Ali Sulley Muntari sztorija jól ismert, ő az, aki nagy ívben tett a bevált szokásokra és Lamborghinijével érkezett az edzésre. Ebből azonnal világossá válik, hogy Muntari igazi autóbuzi, hiszen melyikünk ne cserélné le a 30 férfitest kipárolgását egy Gallardo LP 560-4 üvöltéséért? Alink azonban továbbment, hiszen mezei 560-4-essel Dunát lehet rekeszteni, ő teljes mértékben el akar különülni mindenkitől az utakon (és a pályán is), így első útja a chemnitzi ENCO Exclusive céghez vezetett, ahol alig 40 000 euróért kicsit átépítették a kis Lambót. Most 620 lóerős és 575 newtonméternyi nyomatékot ad le. Arról nem szólnak a hírek, hogy ezekből mennyit használt ki, miközben követte a buszt. De kétségkívül menő volt.

 
Aggodalomra semmi ok

Angol nyelvű autós fórumokon is aktívan jelen van, tökös gyerek, a saját nevén kommentel. 2008-ban írta az egyik Lamborghini Reventónnal foglalkozó blogposzthoz a következő kommentet: shit that is some sweet car thats my christmas present. Így már érthető az ENCO-tuning. Bár a Reventónból nem lett semmi.

Kevin-Prince Boateng, az 1987-es születésű támadó középpályás igazi tehetség. Hogy mennyire meríti ki a nyálasképű fogalmát, tán leginkább ebből a fotóból látszik, na meg köztudottan beteges bevásárlómániájából. Fiatalság-bolondság, egy hosszúra nyúlt buli után Kevinünknek hajnali háromkor sikerült lezúznia pár parkoló autót Berlinben (ekkor még a Hertha játékosa volt). Talán ez adta meg neki a kezdőlökést ahhoz, hogy karóra helyett autókat gyűjtsön. Elmondása szerint egyetlen nap alatt hatszámjegyű összeget költött egy Lamborghinire, Humerre és egy oldtimer Cadillacre. Ne firtassuk…

Utolsónak marad John Mensah. Bár a Gibraltári Szikla becenevet valószínűleg sosem fejtjük meg, Mensah nagy játékos. Főleg a Super Mario Kartot tolja erősen, még a Puma hivatalos rendezvényein is suttyomban játszik a PSP-n.

És ennyi. Elég hitvány a felhozatal egy angol vagy német válogatottal szemben, de még hazai tizenegyünk is túltenne rajtuk autó fronton. Bár mondjuk ők nem jutottak ki a vb-re. Szóval még mindig Ghána áll jobban, főleg, ha felfedezzük a döbbenetes tényt, hogy ez a 21 milliós ország önálló autóiparral rendelkezik!

Hoppá! A sztori annyira jó és vidám, hogy meg kell tudni a világnak. Legyenek ezentúl önök, akik csuklóból vágják a Kantanka modellpalettáját, vagy tudják, micsoda csoda is az OTAVI!

A Kantanka az első, független ghánai autógyártó. Igazi ritkaság, nem is értem, hogy a sztárok miért nem egy-egy remek Onantefo vagy Obrempon kormánya mögött feszítenek. Hiszen nézzék csak meg: a Bugatti Veyron kulcsszóra 4 340 000 találatot ad a Google, míg a Kantanka Onantefóra tízet(!). Na, mi az igazi menőség?

Kwadwo Safo a ghánai autóipar igazi kulcsfigurája. Az övénél meredekebb ívű karrier az egész földkerekségen nincs. 1948-ban született, igazi iparista, jó tanuló volt. Tanulmányai után három évet húzott le a Volta Aluminum Companynál, mint hegesztő, majd 1971-ben megalapította saját egyházát, a Kristo Asafót, melyben a szerény, apostoli funkciót tölti be. Természetesen mint titulust, fel is tünteti neve előtt. Egyháza mélyen emberközeli, filantropikus és természetesen a közt szolgálja.

Safo Apostol egyházához rövid időn belül millióan csatlakoztak, ennek köszönhetően meghatározó politikai tényezővé lépett elő. 1996-ban rádöbbent, hogy a népet leginkább úgy szolgálhatja, hogy autókat gyárt nekik. Hazai fejlesztésű, saját nyersanyagokból készülő autókat. Ez évben (idézet a hivatalos honlapról) autóipari kutatásokba kezdett, főleg a fémmegmunkálás és a motorblokk-készítés terén. Egyháza természetesen nem veti meg a földi javakat, így Dr. Sefo Apostol (mert mint titulust fel is tünteti neve előtt), cégbirodalma szépen gyarapodott. Gyártott cipőket, bányászott nemesfémeket, de a gépiparban is akadtak érdekeltségei. Pontosabban a Kantanka Escavator révén, ami – bármilyen meglepő is – egy egyszerű, hernyótalpas markoló. (Nem keverendő össze az Escalade-del, ami egy nevetséges játékszer egy Escavatorhoz képest!)

Ez természetesen nem előfeltétele, hogy bárki tudjon autót gyártani, ennek ellenére összefogott a Great Kosa vállalattal (főleg természetes eredetű gyógyszeripari termékekkel foglalkoznak) és elkészítették első modelljüket, a Kantanka Onantefo I -et. Ezt követte a nagy sikerű Onantefo II, majd 2007-ben a szinte már hedonista Obrempon. Safo Apostol természetesen aktívan jótékonykodik. Itt éppen a ghánai légierőnek adományoz némi készpénzt, technikát és élelmet. (Ha a kép láttán netán felsejlenének önben a diktátor, puccs és korrupció szavak, gyorsan hessegesse el magától őket!)

Mivel a kantanka.com nem elérhető és a Great Kosa honlapja sem túl információdús, így a ghánai autóipart jótékony homály fedi. A Google cache ugyan talál némi infót a régvolt honlapból, de az állítás, mely szerint saját fejlesztésű, hathengeres motorral szerelik a remek Onantefókat, azért erősen túlzónak tekinthető. Az összeszerelő üzemről is maradt fenn némi képanyag, bár a szerver háttere nélkül alig kivehetőek a kis, előnézeti képek. Talán jobb is így, ha nem látjuk a fészert, illetve a végszereldét és a hegesztőüzemet, ami egy épphogy fedett sufni, trafóval.

Ettől függetlenül az egyház technikai részlege, ahogy ezt ő nevezi, továbbra is fejleszt. Mi pedig tiszteljük az elszántságot és a tüzet, még akkor is, ha autóit csak az imádság tartja össze. Ghánát szerencsére a fociért kell szeretnünk, nem az autóiparáért. Előbbire pedig van jó megoldás, élőben, tutin.

És az OTAVI? Ott a galériában!

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Hogy ne fagyjon be a ... blokkod

Hogy ne fagyjon be a ... blokkod
Mínusz húszban már nincs kecmec, fagyálló nélkül baj lesz. De hogy mérjük meg a hűtőfolyadék fagyáspontját?

Belsőség Kína ellen nincs orvosság

Öt év alatt teszik a földdel egyenlővé a világ nagy gyártóit, vagy győz a vásárlók józan esze?

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Minden pixel külön történet

Az iGO fejlesztőjénél, az NNG-nél rengeteg a titok, de kiderült: akkor is használhat az ember iGO-t, amikor nem tud róla. Az is kiderült, mi az a gyilkos vécé, és mi Moha bá jövője.

Tohonya batár az új Outlander

Titokban reménykedtünk, hogy még reszelnek a formán, mielőtt véglegesítik, de nem jött össze.

Kommentek

  • 2010.06.30 19:00:21gnme

    na ugye hogy megéri szakmát tanulni

    heggesztőből lehet apostol is, csak kitartás, szorgalom kell hozzá!

    én meg elmegyek jappáner kezelőnek, azt vígan bikicsunájozok majd két rágógumi között

  • 2010.06.30 19:34:06yeti

    Tesztet!Azonnal!:-)

  • 2010.06.30 19:50:22Bladika

    Inkább töréstesztet!

  • 2010.06.30 19:56:44Charlie Brown

    Hát ja, lehet gúnyoskodni, de azért ha előtte puszta korrektségből az Obrempon mellé tesszük a patinás nehézipari és járműgyártói múlttal bíró nagyszerű Magyarország egyik jelenlegi saját autóipari termékét: a nagy büdös semmit, akkor jobb ha pironkodva kussolunk.

  • 2010.06.30 20:17:35benzinvérű

    Ommm, nem mintha telhetetlen lennék, de ha van még hasonló stori, akkor ide vele de gyorsan:)! Nagyon komoly!

  • 2010.06.30 20:21:10conmorientes

    No mi ebből az egészből a tanulság ?

    Hogy a hit nem csak hegyeket hanem mint látjuk az alapanyagokat is képes úgy megmozgatni, hogy a végén egy autószerű képződmény keletkezzen.

    Hittársaim ! Egyházat alapítok, a magyar autógyártásért, kérlek néhány millióan csatlakozzatok hozzám. Szerényen csak "Igazi Megváltója" leszek életeteknek. Mindenki tudása szerint dolgozhat és igénye szerint részesül. Ehhez felkérem a tisztelt Totalcar fórumok kezelőjét és szorgosan kijegyzetelem a kommentekből a preferenciákat.

    Az isten egy ! Adjon Isten !

  • 2010.06.30 20:32:25conmorientes

    Valamit elfeledtem !

    Most olvasom, hogy Nigéria Jószerencse Jonatán nevű elnöke a kialacsonyodottan gyenge VB. szereplés okán eltiltotta az országot két évre minden nemzetközi szerepléstől.

    Hát gyerekek, ez már nálunk is kezd begyűrüzni. Bár ahogy látom nálunk mink állampolgárok vagyunk a szabad és józan gondolkodástól eltiltva, egy levitézlett kóros nyelvmegnagyobbodásban szenvedő konjunktúrahuszár köztársasági elnökké való kinevezésével.....

    De legalább a sporthoz ért, ez Köztársasági elnökként feltétlenül szükséges.

    Ki tudja mik a feltételei a politikai menedékjognak Nigériában ???

  • 2010.06.30 21:04:42Vargnatt

    Azért az a belsőtér elég horror! Mintha lemezvágóval préselt műanyag-pozdorjatömbből lenne kivágva. Dzsízösz Krájszt...

    Max a Flybo Total Electric érhet a közelébe, bár a Yugo Koral és a Landy Defender műszerfala is felsejlett előttem.

    A kép alapján nem tudom eldönteni, hogy az ott valami virágváza, amiben kókadozik valami fehér, vagy váltó? Váltónak néz ki, de akkor meg valami csatlakozó lóg a középkonzolból... De ha mégis váza, akkor hol a váltó, és mi a helyén az a piros bigyó? Kölnivíz? Überbrutál elmebaj.

    A régi Lincoln Navigator rémesen giccses lenyúlására, a típusnevekre, meg az OTAVI nevű tákolt gépszörnyre már szavakat se találok... ettől még az oroszok is igényesebb dolgokat kalapálnának össze egy kivénhedt Zsiguliból egy szibériai jakutsátorban.

    Még ilyen sztorikat a tarsolyból, please... jöhetnek a belső-kínai tákolók is, szeretnék még röhögni :D

  • 2010.06.30 21:14:52tn@

    "A Google cache ugyan talál némi infót a régvolt honlapból, de az állítás, mely szerint saját fejlesztésű, hathengeres motorral szerelik a remek Onantefókat, azért erősen túlzónak tekinthető."

    Hasonló esetben érdemesebb az archive.org oldalon nézelődni:
    [link]

  • 2010.06.30 22:27:44determ

    A cikkhez ugyan nem kapcsolódik, de már sokszor elgondolkodtam azon, hogy a Földön adott fizetéseket újra kellene gondolni. Minden "foglalkozásnak" más adóbesorolása lenne, attól függően, hogy mennyire hasznos a társadalomra és a Föld jövőjére nézve.
    Például egy orvosnak lehetne 0%-os adókulcsa. Egy focistának pedig mondjuk 99,9%.
    Hasznos egy focista vagy inkább pazarlás?

  • 2010.06.30 22:33:31smithers

    LEHETNE MAGYAR AUTÓIPAR!
    Példul ez:

    [link]

    Kéne egy kis állami támogatás (mondjuk a mercedesnek nyújtott 12 mlrd.) és lehetne magyar népautó.

  • 2010.06.30 23:00:06túrógombóc

    brabus bazmeg,nemtom,nagypapád mit dolgozott bazmeg,de te hol tartasz bazmeg,büdös fehér?
    -remélem leesett!
    agyrém,hogy egyesek még itt is a fajgyűlölet gyönyöreinek adóznak!TULOK!

  • 2010.06.30 23:25:48neurotikk!

    @determ:
    Tamogatom a javaslatot, bar ennyire nem lennek kegyetlen veluk, 80% fole nem szivesen vinnem az adokulcsot, vegul is hiaba horogve elverezhetunk, vagy lakhatunk bokorban, ehetunk bogyokat es urgeket meg jarhatunk gyalog ha az o tudomanyukon mulik, de ha minden mas megvan akor nekik is van annyi hasznuk mint egy cirkuszi bohocnak. Ugralnak, mi meg szorakozunk rajta, kikapcsolodas, jobban megy masnap az igazi munka.
    A mai fizetesuket rablasnak tartom en is, rablas mindannyiunk zsebebol, hisz a szponzorok nem a sajat zsebukbol fizetik hobbibol a milliardokat, nem hulyek ok, na meg nem is a jegybeveteleken tartjak fent magukat, hotziher, a penzuk szepen be van epitve a kis termekekbe amiket mi megveszunk. Szepen osszedobjuk mi nekik a kocsikara valot.
    Megyek is inkabb a kinai piacra nem am az Adidas boltba, csok.

  • 2010.06.30 23:42:18Mr Thompson

    Tisztelettel érdeklődnék, hogy reggel egy épeszű moderátor nem törölné-e a brabus nevű szakember picit idejétmúlt nézeteit tartalmazó hozzászólását? Jelentősen emelné a totalcar.hu szakmai tekintélyét, mármint az én személyes megítélésem szerint, ugye.

  • 2010.06.30 23:52:24túrógombóc

    támogatom,Mr.Thompson!elvégre ez egy autós-motoros oldal,hacsak nem totálkáros...

  • 2010.07.01 01:51:06ommm

    Megtörtént...

  • 2010.07.01 06:24:36Lowtyo

    Charlie Brown: hehe
    jó gondolat

  • 2010.07.01 09:45:39Jamesblond

    Van saját autógyártásuk, saját népük dolgozik a gyárakban, hol itt a baj? Lehet 500.000-be kerül csak. Jó lenne tudni az árát. Lehet néznénk mint a moziban.
    Mindenén látszik az autónak hogy az európai szemnek gagyi. De ha pl egy jurta előtt kell vele leparkolni egész jó:)

  • 2010.07.01 10:53:44gpek

    Természetesen nem brabus magasröptű belepofázását védem, de kérném a T. Szerkesztőséget hogy töröljék az erre a kommentre érkezett további kretén hozzászólásokat is. Lásd: túrógombóc

    A kocsi amúgy nem rondább mint a Hummer tehát akár eladható is lehet. Töréstesztje annak is zseniális volt.

  • 2010.07.01 14:14:40Vargnatt

    Jamesblond: Akkor már ezerszer inkább vennék egy aranyos kis Tata Nano-t, még a legfapadosabbat is, annak legalább egyedi a designja, meg nem akar többnek látszani, mint ami. Igaz, a műszerfala annak is ilyen plasztikvájat, de legalább letisztult.

    Ilyen fostalicska legfeljebb a diszkó előtti menőzésre való, de még talán ott is kinéznének vele... (nem mintha járnék ilyen helyekre) Bár nem tudom, Ghánában ez mennyire szempont...