Autógyár rohamtempóban

A kecskeméti Mercedes-gyár határidős felépítése

2010.11.24. 07:00 Módosítva: 2010.11.24. 10:26

A Mercedes szerint tartják az ütemtervet. Határidőre, jövő májusra elkészül a 800 millió euróba kerülő kecskeméti gyár, ahol a tesztüzem után, 2012-ben kezdődhet a mai A és B osztály utódmodelljeinek sorozatgyártása. Mindeközben már közel félezer magyar mondhatja magát a még el sem készült gyár dolgozójának, s tizenhét hazai céggel kötöttek több száz millió euró értékben beszállítói szerződést.

Megépül vagy nem épül? – az elmúlt két évben jó néhány pillanat akadt, amikor felvetődött ez a kérdés a Mercedes Kecskemétre tervezett, 800 millió euróba kerülő, 2500 munkahelyet teremtő autógyára kapcsán. Nem alaptalanul féltették sokan a beruházást, hiszen az elmúlt két évben tetőzött a járműipart különösen sújtó gazdasági válság: zuhant az új kocsik értékesítése, üzemek álltak kihasználatlanul, dolgozók ezreit küldték kényszerszabadságra. A recesszió a Daimlert sem hagyta érintetlenül. 2008 őszén, öt hónappal a kecskeméti beruházás bejelentése után német lapok már egyenesen arról írtak: a gazdasági válság miatt bevezetett „költségfegyelemnél” többre van szükség a konszernnél, várhatóan felülvizsgálják a cégcsoport beruházásait, így a kecskeméti gyárépítési terveket is.

Később mindezt tetézte az, hogy a világszerte negyedmillió embert foglalkoztató Daimler-csoport bő egymilliárd dolláros veszteséget hozott össze 2009-ben és „csak” 1,6 millió járművön adott túl. Mindezek alapján sokan tudni vélték: a válság elviszi Magyarország újabb autógyárát. Nem így lett: a Mercedes illetékesei nem győzték hangoztatni, hogy nem mondtak le a kecskeméti gyárról, s mára kiderült, tartották a szavukat. Még jobb: maradtak az eredeti, meglehetősen feszített tempójú építkezést előíró terveknél.

Épül az autóváros

Bár a Mercedes korántsem nevezhető újoncnak gyárépítésben, hiszen jelenleg tizenhét országban vannak üzemei, új, kecskeméti komplexumának létrehozása még stuttgarti mércével is tempósnak számít. Tavaly októberben kezdődött el a kivitelezés, s a cég tizenkilenc hónapot adott magának arra, hogy elkészüljön a gyárral. A rekordsebességű építkezés gyors és látványos változásokat hozott Kecskemét határában: tavaly nyáron még csak egy „Ezen a helyen épül majd Mercedes-Benz új otthona” feliratú tábla utalt a tervezett beruházásra, ma viszont már egymás után nőnek ki a földből az üzemcsarnokok. Egy évvel és néhány héttel az építési munkálatok megkezdése után a puszta helyén már egy autóváros látszik kibontakozni. Eddig közel 35 ezer tonna – a Mercedes szerint 4,8 Eiffel-torony megépítéséhez elegendő – acélt, 160 ezer köbméter betont használtak fel, 260 kilométernyi kábelt fektettek le, 1600 ember dolgozik az építési területen azért, hogy tartani lehessen a beruházás ütemtervét, s jövő tavaszra elkészüljön a gyár. Az első szerkezetkész épületbe – a későbbi lakkozóüzembe – már szeptemberben elkezdték a gépsorok beszerelését, októbertől pedig sorra belakják a többi egységet is. Mindezek tükrében korántsem üres PR-szöveg a Mercedestől az: „Az építkezés teljes gőzzel, a tervek szerint halad, jövő májusra kulcsrakész a gyár, s akkor kezdődhet a teszt-, majd a próbaüzem.” Tegyük viszont gyorsan hozzá azt is: a kivitelezés csak a 800 millió eurós beruházás látványos s talán könnyebbik része, hiszen az üzemcsarnokok felhúzása, berendezése, a gépsorok elhelyezése mellett gondoskodni kell megfelelő képzettségű dolgozókról, elfogadható minőséget produkáló beszállítókról is.

Magyar melós, német főnök

Noha korábban sokan azt jósolták, hogy komoly nehézségeket okoz majd a stuttgartiaknak kellő számú, megfelelő végzettséggel rendelkező dolgozót találni, a Mercedesnél kérdésünkre úgy fogalmaztak: „ezen a téren is tartjuk az ütemtervet.” A kecskeméti gyár alkalmazottjainak száma hatszázötvenre nőtt, s a Mercedes szerint „közel a 2010 végére kitűzött cél, decemberben már hétszázan dolgoznak a projekten”. Az eddig felvettek közül négyszázötvenen magyarok, ők jelenleg képzésen vesznek részt a kecskeméti oktatóközpontban, valamint németországi Mercedes-Benz-gyárakban.

A magyar alkalmazottak kezdetben német irányítás alatt dolgoznak, ám a társaság ígéretei szerint a gyakorlat megszerzése és továbbképzések elvégzése után változhat a helyzet, a vezetésben is helyet kaphatnak a hazai munkavállalók. Jövőre további majd' kétezer embert vesznek fel, a tervek szerint ugyanis kétezer-ötszáz alkalmazottal indul majd a gyártás. Noha a Mercedesnek nagy szüksége van munkásokra, a cég meglehetős szigorúsággal válogat a jelentkezők közül – állítják legalábbis azok, akik már részt vettek a felvételi procedúrán.

Minderről a mérnök-közgazdász Mohos Péter – aki a gyár járműpark-üzemeltetésével foglalkozik majd – így mesélt: „reggel nyolc órakor kezdtem a felvételit, és délután négy óra körül fejeztem be az utolsó tesztet. Átfogó felmérés volt, a számítógépes intelligenciateszttől kezdve a matematikai, műszaki készségek mérésén keresztül a verbális kommunikációig a jelöltek szinte valamennyi adottságát feltérképezték. Nem maradhatott el a több száz kérdésből és kontrollkérdésből álló pszichológiai teszt, valamint a német nyelvi ismeretek ellenőrzése sem. És akkor még a bértárgyalásokról nem is beszéltem.”

Jót, olcsón, gyorsan

A leendő alkalmazottak toborzása mellett komoly feladatot jelent a cég számára a megfelelő minőséget garantáló beszállítói kör kiépítése is. A Mercedes szerint azonban a beszállítókkal folytatott tárgyalások is jól állnak. Példaként az említik, hogy a gyár építési munkálatai során a megbízások több mint nyolcvan százalékát magyar cégek nyerték el. Talán ennél is fontosabb, hogy eddig tizenhét hazai társaságot bíztak meg a gépkocsigyártáshoz szükséges alapanyagok, alkatrészek beszállításával. Arról, hogy mely cégek szállíthatnak a gyárnak, egyelőre nem nyilatkozik a Mercedes, mindössze annyit árul el: „több száz millió eurós” megrendelésekről van szó.

Ön szerint

Információink szerint a már szerződött beszállítók között van olyan társaság, amely üléseket és kábelkötegeket készít. Az érintett cégek többsége tartja magát a titoktartáshoz, ám az egyik társaság vezetője annyit elárult: „nagyon komoly elvárások vannak, a Mercedes igényei úgy foglalhatók össze, hogy kifogástalan minőséget kell produkálni olcsón és lehetőleg azonnal. Mindez azt jelenti, hogy a beszállítóknak nagy szériában kell gyártaniuk, hogy az árakat alacsonyan tarthassák, a minőségi követelmények miatt pedig elengedhetetlen a folyamatos technológia- és termékfejlesztés. Igaz viszont az is, hogy mindezért cserébe tartós, jelentős és biztos bevételre lehet számítani.” Másként ugyan, de lényegében ugyanezt mondja Frank Klein, a Mercedes-beruházás vezetője, a gyár leendő igazgatója: „Semmit sem bízunk a véletlenre, a legapróbb részletekig tökéletességre törekszünk. Célunk, hogy 2012-től csúcsminőségű kecskeméti Mercedes-Benz gépkocsikat kínálhassunk vevőinknek.”

Reméljük, a tervek katonásan valóra válnak, és a kecskeméti Mercedes-gyár több épületének felhúzásáért felelős céggel egy tulajdonosi körbe tartozó, nemrégiben átkeresztelt  Recons Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft. múlt héten bejelentett csődvédelem-kérése szemernyit nem hátráltatja majd a munkát. Hajrá emberek.

Miért éppen Magyarország?

A Mercedes-Benz vezetősége már évekkel ezelőtt döntött arról, hogy megpróbálja erősíteni pozícióit a kompakt kategóriában. A termékkínálat tervezett szélesítése miatt azonban elengedhetetlenné vált a gyártókapacitás bővítése, az A és B osztályú modelleket készítő rastatti üzem ugyanis a tervezett volumen előállítására nem képes. Mindezek miatt a Mercedes – hosszú időn át titokban tartva terveit – új üzemének keresni kezdte a megfelelő helyet. Mint később kiderült, román, lengyel, valamint magyar városok voltak versenyben a beruházásért. 2008 nyarán aztán a Mercedes bejelentette: Kecskeméten építi fel az évi mintegy százezer gépkocsit előállító új üzemét. Nem egészen egy évvel később aláírták a telekvásárlási szerződést a kecskeméti önkormányzattal, végül pedig a tereprendezési munkálatokkal elkezdődött az építkezés. A tervek szerint jövőre, a gyár májusi átadását követően, a második félévben kezdődik az előszériás modellek előállítása, 2012-től pedig már élesben dolgoznak az üzemben.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!