Botrány az Autóklub ünnepségén

Soha nem jártam olyan szórakoztató sajtórendezvényen, mint amilyet ma délelőtt tartottak a Magyar Autóklub újpesti központjában. Képzeljék, nem csak szendvics és ajándék volt, hanem feledhetetlen párbeszédek, izgalmas kérdések és egy csomó külföldi meghívott is. Alig hogy átlapoztam az Autóklub 2000-ben megjelent könyvét, benne Áder János előszavával, megpillantottam az óriási bádog-üveg „A” betűt formázó székházat az újpesti lakótelep mélyén. Később Hegedűs Oszkár elnök beszédéből megtudtam, az avantgárd épület egyben az idén 111 éves klub születésnapi tortája is.

Az új szolgáltató központ kapujánál kirendelt munkatársak álltak sorfalat. Ezúttal egy szivárgó Skoda 120 vízpumpájánál sokkal fontosabb feladatuk volt: meg kellett akadályozniuk, hogy Dömsödi Gábor bejusson. Nem tévedés, létezik olyan, hogy egy újságíró nem mehet be egy újságíróknak szervezett eseményre. Lehettek vagy tizenöten, mindenkit megállítottak, tehát valószínű, hogy az eseményeket egy darabig a háttérből figyelő fejesek számítottak az attakra. Dömsödivel azonban emberükre akadtak, hiszen ő saját utcai standdal készült, majd szópárbajozott is egy kicsit, amit a tévések nagyon szerettek. Mindenki megkapta, amire számított, a kirekesztett némi szóváltás után kiosztotta kinyomtatott kérdéseit, majd a szigorú személyzet az alig fűtött régi irodaépületbe vezette a listán szereplő újságírókat. Pár perccel később összefutottam egy sráccal, őt valamiért meg sem kérdezték honnan jött, egyszerűen látták rajta, hogy ő nem Dömsödi, ezért beengedték.

Szerencsére engem a gittegylet más tagjaival ellentétben nem ért komoly meglepetés. Tegnap, afféle alapozó kezelés gyanánt elolvastam a témában legutóbb megjelent cikket. Ebben a szerző, aki egyébként az Autó2 Autó és stílus című lapot is üzemelteti, hosszan ír a 111 éves szervezet körüli anomáliákról, a működés átláthatatlanságáról, a gyanús titkolózásról és indokolatlan pénzköltésekről. Cikkét jó érzékkel elküldte a Totalcarnak is, gondolta, így nagyobb közönségre számíthat, mintha csak saját lapjában bosszankodik. Ha kihagyták, olvassák el most.

A cikk szerint a Magyar Autóklubnak csak a ki tudja mennyi pénzből épült, földhőszivattyúval klimatizált és fűtött, három rétegű különleges bevonatú üveggel ellátott székháza új, de a benne uralkodó légkört a korábbi központi épületből pumpálták át. Ezt részben alátámasztja, hogy a tizenegy éve kiadott és ma kiosztott emlékkönyvben közölt tablóról kiderül, a vezetés nem hajlamos a megújulásra.

Az Audi A8 számára csinos, fedett beállót kínáló épület előtt ELMÜ-s töltőállomás várja az elektromos autókat, és vettek még 111 darab villanykerékpárt is, amelyeket majd kisorsolnak a klubtagok közt. Az elmúlt években építettek még nyolc új szolgáltató központot szerte az országban, hogy a százezres jelenlegi tagság mindig közel érezze magához a szervezetet. Azért is jó, hogy kinőtt a földből a kerület talán legdrágább irodája, mert a Magyar Autóklub tagjainak fele mégiscsak Budapesten és környékén él – szól az érvelés.

Az Autóklub több szerződést is aláírt ezen a napon. Az olasz Magneti Marelli embere boldognak tűnt, hiszen részben a meglévő klubállomások átalakításával szervizhálózat építésébe kezdenek. Ezek közül egy éven belül legalább húsz csatlakozik majd az európai Check Star hálózathoz, amelynek magyar tagjai, mint megtudtuk, mindössze 5800 forintos óradíjért dolgoznak majd. Idén havi ezer új tag lépett be a klubba, állítják, 31 sárga angyal járművet szereztek be, átadtak 8 új műszaki vizsga-, illetve eredetvizsgáló állomást, illetve több tízmillióért vettek kéziszerszámokat és garázsipari berendezéseket.

A tájékoztató ügyes kompozíciójához tartozott a Magyar Autóklub gyakorlatilag egyetlen közismert alakja, Dr. Kovács Kázmér érkezése is, aki rögtön alátámasztotta, amit az előtte szólók mondtak el az országos gondokról és az áldozatos munkáról, amely megakadályozza a normális kommunikációt a külvilággal.

Kovács Kázmér emlékeztetett a MÁV biztosító károsultjainak megsegítésében játszott szerepükre, valamint arra, hogy a Magyar Autóklubtól értesült először a közvélemény, hogy a Tarlós-féle városvezetés elbénázta a múlt heti szmogriadót: bírsággal fenyegettek több ezer autóst, amikor még nem is léphetett életbe a riasztási szinttel járó korlátozás. (Természetesen tudjuk, hogy valójában erre elsőként az Index.hu hívta fel a figyelmet, a MAK kiegészítő nyilatkozata csak valamivel később jelent meg.)

Szóval, alapvetően nagyon rendben vannak a dolgok ennél a szervezetnél, gondoltuk egyre erősebben, miközben szorgosan jegyzeteltük Dr. Kovács Zoltán főtitkár szavait. Kicsit összerezzentünk, mikor megtudtuk, csak egy Földünk van, ezért nem élhet oly módon közel 7 milliárd ember, mint azt néhány százmillió tette az elmúlt évtizedekben.

Amikor ezen túlvoltunk, jöttek az átkozott újságírói kérdések, és kicsit elillant az ünnepi hangulat a régi épület tárgyalóterméből. A mellettem ülő MTI-s hölgy suttogva kérdezte, milyen magyar szóval helyettesíthető a road assistance kifejezés, de válaszolni már nem volt időm, mert a körülöttem ülők egy csapásra megannyi Dömsödi Gáborrá változtak.

Először az RTL-es kolléga kérdezte meg Kovács főtitkárról, valóban akkora fizetésért dolgozik-e, mint a miniszterelnök és a köztársasági elnök. Pár perccel később eszembe jutott az Autóklub vezetőinek kalandja az Air New Zealand titokzatos járatával, és az is, hogy tizenéves regnálásukat nem rég az ismeretlen hatáskörökkel és juttatásokkal járó örökös tiszteletbeli elnöki, illetve főtitkári posztok létrehozásával koronázták meg.

Volt nálam kamera, nem merült le az akkumulátor, úgyhogy nem is húzom az idejüket. Érdemes rászánni röpke negyedórát a vágatlan felvételre, íme:

Végképp elfogyott a türelmem, amikor a nehéz perceket követően helyszínt váltott a buli, és átvonultunk az új épületbe, ahol addig a külföldi vendégeket tartották melegen. A pult mögé már odafogatták a korhű recepcióst, és szerződtettek egy enerváltan mosolygó hoszteszlányt is, hogy teljék az idő a 11 óra 11 percre belőtt épületátadásig.

A ránézésre 55 év átlagéletkorú tömegben meghallgathattuk Hegedűs Oszkár ünnepi beszédét, melyben Hatsek Bélától, az első magyar autómobil tulajdonostól kezdve elmesélte a Magyar Autóklub történetét. A szalagokat átvágták, a Himnuszt is meghallgattuk, Wintermantel Zsolt újpesti polgármester pedig boldog születésnapot kívánt a vezetésnek.

Felszabadultan távoztam, mert íme, létezik a politikusi humorérzék. És azért is, mert utoljára anyám kispolszkijának idején, a kilencvenes években voltunk klubtagok, azóta ezt a kérdést senki nem vetette fel a családban. Utóbbi azért gond, hiszen sokkal jobb volna, ha az Autóklub nem csak annyi embert vonzana, amennyiből simán eltartja gigantikus szervezetét, és nem csak akkor lenne róla szó, amikor valaki csap egy kis ribilliót a portája előtt.

Ötleteink is vannak, például fel kellene vállalniuk néhány olyan ügyet, amely mindenkit érint, aki ebben az országban él és autózik. Hogy csak egyet említsünk, az üzemanyag adótartalmának kérdése. Az ugyanis kihat az egész életünkre akkor is ha van, akkor is, ha már nincs pénzünk autózni, és örülünk, ha kenyérre telik.

Sőt, mi lenne, ha a jövő városi közlekedéséről szónokolva megpróbálnák elérni, hogy akinek autójogosítványa van, az is vezethessen százhuszonöt köbcentis motort vagy robogót. Akkor talán elgondolkodnánk a klubtagságon. De így?