Csökkennek a bírságok, egyszerűbb lesz a kresz

2012.08.08. 06:52

Azt mondta, inkább bejön személyesen a szerkesztőségbe. Akkor már tudtam, hiába minden ellenállás, Bíró Márk élőben magyarázza el nekem, hogyan lett az ország első számú közlekedésszabályozási megmondóembere.

bírómárk2

Az egész 2006-ban kezdődött. Az éppen hálózatépítőként dolgozó Bíró Márk mobilja váratlanul csörögni kezdett, miközben ő végtelen hosszú kábelt húzott a falra szerelt vezetősínbe egy Heves megyei multicégnél. Ön hogyan reagálna, amikor valaki a túloldalon azt mondja, jó napot, Orbán Viktor vagyok, de nem gépről beszél? Az akkor még egyszerű választókerületi titkár Bíró Márk ösztöne szerint cselekedett, közölte, hogy na tudod kivel szórakozzál, majd bontotta a vonalat. A telefon ismét megszólalt, és ekkor a vonalban lévő illető kicsit határozottabban, de ugyanígy kezdte. Tényleg ő volt Orbán Viktor.

k07

A szerkesztőségben sajnos senki nem hitte el Bíró Márk sztoriját, bár Rézmányi kolléga hozzátette, hogy amikor a Kempinski hotelben dolgozott, egyszer az ott vendégeskedő Michael Jackson parancsára százötven fekete, héliumos léggömb beszerzéséről és házhozszállításáról kellett gondoskodnia. Átverekedte magát a hitetlenkedő fuvarosokon, a lufik célba értek, Balázs pedig néhány kanyarral később az IBM menedzsere lett. Szóval a világ tényleg kiszámíthatatlan.

Bíró Márkból például 2010-ben országgyűlési képviselő lett, most is ott ül a Fidesz frakciójában és ha már így alakult, szeretne alaposan megváltoztatni néhány közlekedési szabályt. Elérné, hogy ne büntessék vagyonokra a kellemes delíriumban bicikliző választópolgárokat, ha azok elkerülik az autóforgalmat, és a kerékpárúton, vagy földúton közlekednek. A zéró tolerancia helyett, ezekben az esetekben legyen inkább nyolc tízed ezrelék az elfogadott véralkoholszint, mert akkor nem fenyegetné büntetés a napi tevékenységük során alkoholt fogyasztó vidéki borosgazdákat. Persze, ettől még a rendőr nyugodtan büntethetne, ha például az igazoltatott kerékpáros három tyúklépés után orra esik, annyira részeg. Itt egy jó kis kalkulátor, döntse el mindenki mennyit ihat, mielőtt hazatér a romkocsmából, a borászatból.

Hogy értsék, nekem egyből leesett, hogy ez az ember egyszerűbb és megengedőbb szabályokat szeretne, nem pedig olyanokat, melyeket nehéz betartani, ráadásul értelmetlenek is.

Nem csak bennem merült fel már a beszélgetés elején, hogy a mostani szigor jogi háttere azért csak átment a parlamenten. Bíró is azt mondja, hogy a képviselők csak a törvényi kereteket szavazták meg, azt még ő maga sem tudta, mit tartalmaz majd az új, és egyébként szintén a kormányoldalról származó szabálysértési törvény. Ne aggódjanak, az arcomon ekkor még az önökéhez hasonló hitetlen mosoly látszott.

Képkivágás 2

Bíró Márk annyira elszánt, hogy néhány hónapja munkacsoportot hozott létre mindenféle önként jelentkező résztvevőkkel, hiszen nem gondolja magáról, hogy egyedül feltalálhatja a huszonegyedik századi magyar közlekedéskultúrát. A csapat tagjai közt nem csak jelenlegi, és volt rendőröket, az Autóklub jogászát, és a Nemzeti Fejlesztési minisztérium osztályvezetőjét találjuk, de ott van a Vezess.hu főszerkesztője és egy KRESZ-oktató is. Úgy döntöttünk, mi a nézőtérről szemléljük a munkacsoport nyüzsgését, és ezért van az, hogy Bíró Márk eddig csak kétszer járt a Totalcar szerkesztőségében.

Ezúttal azért jött, mert szerette volna elmondani, milyen eredményekkel járt az intenzív munka, és milyen javaslatokat küldtek az autósok a közlekedési konzultációhoz létrehozott gmail-es címre. Nos, azt már tudjuk, hogy kevesebb, mint ötszáz levél érkezett eddig. Bíró Márk megfogalmazásában ez közel félezer, szerintem pedig nagyon kevés ahhoz képest, hogy körülbelül 4 millió embernek van jogosítványa Magyarországon, és még ennél is többen vesznek részt a közúti forgalomban. Ahhoz képest sok, hogy más forrásból 300 levélről tudunk, ez állítólag egy néhány héttel ezelőtti állapot.

A legérdekesebb levélben egy triatlonista panaszkodik, akit eddig többször megbüntettek már gyorshajtásért, amikor versenykerékpárjával szokásos edzését tartotta. Ugyanezt az illetőt állítólag háromszor bírságolták a csengő hiánya miatt, ebből egyszer azért, mert az nem a kormányon volt. Kegyetlen banda.

3212578 1569e918f6d91b00f86c9b6fadc387ec o

Ennyit a kerékpárosokról. Vannak eredmények is. Néhány hónapja együtt rettegtünk, mert rengeteg autóst bírságoltak meg a lejárt szavatosságú vagy hiányos elsősegély doboz miatt. Ennek hamarosan vége, szeptembertől csak akkor büntethetnek a mentődobozzal kapcsolatos problémák, és a láthatósági mellény hiánya miatt, ha ez olyankor derül ki, amikor arra valóban szükség volna, vagyis például a műszaki sávban rekedt autó tulajdonosa csak úgy, körgalléros pólóban áll neki vízpumpát szerelni. Lázár János autójáról állítólag már régen lekerült a lézerblokkoló és Bíró Márk megnyugtat, nem általános politikusi attitűd az efféle eszközök használata, jóllehet az indexes kollégák néhány hónapja szinte csak olyan kocsikat láttak a Parlament parkolójában, melyeken ott voltak az érzékelők.

Az új szabály magát a cselekményt, vagyis a hatósági sebességmérő berendezések működésének zavarását tiltja majd, vagyis maradhatnak az előjelzők, de ha minden jól megy, szeptembertől blokkolni többé nem lehet.

Bíró Márk gondot fordít a rendőrökre is, akik nem csak a már megszüntetett vasútvonalak helyén ottfelejtett átkelőknél vadászgatnak autósokra, de sokszor maguk sem tartják be a közlekedési szabályokat. Korábban 300 ezer forint bírság járt, ha valaki nem körültekintően kelt át ezeken a helyeken, ezt szeptembertől 60 ezerre csökkentik.

Levél is van ebben a témában, ezt persze csak akkor láthatnánk, ha annak idején beléptünk volna a már említett munkacsoportba. Pech. Így kénytelenek vagyunk bemondás alapján elhinni, hogy valaki a Széll Kálmán térről azt írja, marhára elege van abból, hogy éjjelente rövid szirénázásra riad. Bíró Márk egyébként Moszkva téri bácsinak nevezi a panaszost, hogy mi, a névváltoztatási dömping kevésbé elkötelezett megfigyelői is tudjuk, Buda legforgalmasabb közlekedési csomópontjáról van szó.

Jó hír az autókihajtóval rendelkezőknek, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben most már nem lehet megbüntetni a kihajtó előtt parkoló tulajdonost, és az is felmentést kap, aki a tulajdonos engedélyével áll ott. A taxisok is örülhetnek, hiszen ha minden jól megy, őket sem lehet majd megbüntetni a térfigyelő kamerák felvétele alapján, csak mert megállnak egy pillanatra, kitenni vagy felvenni az utasukat. Persze szigorítani is kell pár dolgot, mert az mégiscsak felháborító, hogy egyesek sajátnak tekintik a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyeket. Ezért most 50 ezer forint büntetés jár. Talán lesz némi visszatartó ereje.

3212574 9fbdbee6a38f86b8892d35066131959d o

Ugye, most már önök is látják, milyen nagyot kockáztat, aki Bíró Márk, a mindenre elszánt munkacsoport, illetve a közel félezer levélíró útjába kerül. Még nem? Akkor hozzáteszem, hogy a rendőrök sem tehetnek meg akármit. A fideszes képviselő autójában ugyanis kamera üzemel. Ez saját ötlet, így rögzíti kalandjait, amikor Pásztó és a főváros közt ingázik, vagy az ország egyéb tájain turnézik. Október óta 50 ezer kilométert tett meg, közben látta, hogy a borsodiak és a nógrádiak többsége, főként egyszerű munkások, Budapestre járnak melózni. Őket gyakorta teljesen szabálytalanul, kék lámpát és szirénát nem használva figyelik a rendőrök a műszaki sávból.

Ha valaki ugyanezt tenné, akár 150 ezer forintra is megbüntethetnék. Ez még semmi, Bíró azt állítja, hetente több száz szabálysértő rendőrt filmez le spontán módon, beleszámítva a piroson egy rövid kéklámpa-villantással átkelő járőröket is, vagyis nem ártana egy alapos állománygyűlés, ahol az elöljárók tisztáznak néhány dolgot a talpasokkal.

Hát így állunk. Azért mindezek után mégis megkérdeztem Bíró Márkot, korábbi nyilatkozataiban miért keveri állandóan a KRESZ-t és a szabálysértési törvényt. A válasz derűsen annyi, hogy közérthetőségre törekszik. Nem csak egy rakás közlekedési bírságot kéne a szegények jövedelméhez igazítani, de sokkal egyszerűbb nyelvezetű jogszabályok is kellenek. Úgy talán azok is megértik, mit kell betartani, akik vezetni tudnak, de olvasni nem.

Fogalmam sincs, hogy mi mozgatja Bíró Márkot. Ő csak köti az ebet a karóhoz, hogy az élhetetlen KRESZ dönti nyomorba az ország lakosságának egy részét, én pedig nem tudom, mit gondoljak. Jól szórakoztam a beszélgetés közben, drukkolok neki. Drukkoljanak önök is, ha a Fideszen belül működő egyszemélyes mozgalom sikerrel jár, esetleg lehet majd kereszteződésben jobbra kanyarodni a piros jelzés ellenére, de ez már tényleg csak utópia. Ősszel jönnek a további meglepetések.

Addig mi is gyűjtjük az ötleteket. A kommentposztban mindenki elővezetheti saját, közlekedési szabályokkal kapcsolatos javaslatait.