Győzött a Totalcar népi kezdeményezése

2011.12.02. 00:12
December 1-től félnapos továbbképzés után bárki vezethet legfeljebb százhuszonöt köbcentis robogót, illetve motorkerékpárt, akinek érvényes autós jogosítványa van. A döntés jelentősen megváltoztatja a járművezető-képzést, előnyeit pedig remélhetőleg hamarosan minden közlekedő, autósok és motorosok egyaránt érzékelni fogják.

Idén januárban nagy fába vágta fejszéjét a Totalcar. B125 néven népi kezdeményezést indítottunk, mert szerettük volna elérni, hogy több európai országhoz hasonlóan itthon is vezethessenek a mostani 50 helyett legfeljebb 125 köbcentis motorkerékpárt, illetve robogót, akik már rendelkeznek autós jogosítvánnyal. Annak érdekében, hogy a Parlament napirendre tűzze a kérdést, országos aláírásgyűjtő kampányt hirdettünk, és cikkeinkkel felhívtuk a közvélemény, illetve a politika figyelmét a változás szükségességére.

Ha módosítanák a jogosítványkategóriákat, illetve a járművezető-képzést szabályozó rendeleteket, annak lényegesen több pozitív hozadéka volna, mint amekkora kockázatokat rejtene – írtuk akkor. A Totalcar a kampány ideje alatt rendszeresen foglalkozott a témával, így annak csúcspontján már az ország nyolcszáz pontján gyűjtötték az aláírásokat. Ezúton köszönjük mindenkinek az érdeklődést és a közreműködést.

A szűkre szabott határidő miatt végül a parlamenti vitához szükséges 50 ezer helyett mintegy 40 ezren csatlakoztak a B125 mozgalomhoz, amelynek sikere átalakíthatja Magyarország közlekedését. A csekély, átlagosan 2-4 literes fogyasztású, könnyen vezethető és rendkívül olcsón fenntartható 125 köbcentis robogók, illetve motorkerékpárok széleskörű elterjedésével jelentősen csökkenhetnek a forgalmi dugók, illetve enyhülhetnek a parkolási gondok a nagyvárosokban.

Az akár 90 kilométeres utazósebességre is képes járművek ingázáshoz is tökéletesen megfelelnek, így azoknak is reális lehetőség marad a motorizáció, akiknek a rohamosan növekedő üzemanyagárak, illetve fenntartási költségek miatt az autózás már régóta elérhetetlen vágy.

A B125 ügyét a kampány befejezése után sem temettük. Az aláírásgyűjtés hatására valami megmozdult, a politika a háttérben mégiscsak számításba vette a lehetőséget, és reméltük, előbb-utóbb megszületik a helyes döntés, amely a következő években váratlan lendületet adhat a magyar közlekedéskultúrának.

Szerkesztőségünk a napokban ismét megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy megtudja, hol tart most a B125 ügye. Hamarosan részletes anyagot közlünk a váratlan döntés hátteréről és következményeiről, ám most eredeti formában közöljük az NFM közleményét, amely így szól:

A szaktárca módosította a közúti járművezetők képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletet, az új előírások 2011. december 1-jével hatályba léptek. Ezek egyikeként a minisztérium az érvényes B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező járművezetők számára egyszerűsített képzési és vizsgáztatási eljárást vezet be az A1 kategóriájú (legfeljebb 125 cm3 hengerűrtartalmú és 11 KW motorteljesítményt meg nem haladó), kétkerekű motorkerékpár vezetéséhez szükséges A1 jogosítvány megszerzéséhez. Az elméleti oktatás kötelező óraszáma ebben az esetben három, a járművezetési gyakorlaté két óra, a képzés tehát akár egyetlen délután alatt is elvégezhető. Ezt követően az elméleti vizsga mellett egy összességében 50 perces járműkezelési és forgalmi vizsgán kell a kismotorral való biztonságos közlekedésre alkalmasságot bizonyítani. Ezzel a megoldással a vizsgázó felfrissítheti ismereteit és igazolhatja vezetéstechnikai jártasságát. Így B kategóriás vezetői engedély birtokában a közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vétele mellett, a korábbinál jelentősen kisebb időigénnyel és költséggel szerezhető meg a kérdéses járműkategóriára szóló jogosítvány.

A rendelet szövegéből látható, hogy a B125 kampány eredeti céljával azonos megoldás született, hiszen az autós jogosítvány megszerzésével még nem jár automatikusan az A1 kategóriás motorkerékpár-vezetői engedély. A jogszabályban előírt, ötórás képzés pontos költségeit ugyan egyelőre nem ismerjük, de mostantól ismét rendszeresen foglalkozunk majd az üggyel, hogy kiderüljön, pontosan milyen feltételek mellett élhetnek majd az autósok az új lehetőséggel.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!