Az utolsó maszek benzinkutas

2013.01.13. 12:31
Nem volt könnyű a maszek dolga az ötvenes-hatvanas években. Ha pedig ismerjük a kort, végképp hihetetlennek tűnik, hogy valakinek 1936 óta a tulajdonában legyen egy benzinkút.

A Totalcar.hu-n a Veterán Autó és Motor magazinból átvett cikkeket is publikálunk. Fogadják szeretettel ezeket, amelyek közül a jelenlegi egy eredetileg 2002 májusában  megjelent írás. De ma talán lenyűgözőbb, mint előtte, pláne, hogy friss videoriport (a cikkben van!) is készült a kútról, a történetről és Taszi bácsiról, az ördögien leleményes benzinkutasról.

A régi 7-esen, azaz ahogy talán még ma is sokan emlegetik, a 70-esen elhagyjuk az Osztapenkót, egyet visszakapcsolunk, leküzdjük a kaptatót, elsuhanunk a Shell-kút mellett és rátérünk a Diósdra vezető útszakaszra. Még a Budapest vége tábla előtt, az utolsó épületcsoport jobb oldalán áll egy kicsi, felirat nélküli benzinkút. Mielőtt elkészült volna az M7-es,  szombatonként hosszú sorok álltak előtte: aki Balatonra indult a hétvégén, itt tankolt fel utoljára. Akkor még Áfor felirat állt a kis épület homlokzatán, pedig a kút soha nem volt az államé – a tulajdonosi bejegyzés rovatában idestova közel hetven éve a Landthaller Tasziló név áll.

Aki ma itt vesz benzint, találkozhat egy idős úriemberrel, ha belép fizetni. Ő az a bizonyos Landthaller úr, aki a telekkönyvi bejegyzésben szerepel, s az ő édesapja – akit szintén Landthaller Taszilónak hívtak – rakta le a kút alapjait 1936-ban. Abban az évben kezdték építeni az új balatoni műutat, amelynek nyomvonala szerencsétlenül éppen a Landthaller família telkét szelte ketté. De az idősebb Landthaller felismerte a kínálkozó lehetőséget, s a telkére felvett 5000 pengőnyi jelzálog-kölcsön segítségével beszerzett és felszereltetett egy 5000 literes tartályt, valamint egy Rocco típusú kútoszlopot.

Alig voltak még benzinkutak a leendő műút mentén, legközelebb Székesfehérváron, majd Siófokon, a víztoronynál lehetett tankolni. Mivel a negyvenes évek elejéig is csak összesen hat kút épült ki a 7-es mellett, az üzlet szépen virágzott. 1938-ban épült fel a mostani épületegyüttes első fele, majd négy évvel később felhúzták a második házrészt, s így a kúthoz már kétszobás lakás, csendőr-, és mentőszoba, hegesztőműhely, valamint autómosó is tartozott. Taszi bácsi, a mai tulajdonos akkor már tizenhárom éves volt és apjának sokat segített a kút körüli munkákban. Ám az addig szinte eseménytelenül zajló történet 1944-ben új fordulatot vett.

Az év végén a főváros határába ért a háború, s a benzinkúthoz tartozó autómosó és a konyha egyaránt belövést kapott. Szerencsére egyéb baj nem történt, ám amikor 1945-ben felröppent az államosítások híre, idősebb Landthaller Tasziló öngyilkos lett. Akkor tizenhat éves fia vette át a cég irányítását.

Első lépésként használhatóvá alakította vissza korábban szétszedett Studebaker teherautót, amelyet orosz-magyar forgalmi engedéllyel üzemeltetett. Hogy a kút államosításának elejét vegye, az állomást papíron kiadta használatra a kínai nagykövetségnek  - ennek az apjától 1941-ben kapott, hathengeres Fiat 1500 volt az ára. A négyhatalmi egyezmény szerint a kút és a terület ettől kezdve kínai fennhatóság alá tartozott, tehát a magyar állam nem tarthatott rá igényt. A helyi tanács 1945 márciusában, még a kínai affér előtt hozott ugyan egy határozatot, amelynek értelmében idősebb Landthallertől el kellett volna venni a benzinkutat, ám ő már februárban eltávozott az élők sorából, s fiára nem tudták időben kiterjeszteni a rendelkezést.

A kínai oltalom 1949-ig derekasan kitartott. E viszonylag nyugalmasnak mondható négy év alatt az üzlet ismét fellendült. Az oroszok előretöréséről értesülvén az idősebb Landthaller még 1944-ben leszerelte az összes céges és családi autó kerekét, s azokat a műhelyben álló eszterga alatti 15 méter mély kútba leeresztette, majd lebetonoztat. Noha a munkát elvégző kőműves később elárulta a titkot, a szovjet csapatok végül csak a fegyvereket, a ruhákat, a mozdítható értékeket vitték el, valamint az autókról a karburátorokat.

Az így végképp működésképtelenné tett kocsikat az ifjabb Landthaller roncstelepről vásárolt alkatrészekkel kiegészítette, s egyenként visszaállította őket a forgalomba. Amikor azonban 1949-ben Katona Ferencet nevezték ki az Áfort állami olajtársaság élére, a kínai pártfogás már kevésnek bizonyult. Először az autókat vitték el, majd az új vezérigazgató elkobozta a kút kulcsait is.

"Nekem jóakaróim néhány nappal korábban szóltak, hogy készül valami a kút ellen. Gyorsan négy helyrajzi számra választattam szét a területet a Földhivatalnál, tulajdonosokként a családom tagjait vezettem be" – meséli Landthaller úr, azaz Taszi bácsi, amint visszaemlékezik 1949-es esményekre. "A négy különálló rész pedig túl kicsi volt ahhoz, hogy államosítsák őket, ezért az Áfort csak a kút működtetésére kapta meg a felhatalmazást. A bíróság még bérleti díj fizetésére is kötelezte őket" – tudunk meg további részleteket.

Taszi bácsi ma is tankol

Taszi bácsi a mai napig nagy szeretettel szolgálja ki a 7-es út mentén található benzintöltő állomáson a tankolni vágyó autósokat, ahol az egyik rekeszben ma is a Motalko, azaz E85 van, mint 76 évvel ezelőtt. Miután a film szerepelt a 42. Magyar Filmszemle versenyprogramjában, egy kisebb internetes lavinát indított el, az előzetest például 230 ezren nézték meg. A dokumentumfilm játékfilmes eszközökkel korabeli archív fotók felhasználásával készült 3D fotóanimációk alkalmazásával, amit Falvay Miklós készített. A rendező-forgatókönyvírója Kékesi Attila, producer- forgatókönyvírója Havas Miklós, operatőre Kiss Rudolf Péter. Darvas Ferenc által komponált zenei aláfestéssel készült. A film egy hónapig látható az IndaFilmen. Fizetősen, HD-ben, bónusz 3D klippel pedig itt tölthető le.

A telek és az épületek ugyan megmaradtak, de miután kútját és megélhetését elvesztette, Taszi bácsit másfél év fogházra is ítélték, s 1951 májusi szabadulása után további 27 hónap munkaszolgálat következett számára Domoszlón, majd Budapesten. Csak 1954-ben szerelt le végleg, s egy szivattyúkat gyártó szövetkezetnél anyagbeszerzőként kezdte újra a munkát. Kereskedelmi és műszaki tapasztalatai miatt hamarosan áruforgalmi vezetővé léptették elő, és ebben a munkakörben dolgozott 1991-es nyugdíjazásáig.

Ezalatt a töltőállomást – amely a hatvanas évek közepéig Magyarország legnagyobb benzinkútja volt – az Áfort (majd Áfor) üzemeltette, a Landthaller família végig a kúthoz tartozó épületben lakott, a család néhány tagja pedig alkalmazottjaként űzte a benzinkutas ipart a helyszínen. Taszi bácsi tanúja volt amikor az 1942-re már négyre szaporodott Rocco kútfej-csoportot 1955-ben két Carbox, a hatvanas években mutatós, voluméteres, majd a hetvenes években Adast kútfejekre cserélték le.

Hasonló cikkek

Az imént olvasott cikkekhez hasonlókat tucatjával talál a frissen megjelent Veterán Autó és Motorban is. Keresse a magazint az újságárusoknál, benzinkutaknál! Régebbi, nyomtatott számok megrendelhetők a magazin honlapján, a veteran.hu címen.

1970-ben Taszi bácsi beperelte az Áfort, mert az akkori Magyar Közlönyben közzétett rendeletéből kiderült számára, hogy az olajtársaság nem fizet elég bérleti díjat. Az Áfor fellebbezett a bírósági döntés ellen, de második fokon Taszi bácsi már arról is bizonyítékokat hozott, hogy a kúthoz tartozó területen eleve nem volt kert, hiszen a műhelyek és a melléképítmények már szerepeltek az eredeti építési terveken. Az Áfor kétszeresen is pert vesztett: akkortól fogva nemcsak az emelt bérleti díjat, de a melléképületek használati díját is fizetnie kellett.

Amikor 1991-ben az Áfor naivan privatizálni akarta a kutat, Taszi bácsi felmondta a bérleti szerződést és visszakövetelte jogos tulajdonát. Az áforosok tettek egy kísérletet annak bizonyítására, hogy ők létesítették a töltőállomást a területen, mire előkerültek a kutat mutató hajdani fényképek, az Áfor által elveszettnek hitt tulajdoni lapok és az első iparűzési engedély is.

"Végül összesen hatvanezer forintot fizettem az irodaeszközökért, de arra is öthavi részlettörlesztést kértem. Persze csak a hecc kedvéért" – idézi fel a birtokbavételt Taszi bácsi. "Azóta lecseréltem az Adast-kútfőket és a legmodernebb, környezetbarát, gázvisszaszívásos fejeket szereltettem fel. 1993-ban a két régi mellé két újabb tartályt is beüzemeltettem, ezekből mérem a 95-ös és a 98-as benzint. A gázolaj és a 91-es tárolására szolgáló, hamuba ágyazott, bitumenes szigetelésű, 76 éves tartályokat is rendszeresen ellenőriztetem – a legutóbbi ultrahangos mérés szerint most is 5,4 milliméter a falvastagságuk, tehát közel tökéletesek. Azért a régiek is értették ám a szakmát – fejezi be a kút kacskaringós sztoriját.