Darabolás és halottszállítás az utolsó bárókkal

Üzemlátogatás: Last Barons

2010.08.15. 08:51
Hot Rodos Ricsivel utoljára egy hónapja, Agárdon találkoztam. VMax Zsolt azzal vezette fel, hogy zseniális, mit művel a csávó a lemezekkel, és hogy majd ő csinálja a Cougar tetejét. Én meg ugye azt írtam, hogy nem valami bizalomgerjesztő az illető, és ezt most bővebben is kifejteném.

Egyrészt tehát meghívott minket, hogy menjünk Agárdra, mert hot rod kiállítás van. megkerestuk_hot_rodos_ricsit Agárdon aztán összesen egy hot rod volt, az is csak félig kész, kiállítás pedig nem volt, csak találkozó, illetve rockabilly tábor, vagy valami ilyesmi. De még ezek után is meglepett kissé, hogy Ricsit végül egy fa alatt találtuk meg, amint másnaposan, hason fekve hortyogott egy gumimatracon. Pedig akkor még nem is látszott rajta, hogy a Cadillacjéről a rendőrök tegnap levették az amerikai rendszámot. Na, hát nagyjából ezek után határoztam úgy, hogy lemezeljen bármennyire zseniálisan is Ricsi, egy projektben, ami a Cougar, bőven elég egy beszámíthatatlan szerelő, és ezt a pozíciót VMax Zsolt már rég betöltötte.

Navigációval jöttem, de így se volt egyszerű Diósd-Külsőn megtalálni a Last Barons telephely-klubház-műhelyét. Kölyök, a Barons PR-osa egy víztározót emlegetett, de csak egy csónakorrot láttam valahol a gazban, aztán meghallottam a füttyögést, és végül meg is láttam az integető Ricsit.

Kár, hogy most jöttél, mert a múltkor volt nálunk egy '48-as Hudson, de már elvitték.

– Sebaj, úgyse gerjedek a 40-es-50-es évekre.

Viszont ez a 64-es Dodge Polara annál jobban tetszik. már pont karcolja a személyes álomautó-korszakomat, ami 1964-67-ig terjed. Patkányosan néz ki, de teljesen kárpitozott, és a motorja tökéletes. Egyébként a külseje is perfekt – nagy tulokságnak tartom, hogy ilyen szépen napszítta, helyenként lemezre kopott, de rohadásmentes autók nem mehetnek át a veteránvizsgán. Nekem maga a forma is szép, kicsit ortopéd, de ütős, imádom ezt a 64 körüli, háromszögletű hátsó tetőoszlopfazont. A kormányban van még egy Dodge Golden Anniversary 1914-1964 felirat is – a Dogde első 50 éve valószínűleg dicsőségesebb, mint a második golden anniversery lesz.

Gerjed valaki egy ilyenre? 1989-es Chevrolet Malibu. Ahhoz képest mindenképpen lehet rá gerjedni, hogy ha az ember beírja a Wikipediába, Chevrolet Malibu, a jelenlegi, Daewoo-szagú förtelem jelenik meg a lap tetején, ez viszont legalább kocka. A jelenlegihez képest egyenesen megkockáztatom: szép kocka! Közben megjön Kölyök, akitől még két hete kaptam ezt a levelet:

helló!

kölyök vagyok a Last Barons tagja, ahol a kocsid éppen gyógyításon vesz részt. még nem ismerjük egymást személyesen,  az én feladatom ebben a félkatonai, szigorúan a detroit-i acélhoz imádkozó, régi értékeket tisztelő,ezüstkeretes monoklit viselő gerillacsapat marketing része.

ezúton küldök neked pár képet a kocsidról ahol látszik, hogy hol tartunk most. ezen a számon el tudsz érni ha gondolod: 20 XXXXXXX

természetesen ha szeretnél kilátogatni hozzánk akkor előre egyeztetett időpontban szívesen látunk.sőt, örülünk, hisz szívesebben dolgozunk olyannak aki személyesen is veszi a fáradtságot hogy a munkafolyamatok között meglátogatja a kocsiját.

üdv!

kölyök
Last Barons

Amihez aztán Koncz János kollégánk ennyit fűzött hozzá: „Ehhe. A Kölyökék csinálják? Akkor végre meg lesz csinálva.” És meg is lett. Kölyök most gyorsan össze is foglalja, milyen terveik vannak a kockával: a klub magának csinál belőle bluesmobile-t. Szőrszághasogató olvasóink azonnal rázendítenek a kárörvendő károgásra, hogy a Blues Brothersben nem is Chevy volt a Bluesmobile, hanem? Na, mi? Segítek: Dodge Malibu. Tehát még a konszern sem stimmel, az évjáratban is van vagy 15 év különbség, viszont a Kölyök és Ricsi egyszerre mondják, hogy de hát ez van. És mi tudjuk, hogy valójában ez illik a Blues Brothers-szellemiséghez, hiszen az autó, amivel Elwood várta Jake-et a börtön előtt, csak kényszermegoldás volt, hiszen az igazi Bluesmobile-t, a Cadillacet anyagi okokból el kellett cserélnie. Áldásom tehát rá, minél több Bluesmobile-t az országba!

Van itt még egy egész friss Opel Senator, a legnagyobb, 3000-es motorral. Sok mindent megtudok róla, például hogy autópálya-hullaszállító volt, megvannak a mécsesei is, benne vannak az autópályás halottszállításhoz szükséges kihajtható pótülések is. Feltettem néhányszor a kérdést, de a diktafonomon csak ilyenek vannak:

– Megkérdezhetem, minek ez nektek?

– Hát, kérlek szépen, alul szállítják a koporsót városon belül, ez meg díszkocsi. A díszkocsi lényege, tudod, hogy nagyobbak az ablakok, lehet benne szépen ravatalozni.

– Azt tudod, hogy hívják nálunk a temetkezési vállalatnál a díszkocsit? Pompakocsi.

– Jó, akkor pompakocsi. Tudod, hogy csinálják a kagylósítást? Elmentünk egy Opel bontóba, megnéztük, és nagyjából annyiban különbözik a kagylós ülés a hagyományostól, hogy hegesztenek még bele egy U alakú vasat. Na gyere, ülj bele a Polara üléseibe... látod? Pont fasza!

Tényleg pont fasza! Lehet, hogy a Cougarba is kéne egy U alakú hegesztés.

De veteránkompatibilis?

– Hát ezt mondja meg a vizsgabiztos.

Játszik még a raktárban az ülések mellett 318-as Chrysler motor, és egy komplett NASCAR kipufogórendszer. Ennyi a rendszerük.

Bódis papa azért ennél különbet hegeszt...

– Jó, ez már egy kicsit rozsdás, meg minden, de azért szép elképzelés egy versenykipufogó rendszerre. És a gyakorlat azt mutatja, hogy azért elég jól szólnak ott a pályán.

És íme, a hotrod, amit Agárdon is láttam, most rakják össze a futóművét. Felteszem a kérdést, ami előbb-utóbb minden hot rodnál felmerül bennem: kié lesz? Ezt kérdeztem 2007-ben Hot Rod Tomitól is, ő azt mondta, európai piacra dolgozik, de a Barons úgy tudja, azóta visszament Ausztráliába. Ez az ő hot rodjuk történetesen nekik, maguknak készül, az övék lesz. A klubé. Last Barons projektautó.