Német, német dva bratanki
Nem tudom, hogy lett belőlem olyan kretén csávó, aki kerüli a focit. Apám világéletében nagy futballrajongó volt, gyerekkoromban még én is megnéztem vele minden meccset, próbáltam kivenni a fekete-fehér Orion Victorián, hogy melyik játékos van zöld, melyik piros pólóban. Kábé hétéves lehettem, amikor már tudtam, mi az a les, a suliban sem szerettem kevésbé focizni, mint a többiek, sőt. Nyolcéves koromra saját, bőr focilabdám is volt, inkább lemondtam a Lego rendőrállomásról, csak hogy megkaphassam.
Aztán lekopott. Talán, mert egy ideig külföldön jártam isibe, ahol tesin nem a foci, hanem az úszás, a baseball, az amerikai foci (primitív fordításban, rögbi, bár nem az) volt a fő tantárgy, igaz, aki akarta, az rúghatta helyette a bőrt is, de én inkább a baseballosokkal maradtam. Nem mintha jó lettem volna, inkább csak, mert ott lehetett álldogálni, bambulni, a fociban meg mindig szaladni kellett. Alapvetően bamba gyerek voltam, ilyenkor erre gondolok. Itthon meg már nem kapott el újra a gépszíj – tornaórán kosaraztunk, tévét meg kamaszkoromban mind kevesebbet néztem, inkább mászkáltunk a városban, kártyáztunk, bringáztunk, zenét hallgattunk a haverokkal.
Azóta se lettem újra focirajongó, nem is követem a vébét. Ha éppen egy gólt mutatnak a tévében, azt megnézem, s arra gondolok, milyen fasza sport ez, de egyáltalán nem köt le, ami a gólok között van. Időm sincs tévézni, meg amúgy is egy tulok vagyok, a Forma–1-et se nézem, mert azt is követni kéne. Tipikusan a buta sportrajongók közé tartozom, akik csak az eksnt szeretik, például ralit órákig tudok bámulni a youtube-on.
De amikor most kétszer is Németországban jártam a vébé alatt, kicsit fájt, hogy ott milyen nagy dolog a futball, hogy náluk nem mindenféle Suzuki-emblémát lepisálós, meg ezöregdekivanfizetvés matricák, meg Árpád-sávok vannak kiragasztva az autókra, hanem náluk a nemzeti egységet egyszerűen a zászló színe jelzi. És ilyenkor a vébé alatt ennek olyan ereje van, olyan óriási a pozitív üzenete, hogy a magamfajta, gödörben élő, savanyú káejrópji hátrahőköl.
Az ablakokban a zászlók rendben, azokat megszoktam rég, már négy, nyolc, tizenkét évvel ezelőtt (meg nyilván korábban is) kint voltak a kocsikon. Az új trend már nem a szívókorongos felfogatás, hanem az egyszerű, beakasztós, bár a szívókorong sem halt ki. 1,50 euró egy ilyen, nem nagy tétel, nem véletlen, hogy akadnak autók, amelyekre a drukk hevében egy tucatot is felsenderít a tulajdonos.
De ahogy a Porsche Cayenne-nel autóztunk a Köln melletti tesztutakon (akkor még az elején tartott a vb), felfigyeltem egy kertben parkoló Octaviára, aminek a gazdája lefényezte a külső tükreit. Egy cseh Skodának a tükörburkolatait – a német fekete-piros-sárgára. Ez egy hülye, gondoltam, a meccsek utáni verekedések gyökereit nagyjából az efféle fanatizmusban kell keresni, amikor valaki képes egy közel vadonatúj, értékes autó viszonylag drága alkatrészét átmázolni néhány meccs kedvéért.
Aztán egy teljesen decensnek tűnő, szemüveges úriember autóján közelebbről is megszemlélhettem végre az elmebeteg tükörfestést. Ez a Gerhard aztán nem verekszik a Fradi–Dózsán, az ziher – bámultam át a makulátlanul piros Polóba, és majdnem kiesett a szemem, amikor megláttam a megoldást. Egy színes nejlonzokni volt a tükrön. Mondjuk. Az olvasók közül biztosan sokan láttak már ilyet, lehet, hogy volt már efféle Spiegel-Socken régen is, de nekem ez derült égből a zászlófelvonás volt.
Innentől ugyanaz történt velem, ami olyankor szokott, amikor valamilyen eltűntnek hitt autót, mondjuk Fiat Tipót vásárolunk, esetleg egyik barátunk vesz olyat, és másnaptól mindenfelé Tipókat látunk az utcán. A kétnapos Cayenne-bemutató végére már fel se kaptam a fejemet a négyeurós tükrös nacionalizmusra.
Ezen a héten pedig az Audi A1-et vezették elő Berlinben, pontosabban mellette, Potsdamban. A német utak hömpölygő Spiegel-Socken (tükörzokni) és Auto-Fähnchen (zászlócska) folyókká váltak az eltelt pár hétben. Mielőtt széttetkózott, sörmámorban úszó, elvakult izomszurkolókra gondolna bárki is – a feldíszített autók legnagyobb részében nénik, öltönyös úriemberek, kulturált anyukák, laza bizniszmenek ültek, semmi szájtépés tehát. És… valahogy jól állt nekik az a sok fekete-piros-sárga. Büszkén hordták.
Az elmebaj a legutóbbi látogatásom óta nemcsak számszerűen, de színességében is csak fokozódott. Már a szélvédőkön is megjelent a Deutschland-csík, a Zakumi-baba (a világbajnokság mintaszőrmókja) egy csomó kocsi kalaptartójáról bámult kifele (tisztára olyan, mint a Grover a Sesame Streetből, csak színesben). Focis napvédő? Selbstverständlich. Deutschland-rendszámkeret, labdákkal? Hát persze, hogy van. Na meg dísztárcsák is… Egyébként amilyen jól mutat a tükrön a fekete-piros-sárga, olyan pocsék a kocsi kerekén, egyszerűen béna. Magánvélemény.
És ekkor már láttam az első, teljesen német színekre fényezett autókat is, bennük igazi kriptodrukkerekkel. Meg a különféle, az autó kiálló részeire aggatható aloha-koszorúkat is, a fent már többször leírt, hármas színkombinációban. A focivébé Németországban folyamatos ünnep, a forgalomban is. Szuper, mert az emberek humorral, de kulturáltan adják elő. Jó benne lenni a sok német zászló tengerében, és ne higgyék, hogy germán bérenc vagyok. Csak szeretem, amikor emberek vagyunk, a szó jó értelmében. És a focival kapcsolatos prekoncepcióim valamiért olyanok, hogy úgy gondolom: a háború után sorban ez az a sport, amiben a leginkább hajlamosak vagyunk az elállatiasodásra.
Itthon aztán foglalkoztatni kezdett a dolog, és kicsit utánanéztem, mit lehet még eladni Németországban a focivébé jelszavával. Például motorolajat. Úgy bizony, a Liqui-Moly Weltmeister 10W-40-ese például ilyen, kerül 21 euróba. Megéri, így a motor is ünnepli a hazáját, nyilván ércesebben röfög. Még alufelnit is lehet kapni német színekben, potom 1100 euró a szett ára. Hülyének is megéri, erre szoktam mondani.
Német himnuszt játszó dallamkürthöz 35 európai pénzért jutunk, aminek a használata persze tilos, de nem hinném, hogy a rendőrnek lenne szíve megbüntetni a kürtre önfeledten tenyerelő autóst, amikor Németország épp beviszi az első gólt Argentínának. (Elnézést, de a cikket egy nappal a meccs előtt írtam, és nem vagyok gépközelben vasárnap – ha esetleg a brazilok nyertek, és a németek nem lőttek gólt, vegyék ezt képzelgésnek.)
Kapaszkodjanak meg: Fußball-Weltmeisterschaft-autót is árulnak. Opel Corsa WM-Edition a neve, 15 ezer euró, fekete alufelnikkel, fehérben, diszkrét fekete-piros-sárga hullámvonallal, színes tükrökkel, közel fullextrásan. Még jól is néz ki, hihetetlen…
És hogy a német nem kirekesztő fajta (vagy éppenséggel ért ahhoz, hogy bármin pénzt keressen), azt jól mutatja, hogy nemcsak a német, de mindenféle náció színében kaphatók a zászlók, tükörzoknik, alufelnik. Csak a Corsa nem, az a németeké, a törököktől.
Lehet, hogy belőlem is lehetne még focidrukker? Ha például a magyar válogatott olyan jó lenne, hogy értelmet nyerne a piros-fehér-zöld tükörzokni, zászló, alufelni, napvédő? Mert egy ilyen brutális erejű, mégis szelíd autós ünnep szépen tolja az embert a foci felé ám. Na, ha nem kedden, élőben, akkor talán majd négy év múlva. De a biznisz ott van benne.






Kommentek
2010.07.04 07:29:30Maxxy61
Mi még ott tartunk,hogy egyenlőre nem nagyon akarjuk reklámozni hová tartozunk!
És erről nem mi tehetünk! Mármint egyszerű emberek!
2010.07.04 07:37:49yarisugi
ja az a vicces vagy a szomorú hogy ha ugyanez magyar trikolorral és zászlókkal történne akkor valsz menne a nácizás, magyarkodásozás, fasisztázás, a másik oldalról jönne rá a libsizés, zsidózás, idegenszivüzés.
A németeknél az ország 2 fele évtizedekig ellenség volt, előtte háborúba sodorták Európát és legyilkolták a zsidókat, mégse mondanak rájuk olyat hogy "németkedés" a nemzeti hovatartozásuk felvállalása. Érdekes.
De minket ez a nemzeti szinű dekorálás nem fenyeget mert magyar csapat valsz sose fog VB-re kijutni :))
2010.07.04 07:45:01Gomulka Béla
Ezt most nem értem. A ki-van-fizetve matrica és az Árpád sáv éppúgy a mely nemzeti érzu"let megnyilvánulódására szolgál, és nem csak focivébé idején. (Mi ugyanis folyton nyeru"nk.)
Egyébként meg nem ugyanarról a nációról van szó, akik annak idején egyen-nyelesfésu"t hordtak a farzsebu"kben? Na ugye!
(Yudom, Bach-ot és Goethét is o"k adták a vilagnak.)
2010.07.04 08:10:23ps3peter
Az a helyzet, hogy a németeknél is csak az utóbbi 10-15 évben erösödött meg a nemzeti összetartás, elötte a háborús bünöket kellett "vezekelni". Tegnap voltam itt Frankfurtban a német-argentin meccs Public Viewing közvetítésén, kb. 30 ezer ember tombolt Frankfurt központjában, az autókorzók meg éjfélig voltak úton. Nagy buli, na!
2010.07.04 08:59:07partyface1973
Maxxy61, erről valóban Ti, egyszerű emberek tehettek. Akik nem ismerik a különbséget az "egyelőre" és az "egyenlőre" szó között.
2010.07.04 09:05:23jujdejo
2006ban Nemetorszagban neztem majdnem vegig a vb.-t, hat meghato latvany volt(föleg nemeterzesü svabkent), ugyanolyan mint amikor itt, romaniaban valahol felhangzik a Magyar himnusz.
2010.07.04 09:08:49bangyika
Sajnos, nem is lesz ez máskép kis hazánkban amíg az a mentalitás nem változik meg, hogy:
" AZ NEM BAJ, HA AZ ÉN LOVAM MEGDÖGLIK, CSAK DÖGÖLJÖN MEG A MÁSÉ IS".
Ilyen írígy, kárörvendő, feljelentgető nép a világon sehol nincs.
Nehéz túllépni a 60 év kommunista diktatúra károkozásán.
Itt lenne az ideje, hogy megtanuljunk ÖRÜLNI a másik sikerének is!
2010.07.04 09:26:11Gyurma73
Svácban is minden szarért följelentenek pedig ott nem volt kommunizmus.Rádásul németül beszélnek nagyrészt.
Meg persz a németek elég jól menetelnek a VB-n.
4.nél rosszabbak már nem lehetnek,de szerintem uruguayt mindeképp megverik ,és akkor 3.hely már biztos.
2010.07.04 09:28:37akiak
én is múlt héten éltem át ezt a zászlós, tükörzoknis élményt, és tényleg furcsa érzés volt ezt látni.pedig én se nézem a vb-t.. az üzletekben az eladók kedvesek,mosolyognak, kellemes hétvégét-estét kívánnak, de mindenhol, a kisboltban, a hipermarketben, a barkácsáruházban..
és az utakon haladnak, beengednek, gyorsítanak, nem bámulják a balesetet..
2010.07.04 09:38:16llaca
yarisugi
"háborúba sodorták Európát és legyilkolták a zsidókat" Ölég rendesen leegyszerűsitetted. Nem?
2010.07.04 09:40:49gyuri-lux
Igen, és tényleg kedvesen jelzik fél négy magasságában, hogy az üzlet hamarosan zár :-) 4 után pedig üresek voltak az utak, mentem mint kés a vajban. A legjobb, egy srác volt, német színekben tündöklő barátai között ment a sörkertbe és Barcás pólót viselt :-)
2010.07.04 09:45:11llaca
bangyika
Szerintem meg nem ilyenek vagyunk!
Eléggé nagy baj hogy magyar emberek is ezt a baromságot szajkozzák. Persze biztos van ilyen beállítottságú ember is, de nem ez e jellemző. Szerintem. Nem? De!
2010.07.04 09:52:24volánrulz
bangyika: 20 évig örültünk a másik sikerének, eredmény:
ők kibaszott gazdagok lették én meg csóróbb mint 20 éve...
tudod ott volt elszámoltatás legalább pár embert leültettek, kivontak a forgalomból végleg...itt csak hatalom átmentés volt, meg papír forradalom
Az hogy dögöljön meg a másik tehetne pedig csak általánosítás, én pl örülök hogy a szomszéd lány, vagy a haverom lediplomázott, vett egy 15 éves kocsit stb
Azonban mikor, ha nem is közvetlenül de az én/ köz káromra/rára, lop mutyizik, közben meg elvárja, hogy én jó-pofizzak az ő lopásához simlizéséhez mutyijához és legyek mintapolgár akkor bizony DÖGÖLJÖN MEG A SZOMSZÉD TEHENE!
2010.07.04 10:17:11venator
A egy dolog, hogy a németek jók a fociban, aztán az meg a másik, hogy pénzt is tudnak csinálni belőle. Szerintem ehhez a hazaszeretetnek vagy patriotizmusnak semmi köze, pláne nincs a politikának. Dolgoztam németekkel és egyáltalán nem csípték annyira a volt NDK-ban élőket.
Ráadásul itt a német Aldi van teli ugyanilyen dán sz@rokkal. Zászló, sapka, duda, sál stb.
Az én kocsim meg így néz ki, de holnap felrakok egy Nagy-Magyarországos matricát is. :))
[link]
2010.07.04 10:47:06Ambrash
ez a zászló-tükörzokni őrület tényleg szörnyű :-) De mivel még -legalábbis piszkálódás szinten- létezik kelet-nyugat "ellentét", történt a következő: egy stuttgart melletti cégnél dolgozok, ahol azért bőven akadnak keletnémet kollégák is... az egyik autóján volt tükörzokni (car-bikini)... erre a hülye haverjai kinyomtattak szép színesben kb. ugyanakkora régi keletnémet zászlót, kivágták a címert a közepéről (kalapács és körző :-)) és akkurátusan felragasztották a tükrökre... utána meg ott fényképezgették egymást röhögve... szerencsére harag nem lett belőle!
ps: azért a tegnapi meccs nem volt rossz... az egész város a feje tetejére lett állítva utána... millió rendőr, semmi balhé... jó volt :-)
2010.07.04 10:55:19adamvok
szerintem mar kicsit gusztustalan amit csinalnak... Ez a nagy német ossznépi zászlozás nekem mar kicsit ellenszenves. Lehet tul reg ota elek angliaban :) (itt is volt 1-2 zaszlo, de a joizles hatarain belul)
2010.07.04 10:59:10VOGAben
Számomra a legröhejesebb az amikor a Nagy-Magyarország matrica plusz az árpádsávos egy majd tízmilliós nagy Peugeoton, Citroenen látható.
2010.07.04 11:01:31koborló
Én itt dolgozok, Németországban, több, mint 10 éve. Számukra a VB egy vésszelep, amikor - két évente - végre büszkén hirdethetik a németségüket. A zászló kipakolása az autóra egyébként is tilos, de a német rendőrök ilyenkor elnézőek + az ő privát autójuk is fel van lobogózva. Egy kollégám szerint (35 éves) nekik a hócipőjük tele van a történelemmel, azzal, hogy őket a világ a 70 évvel ezelőtti dolgokért nácizza, amikor akkor még a szülei se éltek.
Ők büszkék akarnak lenni a németségükre, a saját teljesítményükre, azt akarják, hogy a világ azt a munkát ismerje el, amit ők végeztek, és ami által ővék a világ egyik vezető technológiai hatalma. A VB ehhez csak ürügy, egy színpompás ürügy.
2010.07.04 11:30:09Baly-München
Hello! (nemet klavi-nincs ekezet)
En Münchenben elek a csaladommal!
Tegnap vegigdrukkoltam az egeszet egy sörkertben!
Telthaz volt es ovacio! Annyira sajnalom, hogy otthon ezt ma mar nem elhetem at! Egerszeginel anno! Az jo volt! Vagy a polosoknal! De ezek a sportok sajna nem inspiralnak komolyabb tömegeket.
Amugy a nemet rendezesü eb-n sokkal nagyobb zaszloürület volt itt Münchenben.
Akkor valoban minden masodik auton zaszlok, zoknik...stb... voltak.
Amugy ez valoban többröl szol mint fociro!
Büszkek a hovatartozasukra! Erzik, tudjak, hogy nagyok es erösek! Nem irigykednek mas nemzetekre, hanem magukat tartjak az egyik legjobbnak.
Zanzasitva eröl van itt szo.
Remelem törtenik valami pozitiv valtozas a magyar fociban. Higyetek el, otthon is örület lenne, ha a magyar csapat hasonlokeppen szarnyalna mint most a nemet. Hiszem, hogy tudnank büszkek lenni önmagunkra! Egyik naprol a masikra megtörtenne ez a csoda!
Csak egy kivalto ok kellene....Pl ficisikerek.
Vagy barmi mas...Valami...nem mindig a sikertelenseg nyomaszto legköereben szenvedve panaszkodni. De ha nincs mire büszkenek lennünk, hiaba mondjak a politikusok (oldaltol függetlenül) , hogy legyünk büszkek!
Mire? most komolyan a tavoli multunkat leszamitva mi a fenere?
Sajnos ma mar inkabb büszke vagyok arra, hogy itt elek a friccekkel...Szarul hangzik, de sajna ez van. Annyira sajnalom....
2010.07.04 11:38:46nick2005
Jó lenne, ha nálunk is olyan jó lenne a foci, hogy ilyen élményben lehetne részünk. Tuti, hogy nálunk is mindenki felzászlózná a kocsiját, házát (és nyilván piros-fehér-zölddel, nem árpádsávossal, meg nagymagyarországgal).
Utoljára 1986-ban voltunk a VB-n, akkor nagy reményekkel mentünk, hiszen végigvertük előtte a fél világot (hollandokat, németeket, brazilokat, stb.), akkoriban sok üzletben, vendéglátóhelyen kint volt a csapat posztere, csak ugye akkoriban erre még nem épült üzletág. Sajnos a szereplésünk nem sikerült valami túl fényesen, de VB-n sajnos azóta sem voltunk.
Nálunk az őrülethez elég lenne a kijutás.
2010.07.04 11:56:17GSX-R
Kár hogy itthon ha ezt csinálnám Magyar nemzeti színekkel, akkor rögtön nácifasisztarasszistaantiszemitaneonáci lennék.
Ismerősömnek kint van az erkélyén egy kis Magyar zászló, többen közölték vele hogy micsoda egy fasiszta stb. állat. Nekem van egy kis szolid történelmi Magyarországos matrica az autón középen nemzeti színű, egy "H" betűvel, és a "H" betűn középen van egy kis Magyar címer. Ezért is kaptam már megjegyzéseket. Magyarországon. Ha azt művelném amit a németek most, akkor a rendőrök is elvinnének. Manapság Mo.-n nem szabad magyarnak lenni. Szomorú, de ez van. De én akkor is büszke vagyok a Magyarságomra, ha tetszik, ha nem.
2010.07.04 11:58:13GSX-R
Bocs a fogalmazási és helyesírási hibákért, kapkodtam.
2010.07.04 12:34:09kikiláltó
GSX-R: Ha ez ilyen egyszerű lenne... Az "echte" nyugat-németek nem azért utálják az "ossikat" mert hogy azok komcsik voltak, hanem mert az ő brutális adójukból próbálták-próbálják az egyesítés óta "szintre hozni" - miközben a keleten rekedt honfitársaikból a német munkamorál szikráját is kiverték a DDR-es időszakban, úgyhogy a java most igazi kisebbségiként csak követelődzik és várja a sült galambot...
A másik meg az, hogy a németek a nemzeti zászlóval senkit nem akarnak kirekeszteni, aki Németországot vallja "Fatherland"-nak, legyen az török,"lengyel" vagy hottentotta - sőt még a baloldali hottentotta sincs lehazaárulózva, kirekesztve a többség által...
Viszont itt azt rögtön letartóztatnák, aki Nagy-Németország matricát rakna a kocsijára, pedig a németeket sem érte kevés sérelem a történelem során. Pl.: a II. világháború után Sztálin generalisszimusz egy tollvonással a Szovjet Birodalomhoz csapta fél Lengyelországot, és helyette kárpótlásul hatalmas ősi német területeket kaptak (Pomeránia, stb.) Így lett Klose, Podolski is "lengyel" pár millió társával együtt. Csak éppen a németek nem "lengyelezik" le őket - a magyarnak viszont árpádsávos zászlóval és Nagy-Magyarország" matricával a kocsiján is az erdélyi magyar, a székely az román, az bocskoros, a felvidéki magyar az szlovák, tót, stb.
És ne mondd azt kérlek, hogy ilyent nálunk is csak a büdös komcsik csinálnak - mert ezt én már megszámlálhatatlan alkalommal hallottam "nemzeti érzelmű" honfitársaink szájából...
2010.07.04 12:39:14Txtutyi
Haho,
csatlakoznek az elottem szolo nemetorszagban elo honfitarsakhoz. Koln mellett lakunk egy kisvarosban es Essenbe jarok dolgozni mindennap. Felesegem autojara is vettunk egy zaszlot, mert mar kikoltozesunk elott is nemetdrukkerek voltunk.
Csak egy kis kiegeszites a benzinkutakon kaphato "Fan-Artikel"-ekhez. Ahol rendszeresen bevasarolunk mar hetek ota minden tiz euronkent kaptunk focis kartyat, a fiaimnak meg van az egesz valogatott, kivulrol tudjak a neveiket hogy milyen pozicioban jatszanak hany golt rugtak a valogatottban. A boltban X euronkent sipot, felfujhatos nemet szurkolobotot (nem tudom mi a pontos neve) arckifestot kapsz stb...
Szerintem nem izlestelen, nagyon tetszik es nagyon varom mikor tehetem ugyanezt otthon magyar szinekkel.
2010.07.04 12:39:50GSX-R
kikiláltó
Azért nem muszáj általánosítani, én valahogy a gúnyhatáron túli Magyarokat tartom a legnagyobb magyaroknak. Bármi történik, ők őrzik a magyar kultúrát, magyarul beszélnek. Hiába van nyelvtörvény, és hiába próbálják elnyomni őket immáron 90 éve. És én még egy Magyart sem románoztam, tótoztam, szerbeztem, horvátoztam stb. le, éljen bárhol.
2010.07.04 12:49:12shinichi
Most zajlik a kajak-kenu EB. lehet nézni, tükörzoknit felhúzni. Ha sikerülne elszakadni a focitól, látná mindeki hogy nekünk is van mire büszkének lenni.
2010.07.04 12:54:23mauser
Még a netes rendeléskehez is ad egy csomó cég egy negyedik csillagos matricát.:) Btw, a két legfontosabb kimaradt: a nemzeti zászló színeit utánozó (sávos) sör és a piros, sárga, fekete színekben pompázó vb-edition gumicukorhegyek:)
2010.07.04 12:55:15megint
Nálunk valahogy mindig a sajnálkozást látom, meg, hogy a történelmünk egy kudarc, és ezt mindig hangsúlyozzák, pedig aki ismeri a történelmünket az tudja, hogy tele van sikerrel, és hősies helytállással, ahogy persze kudarcokkal is, de hát ez más országnál is így van, csak nekik a jelenjük biztatóbb.
2010.07.04 12:57:57NYISZI
Angliában is fociláz idején minden zászlóból áll.
2010.07.04 13:23:31gyvy
Ebben (is) előttünk járnak... Ha nálunk lenne ilyen foci, itthon is lenne őrület... Csak hát a foci is jó példa a két ország közti különbségre, ott alapvetően a teljesítmény számít (el is ismerik), nálunk meg ki kinek a kicsodája... Amúgy hajrá Argentína, de el kell ismerni, a tegnapi meccsen a Németek sokkal jobbak voltak. Profi sportolók na, le a kalappal a teljesítményük előtt!
2010.07.04 13:40:18Luk Szájpóker
Az emberek zöme meglátásom szerint egyszerűen szégyenli a magyar zászlót. ( a Mo.-on élőkre gondolok). És ha körbenézel - abszolút érthető ez a hozzáállás. Ez jól látszik pl egy iskolai évzárón, a Himnusz közben érdemes körbenézni. Az emberek fele fel se akar állni, az egész nem jelent semmit sokaknak. Lehet komcsi diktatúrázni, de a szocializmus évei alatt büszkébbek voltunk magunkra, mint most bármikor. Az okok is egyszerüek voltak: meg lehetett élni abban világban, az állami funkciók ( ha szarul és lassan) de MŰKÖDTEK. Volt kiváló szinvonalú orvosi ellátás, stb stb, de még vízgazdálkodásunk is vol, meg komoly részvételünk az ürprogramban, nem beszélve a mezőgazdasági eredményeinkről. No meg volt vagyona az országnak.
A TV-ben most sincs egy kurv@ szó se a magyarok jelenlegi eredményeiről, az igaz történelmünkről és csodálatos nyelvünkről. Mire legyünk büszkék?????
Sajnálom, hogy így alakult. A magam részéről, amit tudok megteszek, 3 fiamat is így ( próbálom) nevelni
2010.07.04 13:47:29mbenedek
mauser: valamint csokigolyók (melyek csak a szádban olvadnak, nem a kezedben) német színekben...
Én most jártam kint néhány hétre, és bár távol áll tőlem a német precizitás, a szabályok feltétlen tisztelete, még is elgondolkodtam azon, mennyivel lakhatóbb, élhetőbb hely, mint Magyarország...
2010.07.04 14:03:32Virago_1000
"De amikor most kétszer is Németországban jártam a vébé alatt, kicsit fájt, hogy ott milyen nagy dolog a futball, hogy náluk nem mindenféle Suzuki-emblémát lepisálós, meg ezöregdekivanfizetvés matricák, meg Árpád-sávok vannak kiragasztva az autókra, hanem náluk a nemzeti egységet egyszerűen a zászló színe jelzi. És ilyenkor a vébé alatt ennek olyan ereje van, olyan óriási a pozitív üzenete, hogy a magamfajta, gödörben élő, savanyú káejrópji hátrahőköl."
- Kedves Csikos Zsolt 4/b: Szeretem alapvetoen a cikkeidet, de szomoru, hogy ilyeneket irsz. Az Arpad-savos zaszlo osi magyar jelkep, es azert, mert verkommunista bolondok be akartak tiltani, meg mindenfele liberalisok azt hazudjak rola, hogy nyilas jelkep, attol meg nem lesz az. Tudod, itt kinn Angliaban eppen ugy minden auto tele van zaszloval, mint a nemeteknel. Csakhogy nem a brit zaszloval, hanem az osi angol zaszloval. Ami nem mas mint egy voros kereszt. Ilyen minosegeben ugyanazt kepviseli, mint nekunk az Arpad-savos. (Aki kivancsi, annak meselek az angol zaszlo torteneterol is.) Itt az osszetartozast jelenti ez az osi zaszlo, es remlem, hogy egyre inkabb otthon is, eppen ugy, mint a nemeteknel. PErsze a komcsi-liberalis agymosas szerint ez nem igy van.
Hianyzik az az osszetartozas, az a nemzeti erzes otthon is, mint ami az annyiszor megtepazott, annyi szenvedest atelt, megis emelt fovel jaro, nemeteknel? Akik annak ellenere Eu. elsoszamu, iparilag, gazdasagilag, kulturalisan legfejlettebb allama, hogy 2-szer tettek a folddel egyenlove.
Bizony, minden joerzesu magyarnak hianyzik, es faj, hogy mi vilaghiruek vagyunk a szethuzasunkrol. Viszont mit szolnal, ha az Arpad-savok lengenenek minden auton, ha foci-vb lenne (Es kijutna a csapatunk oda?). Ez ugyanazt kepviseli, mint Angliaban az osi angol zaszlo.
A fenti irasodbol azt olvasom ki, hogy nem lennel boldog. Ez esetben valoban egy godorben elsz, ahogy irtad is. Kivanom tiszta szivembol, hogy susson be oda a nap.
2010.07.04 14:04:02Virago_1000
"négyeurós tükrös nacionalizmusra."
-Azt is kivanom Zsolt, hogy ilyen nacionalista orszagban eld le eletedet.
2010.07.04 14:05:45Virago_1000
yarisugi
"A németeknél az ország 2 fele évtizedekig ellenség volt, előtte háborúba sodorták Európát és legyilkolták a zsidókat"
- lassan a testtel. Azert fennmaradt joegypar zsido kozosseg Europaban ugye? Akkor meg?
2010.07.04 14:13:55Virago_1000
Koborlo
"Egy kollégám szerint (35 éves) nekik a hócipőjük tele van a történelemmel, azzal, hogy őket a világ a 70 évvel ezelőtti dolgokért nácizza, amikor akkor még a szülei se éltek.
Ők büszkék akarnak lenni a németségükre, a saját teljesítményükre, azt akarják, hogy a világ azt a munkát ismerje el, amit ők végeztek, és ami által ővék a világ egyik vezető technológiai hatalma."
- Ezek tenyleg borzaszto dolgok, es az is, hogy 70 evvel a haboru utan meg mindig karteriteseket fizet, es kirakatpereket rendeznek ellenuk a zsidok. Mintha ok aztan feddhetetlenek es bekesek lennenek. (lasd a haborus bunos, emberiseg elleni buntettekben reszes, Nobel-bekedijas(!!!) elnokuket) Arrol nem is beszelve, hogy hat hany generacio elment azota, a jelenlegi abszolut nem tehet rola, ami akkor tortent.
Azonban dicsoseg es fohajtas illeti a nemet nepet, akik annak ellenere a vilag (nem egyik, hanem "A") vezeto hatalma iparilag, technologiailag, tudomanyban, hogy annyi szenvedest ateltek, ahogy helytalltak a vilaghaborukban, az iszonyatos tulerovel szemben, 2-szer lettek porig alazva es rombolva, es mondhatnam, elnek es erosek. Szeretnek ilyen nep fia lenni.
2010.07.04 14:45:36Várúr
Mélységesen örülök, hogy a teuton lovagok győztek. A primadonna Argentína don Diego Armando Maradonával, a kis köpcössel hiába arcoskodott. Erő, összetartás, nemzeti érzelem, Özellel, Podolskival, Boatengával együtt... Ez vezetett diadalra. Nem mellesleg él Magyarhonban egy csomó sváb, vagy sváb eredetű. Rájuk is legyünk tekintettel. A gárdonyi sváb, Gárdonyi (Ziegler9 Géza írta az Egri csillagokat honfitársaim.
2010.07.04 14:46:07Rextor
Kint dolgozom németben és én is tapasztalom mennyire összetartanak ilyenkor az ember szíve kicsit összeszorul mikor a hazájára gondol. Bemész bármelyik német boltba a termékek 90% német így kell védeni a belső piacot nem ahogy mi tettük... És sajnos ott tartunk ha elkezdenénk mi is magyar zászlókat kipakolni baromi sok ember szemét szúrná hogy kirekesztőek vagyunk a saját hazánkban....szánalmas sajnos :(((
2010.07.04 15:24:15nick2005
Kedves Virago_1000!
Az Árpád sávos zászló valóban ősi jelkép, de elég rendesen megosztja az embereket. Leginkább azért, mert a II. világháborúban a nyilasok jelképe volt, és a rendszerváltás után is a szélsőjobb jelképévé vált. Úgyhogy minimum nem elegáns dolog Árpádsávost használni, még akkor sem, ha a címerünkben, és több szervezetünk címerében is szerepel (pl.: NBH, Nemzetvédelmi Egyetem, stb.).
Miért nem jó nekünk a piros-fehér-zöld, amit 1848-ban törvénybe iktattak (megjegyzem, az ellentábor akkor is Árpádsávost használt)?
Ugyanez a véleményem a nagy Magyarország zászlókról, matricákról. Nem hiszem, hogy a németek nagy Németország jelképeket használnának, meg horogkeresztes zászlót (pedig az is több ezer éves ősi jelkép, de senkinek nem az ősi India jut róla eszébe).
Szóval a lényeg, hogy legyen olyan focink, hogy fellobogózhassuk a kocsikat piros - fehér - zölddel!
2010.07.04 15:35:11GSX-R
nick2005
Rohadt nagy tévedés az, hogy a nyilasok jelképe volt. A nyilasok jelképe a nyilas-zászló volt: 5 piros, és 4 fehér színnel. Íme egy:[link]
Az Árpád-sávos pedig 4 piros, 4 fehér. Pl.:[link]
Szóval hajrá Magyarok! Az Árpád-sávot pedig nem kitagadni!
2010.07.04 15:51:54GSX-R
nick2005
Ja, és még valami.
"Nem hiszem, hogy a németek nagy Németország jelképeket használnának, meg horogkeresztes zászlót (pedig az is több ezer éves ősi jelkép, de senkinek nem az ősi India jut róla eszébe)."
1: Az ősi India zászlaja nem egyenlő a horogkereszttel. A horogkereszt a már ismert forma 45fokban megdöntve. Az ősi indiai jelkép pedig ugyanaz a alakzat, döntés nélkül.
2: Az hogyha mi Árpád-sávossal mászkálnánk, nem egyenrangú azzal hogy a német alak horogkereszttel járkál. Az azzal egyenrangú, ha a német az ősi német zászlóval (itt egy:[link]) megy. Azzal pedig semmi baj nincs.
A horogkereszt viselése max. a nyilas zászlóval egyenlő, amit én is jó erősen elítélnék - pedig jobboldali beállítottságúnak tartom magam -.
3: A Nagy Mo.-s matrica nem egyenlő azzal, ha a Nagy No.-s matrica. Ugyanis Németország elég kevés ideig volt akkora. Magyarország 1000 évig (sőt, több ideig) volt akkora, mikor egy igazságtalan békediktátummal elvették országunk 2/3-át, amit azóta sem vizsgáltak felül. Ugyanis az 1. vh. után több országot is sújtotta hasonló "büntetés", de Mo.-n kívül az összeset visszaállították, vagy legalább enyhítették.
2010.07.04 15:52:09 B.P.JIMI
'84-ben rendeztünk egy motoros találkozót Visegrádon.Jöttek sok országból.Németek (NDK,NSZK)csehek,hollandok,stb.Megérkezett egy angol fickó is. Elintézte a regisztrációt,majd eltűnt az erdőben.Kb. 1O percig érdekes,csattogó hangokat hallottunk,aztán előtűnt emberünk,maga után vonszolva egy 3-4 méteres kis fát.(Bocs'zöldek!)Beásta a földbe,kicsit matatott a cuccában.Előhúzott egy angol zászlót és felhúzta a rúdra... Én akkor nem az új motorját irigyeltem.
2010.07.04 16:13:12nick2005
GSX-R!
Igen, tudom, hogy nem ugyan az a kettő, meg már sokszor hallottam, hogy ennyi csík, meg annyi csík, lehet ezzel magyarázni, de a lényeg az asszociáció, vagyis kinek-mi eszébe róla. Pl. egyik ismerősöm mesélte, hogy pár éve kiment egy focimeccsre. Az ismerősömnek nem sok köze van a focihoz, csak egy rokonával elment, meglátott egy csomó piros-fehér csíkos zászlót, első gondolata az volt, hogy "Úristen mi van itt, mi ez a sok Árpádsávos, milyen tüntetés lesz, kik ezek?", mire a rokona: "Nyugi, csak megjöttek a diósgyőri szurkolók, piros-fehér a csapatuk színe."
Szóval maradjunk meg a piros - fehér - zöldnél.
A nagy Mo. térképhez: ha mindenki akkora szeretne lenni, mint valaha volt a történelem során, akkor 2-3 földgolyó is kevés lenne.
2010.07.04 16:20:07Virago_1000
nick2005
Miert osztja meg az Arpad-sav embereket? Azert, mert a kommunista felretajekoztatas ezt eredmenyezte. Nem ertem, miert kellene szegyenleni egy osi magyar jelkepet, aminek semmi koze sincs a szelsojobbhoz, barmennyire is probalod belemagyarazni, sok balliberalis politikushoz hasonloan. Ez egy osi jelkep. Nezz korul Europaban. Mindenfele buszkek a nemzeti ontudattal rendelkeznek, es igenis hasznalnak osi cimereket, zaszlokat.
Nemet peldad erosen santit, mert a horogkeresztnek semmi koze nincs a Nemet birodalomhoz. Ez egy szanszkrit jelkep, jelentese joszerencse. Okori gorogok is hasznaltak mar, feltunik szamtalan helyen, perzsa, szlav, kelta korbol szarmazo regeszeti leletek bizonyitjak ezt. De igen, meg India is elobb juthat eszunkbe rola, ha nem hoznak kapcsolatba a holocausttal a felretajekoztato mediak, mint hogy semmi koze nincs is hozza alapvetoen. Hitler csak atvette es alkalmazta.
2010.07.04 16:23:27Virago_1000
Kedves Nick 2005:
"Az ismerősömnek nem sok köze van a focihoz, csak egy rokonával elment, meglátott egy csomó piros-fehér csíkos zászlót, első gondolata az volt, hogy "Úristen mi van itt, mi ez a sok Árpádsávos, milyen tüntetés lesz, kik ezek?"
- mert az ismerosod is az rtl klubrol, tv2-rol meg a tarsairol kapja a nevelest.
Beke veled
2010.07.04 16:24:16Virago_1000
B.P.JIMI:
Brit zaszlot, vagy angol zaszlot tuzott ki a fatorzsre? Mert nem mindegy am ... az o szemukkel nezve!
2010.07.04 16:25:48egy_kommentelő
Én ehhez annyit szeretnék hozzátenni, hogy itt, ahol lakom, Stuttgart mellet, az angol-német meccs után a szurkolók "lezárták" az A81 autópálya egy szakaszát, (feuerbachi lehajtó előtt), és az összes autónak egy kb 6 méter széles 10 méter hosszú zászló alatt kellett átmenni.
2010.07.04 16:44:08JackLeo
"2: Az hogyha mi Árpád-sávossal mászkálnánk, nem egyenrangú azzal hogy a német alak horogkereszttel járkál. Az azzal egyenrangú, ha a német az ősi német zászlóval (itt egy:[link]) megy. Azzal pedig semmi baj nincs."
Mindent meg lehet magyarázni. A horogkereszt is ősi hindu jelkép. Ettől még egy zászlóra téve senki nem fog hindu lakodalmi menetre gyanakodni. Még akkor sem, ha egy ötödik szárat is ráfest valaki.
Ilyen szép piros fehér zászlók alatt gyilkoltak, raboltak, fosztogattak magukat nemzeti érzalműnek kikiáltó emberek. Vittek mindent és mindenkit, aki ellenállt, vagy aki nem tetszett nekik. Zsidót, magyart, magyar-zsidót, katolikust, apácát mindenkit.
Aki azt átélte nem fog veled számháborúzni a csíkokat illetően. Azt látja csak, hogy ismét nemzeti érzelmű emberek ismét trianont emlegetve ismét vicchatározva vonulnak ismét piros fehér csíkos zászlók alat.
Ne érts félre. Én nem akarnám összekeverni a nyilasokat a mai árpád-sávosokkal. Még azt is elhiszem, jót akarnak nagyrészt a maiak. De hogy ők nem fogják föl, hogy mit érez az, akinek hasonló külsőségek között kiirtották a családját, mert elrejtette a szomszéd zsidó kereskedő 2 éves fiát, az biztos. ( Itt most nagyon megengedő voltam, mert azt is biztosan tudom, sokan pontosan tudják ezt és éppen ezért csinálják.)
Ha valóban az összetartozás a fontos, ha nem egyesek ellen irányul a nekibuzdulás, akkor adódik annyi jelkép, zászló, rituálé, melyek nem mocskolódtak be a háború alatt. Miért nem használjuk őket?
A nagymagyar matricáról meg kérdezz meg egyszer egy horvátot. De ha lehet egy nyugodtabb vérmérsékletűt!
2010.07.04 16:48:59csöcsfej
de szép is lenne, ha mi is erre használnánk a zászlóinkat nem bohóckodásra...
2010.07.04 16:49:54Zsoli
GSX-R: az nem egy ősi német zászló. Illetve kb. annyira ősi, mint a mi piros-fehér-zöld zászlónk.
2010.07.04 16:53:47JackLeo
Virago_1000: "Miert osztja meg az Arpad-sav embereket? Azert, mert a kommunista felretajekoztatas ezt eredmenyezte."
Nem. Azért, mert a második világháború végén egy csapat köztörvényes bűnöző aljas módon nemzetinek és magyarnak beállítva magát végigrabolta és végiggyilkolta az országot visszaélve ezzel a valóban ősi magyar jelképpel. Elrabolták mindent amit értek, a nemzeti bank aranytartalékával egyetemben. És akár mit csinálsz, ez IS kötődik ehez a zászlóhoz. Nem CSAK ez, sőt, nem FŐLEG ez, de ez IS.
2010.07.04 17:02:17JackLeo
Mondjuk ez volt Szent István zászlaja[link]
Ez nem osztana meg senkit, ősi is, magyar is.
2010.07.04 17:02:53JackLeo
Bővebben itt:[link]
2010.07.04 17:05:25hakapeszimaki1986
Fociban nem vagyunk jók.
Vizipoloban,kajak-kenuban,úszásban toppon vagyunk.
Pekingben mikor a Polo-válogatott,Cseh Laci,Gyúrta Dani szárnyalt mi is lehettünk volna legalább ennyire büszkék arra,hogy Magyarok vagyunk.Ehelyett mit csináltunk....
2010.07.04 17:15:51Szakiii
Hát lenne mit tanulnunk a Németektől. Mikor lesznek Magyar zászlók a kocsikon itthon?
Mondjuk én a Német zászlóra is büszke vagyok, mivel apai ágról Német származású vagyok.
Annyit tudok mondani, hogy vb alatt tartózkodtam már Németországban és ott mindenki az utcán volt és vetítőkön nézték a meccset, Német zászlóval az egyik kezükben a másikban egy korsó/doboz Német sörrel! Persze ott hazafiak élnek, akik büszkék az országukra, nem úgy, mint ebben a kis országban..
2010.07.04 17:19:12Virago_1000
hakapeszimaki1986
"Fociban nem vagyunk jók."
Eletemben egy meccset sem neztem vegig, mindig is bena voltam minden labdajatekhoz, de annyit tudok, hogy 2-szer voltunk masodikak fociban ezzel szemben pl Anglia 1-zer 4. es egyszer elso. Onnan tudom, hogy az angol munkatarsam meselte.
2010.07.04 17:19:56JackLeo
"Annyit tudok mondani, hogy vb alatt tartózkodtam már Németországban és ott mindenki az utcán volt és vetítőkön nézték a meccset, Német zászlóval az egyik kezükben a másikban egy korsó/doboz Német sörrel! Persze ott hazafiak élnek, akik büszkék az országukra, nem úgy, mint ebben a kis országban.."
Itt a jó focit szerető emberek élnek. És ami még igen jó itt, simán be lehet ülni 1000 német (és német zászló) közé egy argentínnal. És még csak nem is vicsorog rád senki. Biztos, hogy egy esetleges magyar-szlovák meccset egy légtérben tudná élvezni kultúráltan sok-sok magyar és néhány szlovák drukker?
2010.07.04 17:37:02JackLeo
csöcs: "de szép is lenne, ha mi is erre használnánk a zászlóinkat nem bohóckodásra..."
Ott a pont. Szívemből szóltál
2010.07.04 17:40:53Szakiii
JackLeo! Ez így igaz. Értem amit írsz, viszont a példa pont nem volt a legjobb. A Magyar és a Szlovák soha nem is lesz jóban, őszintén szólva szerintem is hatalmas pofátlanság amit csinálnak és ezért nem fognak tudni leülni egymás mellé. De a lényegét értem, valószínűleg más drukker se tudna beülni két Magyar közé, ez így igaz.
2010.07.04 17:49:31JackLeo
Szakiii: Nézd. Itt sem szereti mindenki a franciákat. Meg az olaszokat. De nem kedvelni, nem egyetérteni vele, kritizálni a politikusait még nem azt jelenti, hogy nem lehetne egy meccset békében végignézni.
Tudod mi a nagy külömbség szerintem? Itt a politika nem tenyerel bele az emberek életébe. Nem hiteti el, hogy tőle lesz jobb az élet, hogy a másik áruló, vagy nemzetrontó. Én 6 évig ültem szemben egy kollégával, akinem máig nem tudom a politikai hovatartozását. Tudom ellenben, kinek szurkol a fociban.
Itt a politika a helyén van kezelve. Mindenki figyel, érdeklődik, de igazán 4 évente egyszer foglalkoztatja a dolog. Nálunk a politika önös érdekből megeszi a magánéletet, bele turakszik az emberek provát szférájába, ahol semmi helye.
2010.07.04 17:55:47GSX-R
nick2005
Ez a "kinek mi jut eszébe róla" mentalitás baromság.
Akkor tiltsuk be az USA zászlóját is, mert piros-fehér, és arról lehet hogy a szomszéd bözsi néninek az jut róla eszébe hogy a nyilasok megölték a szomszédjának, az ük nagyapját. Az Árpád-sáv egy ősi magyar jelkép, akármit mondd pár agymosott majom.
2010.07.04 17:59:07GSX-R
Szakiii
Kétlem hogy más drukker ne tudna a magyarokhoz leülni. Egy olasz, vagy lengyellel nem hinném hogy annyira nagy nézeteltérések alakulnának ki.
Az hogy egy tóttal, románnal stb.-vel nem tudnánk leülni, annak megvan a maga oka.
Mondjuk ez is csak félig igaz, sok tót szereti a magyarokat, csak a politikusok szítják a feszültséget.
2010.07.04 18:01:27Szakiii
Ehhez már nem tudok mit írni, teljesen igazad van, én is így látom a helyzetet. Szerintem az a felfogás amit képviselsz nagyon helyes.
2010.07.04 18:08:12Szakiii
GSX-R! Azért mondom, hogy nem tudna egymás mellé leülni, mert még országon belül is mekkora viták vannak drukkerek között. (FTC-UTE jó példa erre)Na most akkor ha a Magyarok bejutnának a VB-re (milyen szép is lenne) és az Olaszok ellen játszanának, nem tudom elképzelni azt, hogy ha egy drukker beülne közéjük Olasz zászlóval akkor nem vernék agyon.
2010.07.04 18:58:26nick2005
Virago!
Az ismerősöm szellemi képességeivel semmi gond (3 diplomás), hidd el, hogy 10 emberből minimum 9-nek az Árpádsávos zászlóról a szélsőjobb jut eszébe. Nem is értem, hogy miért kell koncsizni, meg a szellemi képességeket kétségbe vonni. Szerintem azoknak a szellemi képességeit kellene vizsgálni, akik rendszeresen Árpádsávossal vonulnak, nem hiszem, hogy az átlag 8 általánosnál sokkal magasabb eredmény lenne.
2010.07.04 19:57:29GSX-R
nick2005
Tudtam hogy ide jutunk. Aki MAGYARORSZÁGON (!!) MAGYAR (!!) jelképekkel vonul, az egy hülye fogyatékos, max. 8 általánost végzett kis fogyatékos.
Így akartok ti a németekre hasonlítani? Meg így akartok ti magyar zászlós autókat látni? Pont azok akik fikázzák, hogy "bezzeg a németek, minden autón nemzeti színű dolgok vannak, bezzeg itt", azok fikázzák azokat, akik itt is nemzeti színű cuccokat rak a házára/autójára. Gratulálok! Az eszedért téged sem fognak ellopni.
2010.07.04 20:54:33JackLeo
GSX-R: Ez nem pol forum, nem is kellene tovább feszegetni a témát. De áruld már el nekem. Miért nem jó a legősibb ismert magyar zászló, a Szent Istváni lobogó? Ha már tény, hogy vannak olyan magyarok, akiknek az árpádsávos zászló nem pozitív üzenetet hordoz, akkor az egység és az együttműködés nevében miért nem a még ősibbet lobogtatják? Ki lenne húzva a finnyáskodók méregfoga. Ősi? Még ősibb, mint az árpádsávos! Magyar? Naná! Nemzeti? Naná! Miért nem kell akkor?
Azért, mert a cél pont az, hogy azokat kívül tartsák a nemzeten, akiknek az árpádsáv miatt esetleg történelmi averziói vannak. Ők nem kellenek. Ők nem a nemzet. És mindezt az összefogás nevében.
Halgass meg néhány Orbán mondatot árpádsáv ügyben a kilencvenes évekből. Azzal értek egyet. Kár, hogy ma már a korábbi Orbánt kórusban hazaárulózná le a komplett fidesz-kdnp frakció.
2010.07.04 21:28:50Szakiii
nick2005! Szóval szerinted mindenki értelmes okos ember, aki kezében nincsen Árpádsávos zászló, azok meg hülyék akik esetlegesen büszkék rá?! Ez a ló másik oldala. És egyébként is mitől lesz fogyatékos aki egy ősi Magyar zászlót tart a kezében? Ezek után gondolom azokat is fogyatékosnak tartod, akik egyenruhában a mellükön is ezt a jelképet hordják. Megjegyzem azok a fogyatékos emberek folyamatosan gátakon és károsult Magyarokon segítenek. Akik ennek az eszméjét nem fogják fel, azok odáig sem jutnak el, hogy a kezükbe vegyék a zászlót, mert nincsenek tisztában ezzel az egésszel. Aki pedig ezt nem fogja fel, valószínűleg nem is támogatja, szóval a meglátásod innentől már teljes baromság.
2010.07.04 21:48:11nick2005
GSX-R!
Te félreérted a dolgot. Nekem semmi bajom azzal, ha valaki kifejezi magyarságát a piros-fehér-zöld zászlóval. Én magam is elég sokat jártam válogatott meccsekre, és akkor az ország Budapesttől egyik legtávolabbi pontján laktam, szóval 3-4 órát vonatoztunk a haverokkal keresztül az országon a hátunkon, és a vonat ablakban a piros-fehér-zölddel. Volt olyan, hogy meccsen megáztunk, és teljesen vizes cuccban - lassú postavonattal - reggel 6-ra értünk haza. És ez így helyes, de semmi szükség nincs a megosztó Árpádsávosra, és semmi szükség a nagy Magyarország térképekre.
És azért azt se akard megmagyarázni, hogy akik a különböző legális, vagy illegális rendezvényeken az Árpádsávossal vonulnak azok IQ bajnokok lennének. Szerintem jellemzően nem azok.
2010.07.04 22:37:43stars7726
igen ,hát tudják,hogyan és miből kell üzletet csinálni.mi meg csak ugatjuk a holdat...
2010.07.04 22:42:08stars7726
GSX-R:megkérdezhetem milyen aprópóból zászlózod fel az autódat?mert a németek a focicsapat miatt teszik ezt.szurkolnak,és nem politizálnak.ez a nagy különbség.ja és a nevedet ird át pannóniára v csepelre,ha akkor magyar vagy.
2010.07.04 23:02:38Virago_1000
A nagy Magyarorszag terkepekre semmi szukseg sincs - sokak vagya valna valora, ha ismet akkora lenne MAgyarorszag, mint 90 eve, es azelott 1000 evig. Viszont nem lenne okos lepes visszaallitani, mert a nagy-magyarorszagi teruleteken, a mai kis-magyarorszagi teruleteken kivul Erdelyt es Felvideket kiveve, mindenhol kisebbsegben van a magyar nep, vagy el is tunt. Amig letezett a nagy-Mo., addig is a hatar par100 km-es korzeteben elok anyanyelve nem magyar volt.
2010.07.04 23:12:34Virago_1000
nick2005
"Nem is értem, hogy miért kell koncsizni, meg a szellemi képességeket kétségbe vonni. Szerintem azoknak a szellemi képességeit kellene vizsgálni, akik rendszeresen Árpádsávossal vonulnak, nem hiszem, hogy az átlag 8 általánosnál sokkal magasabb eredmény lenne."
3 diploma sem jelent intelligenciat, sem szellemi kepessegeket, foleg ha bufe-ruhatar szak levelezon. (Arra mar gondolni sem merek, hogy vette?) De lehet az ismerosodnek 6 diplomaja is, ha az Arpad-savos osi, MAGYAR zaszlo szerinte gyuloletet kelto, es megoszto, akkor megis csak sikeresen tajekoztattak felre szegenyt.
Tortenelembol sem volt jeles.
Mivel nem vagy vilaglatott ember, ezert nem tudok mast csak elmeselni, hogy pl. Anglia a vilagbajnoksagon is az osi angol zaszloval vesz reszt, ez eppen olyan, mint ha mi az Arpad-savossal vennenk reszt (persze ehhez tudni kene focizni is). Senki sem krittizalja oket ezert, pedig ra lehetne fogni, hogy megoszto, gyuloletkelto. A skotoktol lehet hogy fuggetlenedni akarnak, a skotok meg jobban, mert ez a ket allam nem volt sokaig egy. Milyen erdekes, az EU nem orrol meg ezert.
Emlegethetnem a spanyol peldat is.
De a liberalis-komcsi agymosas 60 eve, a hazugsagoktol hemzsego tortenelemkonyvek sajnos alapos munkat vegeztek a legtobb emberen, legyen az barmilyen intelligens.
2010.07.05 00:00:56Reka1974
Csendben jegyezném meg, hogy Anglia (nem Nagy-Britannia!) jutott ki a VB-re, az ő hivatalos zászlójuk a mai napig is a piros kereszt fehér alapon. A németeké a fekete-piros-sárga, a miénk pedig a piros-fehér-zöld. Vagy lemaradtam valamiről a hétvégén? :)
2010.07.05 00:44:54JackLeo
Reka1974:
Nem csak te. Én is lemaradtam. Pl arról, hogy mikor is éltek tömegesen a mai Horvátországban magyarok? Mitől ősi magyar föld az? Az "ősi" angol lobogóra kisértetiesen emlékeztető zászlók alatt elmulasztottak több százezer angolt lemészárolni és kirabolni magukat nemzetinek mondó másik angolok. Talán ez is okozhatja, hogy ott ez a jelkép nem megosztó. De mind1 is. Terméketlen vita. A németek örülnek a focistáik sikerének, ezért zászlóznak. Bár én is tehetnék boldogan piros fehér zöld zászlót az autómra és mehetnék magyar nemzeti mezben focitnézni! Drukkoljunk ezért. Részemről L.... üdv nektek
2010.07.05 01:44:20Henry82
Az angolok mindenképp rossz példa, nincs olyan, hogy Nagy-Britanniai válogatott, Anglia csak a saját nemzeti lobogója alatt futballozhat, márpedig az a Szent György keresztje, ezért Virago_1000 összehasonlítása az árpád sávos zászlóval mindenképp hibás, mivel az egyik egy provokatív nem hivatalos jelkép, a Szent Gyögy keresztje meg Anglia mindenkori, hivatalos zászlója.
ui: ha az előző is elment, bocs az ismétlésért.
2010.07.05 08:22:48jujdejo
szemely szerint azota erzem sertönek a nagymagyarorszag zaszlot, miutan 6 evig eltem magyarorszagon(egyetemen) es vegig romanoztak kedves kollegaim90%-a, szoval erröl ennyit. inkabb "haza"költöztem, jobb romaniaban magyarnak lenni, mint Mo.-ban romannak.
2010.07.05 09:03:52benkoo
jó volt ezt látni! mi meg hidat foglalunk...
van még mit tanulni...
2010.07.05 09:21:58nick2005
Virago_1000!
Sajnos rendkívül tájékozatlan vagy foci terén. Angliát semmiképp sem lehet hasonlítani ilyen téren más országokhoz. A helyzet az, hogy Nagy-Britannia négy részből áll: Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország. Ők mind-mind külön tagjai a FIFA-nak, UEFA-nak, ezért a VB, és EB selejtezőkön is külön indulnak. Olyan csapat nincs, hogy Nagy-Britannia, ezért azt a zászlót nem is használja senki, mindegyik csapat a saját zászlóját használja. Még az is előfordulhat, hogy egy VB-n Anglia Skóciával, vagy a másik két csapattal játszik.
Látom ezt már többen is írták elöttem.
2010.07.05 10:45:54jujdejo
Virago_1000-nek: te aztan tajekozott vagy ember, meghogy erdelyben meg a felvideken többsegben van a magyarsag... mikor jartal itt(erdelyben) vagy ott???max szekelyföldön vannak meg többsegben, de nem erdelyben.