Megállt a józan ész: 1180 autó

2012.06.03. 06:17
Nem volt még, és belátható időn belül nem is lesz olyan autós leszakadapofám-rendezvény Magyarországon, mint az IMM 2012 volt múlt hétvégén, Balatonfüreden. Súlyos asztrológusi munka kellett ahhoz, hogy ez összejöjjön. Hiszen már ebbe a tudósításba is belebetegednek majd néhányan.

Mi csak a cikkeket toltuk a rendezvény előtt, hogy legalább ennyivel besegítsünk az idén Magyarországra csábított Nemzetközi Mini-találkozónak (IMM 2012), de nekünk is ott volt a zabszem - vajon sikerül-e, eljönnek-e, nem fullad-e sártengerbe, duhajkodásba, rendőri zaklatásba az egész rendezvény?

És drukkoltunk Linczmayer Balázsnak, a magyar Mini-klub elnökének, hogy ezért az elképesztő kockáztatásért, a két évre visszatekintő durva szervezői munkáért ne kelljen majd kenyéren és vízen élnie élete végéig Márianosztrán. És szurkoltunk a Mini-klub számtalan tagjának, akik hetek, sőt hónapok óta azon dolgoztak, hogy az a május 24-28 közötti hosszú hétvége, ott, Füreden jól teljen mindenestől vagy ötezer embernek.

Végül 1180 autó jött el, portugálok, németek, osztrákok, svédek, olaszok, dánok, svájciak, lengyelek, szerbek, szlovének, szlovákok, finnek - és természetesen britek meg magyarok is. Franciákat és spanyolokat azonban nem lehetett látni - ők állítólag sehová nem látogatnak el. 1979 résztvevő fizetett minis beugrót, további 2000 betévedő látogató volt szombaton, a nyílt napon. én reggel fél tízre ott voltam, és akkor már szállingóztak az emberek, délre szinte tömeg lett, de a kemping mindenkit elnyelt.

Az IMM-ek történetében egyedülálló, hogy ilyenre lehetőség nyílt, mert ezek a rendezvények mindig zártak, családiasak. Mi, magyar nemminisek voltunk tehát az elsők, akik tömegesen beleláthattunk, mi történik egy ilyenen.

Végül összesen 89 hordó fogyott el. Hogy ez sok-e, vagy kevés az relatív. Linczmayer Balázsnak elméletileg sok, mert az IMM-en - ahogy szokás - kerek egy euróért, azaz 280 forintért mérték a sör korsóját, tehát ő minden fehér habos száj és büfi után vagy százötven forint mínuszt jegyezhetett fel. De állította - ez így van rendjén, a sör szponzorálása a szervező csapat dolga. Ha már egyszer beletett 90 millió forintot ebbe az egészbe, úgy, hogy vaskosan benne volt az esélye: elbukja minimum a kéthamadát az összegnek, hiszen Magyarország az európai Mini-birodalom legszélén van, s a távoli helyekről lehet, hogy el sem jönnek, a közelieken lakók pedig nem mind túl fizetőképesek, az a korsónkénti pár garas bukás nem is tűnik veszélyesnek.

De végül - tényleg az utolsó pillanatban - a magyar látogatók belépődíjai átbillenették a mérleget, épp majdnem háromszázezer forinttal. Így volt szuper, senki sem nyerészkedett, a pénz rendesen el lett költve. Mellesleg minden ellenkező jóslat ellenére csodás volt az idő, és még Balázs és Andi régóta az IMM-re tervezett esküvője is simán lezajlott. Beszéljenek inkább a képek.

Ott volt például a finn ralilegenda, Rauno Aaltonen, aki 1967-ben megnyerte a Monte Carlo ralit egy Mini Cooper S-sel. Minimális szünetekkel egész nap állt a pult mögött és aláírt, hátat, emléklapot, tanksapkafedelet, bugyit... Bármit.

Az autóját is idehozták, nem a montecarlósat, de egy kicsit későbbit, a München-Bécs-Párizs nyertes kocsit. Igen, ez egyike az eredeti gyári kocsiknak...

De volt ott telibe krómozott Mini, szegecses Mini, csíkos Mini...

A gyári Mini-stand környékén - ahol Rauno is raboskodott - zajlott a börze. Mindent lehetett kapni: teljes karosszériára való elemeket, műszerfalakat, tuningcuccokat, classic olajat, komplett alukerék-garnitúrákat felgumizva, régi, bontott cuccokat - egyszóval mindent.

A fazekas-népművészetes lobbi is megtalálta magának a Minit, hát persze.

A kemping strandja Mini-orgiává vált. A strandszékek például félbevágott új Minikből készültek.

Az öbölben karácsonyfás versenyindító-lámpa, alóla kétpercenként lőttek ki a Minik. Gyönyörűen hasították a vizet, köridejüket fotocellás kapuk mérték. Ja, nem mondtuk? Erre az alkalomra készített vízibiciklik voltak.

Brutál különlegességeket is láttunk. Mick Dunton, aki egyébként egy brit dédapuka - bár egy generációt simán letudhatna magából - hozta el a találkozó lekreténebb autóját. Az 1978-as Panel Van, azaz Mini furgon a bal ülésről vezetendő, ami egy angol autónál eleve fura.

Igen ám, de a jobb ülés előtt is meredezik egy kormány a padlóból. Ott általában a felesége ül, aki néha sörözik, mobiltelefonál egyszerre. A többi közlekedő állítólag kicsit szörnyet szokott halni.

Meg voltak egészen durva autók is. A német GRacing egész standot épített 210 lovas, Honda VTEC-motoros Minije köré. Persze ehhez a beépítéshez teljes, új bölcső kell, elsősorban erre specializálódik a cég.

De a német autó kezes bárány volt ahhoz a matt fekete, tiszta műanyagkarosszériás, ültetett, vágott, turbósított, 1330-as motorral szerelt döghöz képest, amit a finnek hoztak.

Nem volt rossz ám belül sem ez a borzalom.

De nem volt sokkal szerényebb a kékeslila csövekkel telepakolt, gigantikus töltőlevegő-hűtővel felmálházott, holland, turbós Mini sem.

A legérdekesebb gépek azonban a Mini Marcos-ok voltak. Egy öreg brit hozta el a legszakadabb példányt, még az oldalablakai is töröttek voltak. De egyben ő volt az, aki a legtöbbet autózott fel-alá a táborban.

A legpatkányabb autókat amúgy is a britek hozták, ahogy az illik. Ezt a példányt évről-évre megcsapja a bontó lehelete, most, idefelé jövet is kiolvadt a főtengelycsapágya. Semmi gond, a tulaj egy útszéli parkolóban 36 eurónyi alkatrészből (csapágyak, hengerfejtömítés) újabb életet lehelt a A szériás blokkba. Ez az autó tényleg látott már mindent.

Külön felirat emlékezik meg arról, hogy a kocsi túlélte 2011-et is. Vajon minden évben letörlik az évszámot?

Bár a Union Jack-festésű kocsi érdemelte ki a legszakadtabb kocsi címét, én azért elgondolkodtam volna, hogy nem a levehető elejű, műszereitől és kárpitjaitól teljesen megfosztott, omlósan porhanyós (és szintén angol) furgonnak kellene-e adni a díjat. Érdemes belekattintani a képbe, megnézni, mi van róla a galériában, mert ez eszeveszett szar. Még, hogy mi járkálunk roncsokkal...

De az angolok nemcsak szakadtságban, hanem stílusban is odatették magukat. Kedvencem volt a katonai kivitelű Moke-ból készült bárpult-autó. Mire szombat déltájban lefotóztam, már alig lötyögött valami az üvegek alján...

Ökörködésben a svédek sem adták alább. Elhozták például ezt:

Sipivel tanakodtunk, vajon mekkora tréler kellett a behemóthoz, aztán kiszúrta a szélvédőn a matricát. Nem, a Mini-bigfoot lábon gyűrte le a kétezer kilométert.

Közben a magyar alapító, bocsánat, Alapító, Király Feri is körbejárta a birodalmat konfliskocsiján. Előtte bohóc táncolt, skandált angolul, fogatát egy Riley Elf húzta, kezében Mini-dugattyúból készült jogar. Később, egy Mini-blokkból, gögőkből és farostlemezből készült íróasztalon dedikált is.

A magyarok egyébként gyönyörű autókat hoztak, még a nem OT-s kocsik között is sok volt, amelyik kvázi szalonállapotban virított. Nekem viszont az a kocsi tetszett, amelyiken a találkozó talán legvagányabb festése üvöltött - szó szerint.

Nem kicsit lepődtem meg, amikor az egyik angol rendszámos Miniből magyarul szólt ki egy srác. Kipattant, kezet ráztunk, kiderült, hogy ő Dennis (pontosabban Dennis01), az Angliában autószerelő-tanonckodó kommentelőnk, aki nélkül szinte nincs is a Belsőségen kommentmező. Egy nappal az indulás előtt készült el a pár héttel korábban még teljesen szétrohadt, kidobásra érett Minijével. Apjával jött, aki kint kamionos, és szintén kommentelőnk (dennisthemenace). Az egész úton két vízfelforralásuk volt, mert Varga Dénes - a srác igazi neve - a termosztátot nem cserélte ki. Angliában júliusig nem derült ki, hogy rossz az ilyesmi. Ere az útra készült már ő is két éve.

Másért is dagadhatott a keblünk a büszkeségtől: Fehér Gergő, aki a TC-n korábban bemutatott Mini Coxot készítette, az IMM-re is készült valami egészen különlegessel. Elkészítette Magyarország első, MNASZ-gépkönyves veterán Mini-versenyautóját az eredeti, gyári leírásnak tökéletesen megfelelő módon. Ahogy ott állt a gép, Aaltonen eredeti kocsijával szemközt, nehéz lett volna eldönteni, melyik kellett volna jobban. Egy mestermű, amilyenhez hasonlót az egész IMM 2012-n nem lehetett látni.

Ha már szép Minikről van szó, érdemes két szót szólnom a leg-versenyekről is. A képgalériában többet látnak, de a svájci Marco Prenner Mk II-es Cooperét mindenképpen érdemes megemlíteni, mert ez az autó egymagában szerezte meg a legszebb és a legeredetibb Mk II-es Mini díját.

Érdekes vele összehasonlítani a legeredetibb, de közel sem legszebbnek talált, 1960-as Austin Seven erősen mosdatlan motorterét.

Mert a legszebb Mk I-es díja egy lengyel Coopert illette.

De az átalakítások legalább olyan jók voltak, mint a múzeumi példányok. Itt egy csajos Mini például.

Vagy a szigorú vászontetős Moke.

Esetleg a fekete, DJ-pulttal szerelt Mini, amelynek ezüstszínű párja esküvői autóként szolgált pár órával később Lincziék vonulásánál.

No meg az óriási Mini, ami nem egy Countryman, hanem egy rendes, régi kocsi, csak minden irányban sokkal nagyobb.

Vagy a Midas, ami a régi Mini Marcos evolúciós verziója.

A svájciak pedig targát faragtak egy eleve erősen átépített Cooperből.

És hogy tanuljuk meg becsülni a svájciakat a Milka csokin túl is, itt egy Mini, amelyik bejárta Európát és Ázsiát, többek között Thaiföldet is.

És hogy a swisseknek van humorérzékük is - nézzék csak Barbie-t a Clubmanen.

Zágrábban ügyelnek ugyan a stílusra - micsoda gyönyörű ez az autó, nézzék meg a galériában -, de a humorérzék kicsit gyenge lábakon áll. Amikor egy zágrábinak igazi brit szíve van, és lenézi a németeket, milyen stílusban poénkodik? Na milyenben? Hát németben - ez színtiszta tschüss GTI.

De egy Mini-találkozó amúgy is az önkifejezés és a poénkodás tobzódása - 99 százalékban jó értelemben. Volt csaj például, aki rádió-ridiküllel érkezett.

Nem volt rossz a Red Bull-doboz recycling sem.

Az amerikai autópályarendőr Mini - from Austria - sem gerjeszt félelmet, annál inkább mosolyt.

És bár a sátor nem minis, az ötletet mindenképpen érdemes díjaznunk.

A sátrak mellett aztán az ember meglátja az esti buli előkészületeinek csalhatatlan jeleit.

Miközben ezek a képek készültek, Sipossal jól le is maradtunk Andi és Linczi esküvőjéről. Cserébe a százautós menetet megelőzve Tihanyrévhez hajtottunk, hogy legyen autós kép az ünneplő párról.

Andit nem tudom, de Balázsnak nagy napja volt ez. 27 évesen, három éve hivatalos, hat éve hallgatólagos Mini-klubelnökként, anyagi (és kölcsönkapott) javainak kockáztatásával, kőkemény melóval, de mindig mosolyogva, folyamatosan elhitetve mindenkivel, hogy nem gáz, ha elbukja a pénzt, megszervezte ezt a találkozót. És ezekban a pillanatokban már tudta, hogy minden sikerült, zakatol a gép, akkora buli jön este, hogy az emberek elhagyják a hajukat. Rohadt jó érzés lehetett, de legalább olyan jó érzés volt részt venni az egészben.

Nászajándékként egyékbént Golyótól, a másik fő szervezőtől egy Mini-motorházfedelet kaptak, félbehajtva.

A lényeg bent van: egy Haynes szerelési kézikönyv. Pontosabban esküvői album - fene se érti ezeket a miniseket.

Balázsék után százával jöttek a Minik, nem kis dugót okozva a kompnál. De mindenki örült, leszámítva néhány vak türhőt.

Vasárnap már csak könyörgésre mehettek be beeső látogatók, mert a közel 200 bel-minis résztvevőnek zajlottak a programok - sajnos az Ikarus 630-assal a badacsonyi szőlészetekhez bonyolított túrákról nincs képünk - puszta-túra, Budapest-városnézés, ilyenek. Aztán este volt még egy publikus program. Lezárták a 71-es út egy részét a MOL-kút előtt, és kiépítettek egy szlalompályát. Ez volt a Rauno Aaltonen szlalomverseny.

Több kategóriában volt induló, de a csúcs-futamot, az 1300 köbcenti fölötti autókét egy cseh srác, Andrej Malusek nyerte, szorosan a nyomában két magyar versenyzővel. A szlalom óriási buli volt, még Golyó is indult 1963-as Vespáján.

Hogy az emberi test sokszínűsége is bizonyítva legyen, az ellenpólus is felvonult, igaz, az nem szlalomozott, hanem táncolt inkább.

Aztán jött még egy ereszdelahajam vasárnap este is - az maga volt a tüzes pokol. A buliverseny győzteseinek, a szlovéneknek biztosan. IMM jövőre - Olaszországban.