Az autók fele eltűnik Magyarországon

2010.07.20. 16:25

Ahelyett, hogy bontóba kerülnének, a kiszolgált autók fele eltűnik örökre. Hol vannak ezek? Ellopják őket, persze csak papíron, vagy ott hagyják az erdőszélen, gyerekek játszanak bennük a tanyán, vagy a sufniban állnak bakon. Azt nem is feltételezzük, hogy illegális bontás után tovább élnek másik tucatnyi társukban.

A fenti probléma kezelésére jött létre egy szakmai szervezet, az Autós Nagykoalíción belül. Célja a törvényi szabályozások betartatása, a feketegazdaság felszámolása, és az újrahasznosítási arány 80 százalékra emelése, ugyanis ha ez nincs meg – márpedig nincs meg –, akkor büntetést kell fizetnünk az EU-nak.

Az akkumulátorok és az autógumik újrahasznosításában és megsemmisítésben jól állunk. Ugyan a szakma szerint problémát okoz, hogy az újrahasznosítható autóakkumulátort, az órában lévő gombelemet és egyéb háztartásokban megtalálható elemeket egy kalap alá veszik – mondta el Hám Eszter a hulladékkezelési tagozat akkumulátor szakértője. Szinte a legveszélyesebb autós hulladékról beszélünk, de szerencsére közel száz százalékos az újrahasznosítási arány ebben a kérdésben. Jól működik az országos begyűjtő hálózat, de jogszabályi problémák miatt nem egységesen kerülnek leadásra az akkuk. Ha valaki nem a boltban hagyja, ahol az újat vette, hanem a MÉH-be viszi, a benne található nemesfémek miatt a fémtörvény szabályozása alá esik, ezzel felesleges és hosszadalmas bizonylatolási folyamatba kell kezdeni. Korábban a tevékenység fordított áfás volt, de már kivették, így tovább nehezült a finanszírozása. Mindenképp cél, hogy fordított áfa körbe ismét bekerüljenek.

Mit jelent a „fordított” Áfa fizetés?

A fordított Áfa fizetés azt jelenti, hogy az Áfa működési mechanizmusával ellentétben értékesítéskor nem az eladó fizeti meg a számlában foglalt összeg után az Áfát hanem a vevő. A fizetés azonban a vevő részéről nem jelent - néhány kivételtől eltekintve - tényleges befizetést, mivel ha a vállalkozás Áfa alany akkor a számla alapján jogosult az Áfa levonására is és így nem keletkezik tényleges adófizetési kötelezettség!

Forrás: http://www.astraconto.hu/

A nem egységes termékdíj források nem csak az akkumulátoroknál okoznak gondot, hanem a gumialkatrészek újrahasznosításánál is, ismertette Kocsis Kenéz, a hulladékkezelési tagozat autógumi szakértője. Hazánkban évente negyvenezer tonna gumiabroncs kerül fogalomba – a válság miatt egyre kevesebb – ennek nagyjából egytizede magánimportban, vagy a feketegazdaság közreműködésével talál gazdára. Ez hozzávetőlegesen három milliárd forint kárt okoz a gazdaságnak, be nem fizetett adók és okozott környezeti károk miatt. Pedig hazánkban az átlagosnál jobbak a feltételei az újrahasznosításnak, de ezek a vállalatok csökkentett kapacitással dolgoznak.

Dr. Lukács Pál, a gépjármű roncs szervezeten belüli felelőse elmondta, hogy az autók alig negyven százaléka kerül élete végén a hivatalos bontókba. A maradék engedély nélkül üzemelő vállalkozásokhoz kerül, jóval magasabb, kilónkénti akár negyven forintot is kaphat érte a tulajdonosa, szemben a hivatalos 10-12 forintos árral. Ennek az okai elég egyszerűek: az illegális bontó nem fizet adót és feketén foglalkoztatja a munkavállalóit. Itthon 260 db regisztrált autóbontó működik, míg az illegális bontók számára becsült szám áll rendelkezésre, nagyjából ezer feletti. Dr. Lukács Pál szerint probléma, hogy míg a gumiabroncsokra van termékdíj, az autó egyéb gumialkatrészeire nincsen, pedig jellegükben ezek is hasonlók, kezelésük is hasonló.

Fontos a lakosság környezettudatossá nevelése, ugyanis 2015-re el kell érnünk a 95% újrahasznosítási arányt, ami ha nem lesz meg, súlyos pénzbüntetést kell majd megfizetnie az országnak. Ennek érdekében mindent meg kell tenni, hogy az újrahasznosítási arányon javítsunk. Ennek egyik eszközei a regisztrációs adó, az autó életút-követés, a lakosság képzése, a feketegazdaság visszaszorítása.