Büntetés a GPS-ező autósoknak?

2013.01.18. 14:00 Módosítva: 2013.01.18. 19:44

Valaki, valahol belógat egy csalit, hogy az autósok szívűkhöz kapjanak, legyen min kattogni, majd végül újra kiderüljön, nem azt mondták, az ellenkezőjét állították, esetleg nem mondtak az égvilágon semmit. A mai rágni való gitt létrejöttének körülményei tragikusak, a vége komikus, de nevetni mégsem tudunk. De tényleg bekerül a KRESZ-be, hogy nem lehet vezetés közben GPS-t nyomogatni? Lássuk.

Január első vasárnapján szörnyű tragédia történt a négyes számú főúton, Karcag közelében. Egy Debrecenbe tartó, francia rendszámú Volkswagen Touareg váratlanul áttért a szembejövő sávba és telibe találta a szabályosan közlekedő Opel Astra Caravant. Az Opel öt utasa, köztük egy csecsemő szörnyethalt.

A Touareg utasai sértetlenül élték túl a tragédiát. Az autó huszonnégy éves, moldáv állampolgárságú vezetőjének kihallgatásakor állítólag kiderült, éppen a navigációs rendszerrel foglalkozott, amikor figyelmetlenségből irányt tévesztett, és ezzel kioltotta öt ember életét.

Lehetnek néhányan, akiknek egyből a teljesen más körülmények közt bekövetkezett, de hasonlóan tragikus, őszi, SUV kontra személyautó karambol ugrott be, amikor egy BMW hátulról erőből letarolt egy Fiat Puntót az M3-as autópályán. Abban sem maradtak túlélők. Nem teljesen mellékszál, hogy egy autó, pláne egy komplett kategória nem okolható semmilyen balesetért, még ha a nagy álterepjárók részben azért is váltak ilyen közkedveltté, mert fokozott biztonságérzetet adnak pusztán azzal, hogy a forgalom fölött ülnek bennük. Ugyanígy nem okolhatunk egyetlen autós technikai eszközt sem azért, mert azt valaki nem megfelelően használta és ezzel balesetet okozott.

A mai autók tele vannak elektronikus extrákkal, ezek egyre összetettebbek, és sok-sok interakciós lehetőséget kínálnak a bentülők számára. Ezeknek használatát idővel meg lehet szokni, hiába bonyolult a légkondicionáló, a fedélzeti számítógép menüje, a józan belátás megmenthet, persze nagyon jól jön a head up display, amely a szélvédőre vetíti, ami fontos. Ritka extra. Ha máshogy nem megy, hát azzal is megelőzhető a baj, hogy nem bonyolódunk bele az állítgatásba, amikor nem nyugodt körülöttünk a forgalom, vagy pocsékul osztjuk meg a figyelmünket.

Félő, hogy mégis a január eleji tragédiát használták ki sokan, amikor bedobták a köztudatba, hogy a KRESZ-ért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a közlekedési szabályok módosításán dolgozik: még idén betiltják a GPS használatát vezetés közben. A szerkesztőség tagjainak egy része úgy gondolja, jobb is lesz, ha menet közben már nem töltünk értékes másodperceket az ablakra tapasztott hordozható vagy a gyári navigációs berendezéssel. Miért nem lehet otthon beállítani a célállomást, majd félreállni valahol, ha esetleg módosítani kell azt?

És tényleg, miért ne lehetne? Miért kell menet közben nyomkodni? Még a legegyszerűbb navigációs kütyü, illetve navigációra képes okostelefon is túl sok választási lehetőséget kínál fel, mostanában nem lesz belőle vakon kezelhető eszköz, ezért veszélyes lehet. Hangvezérlés? Hát, eltérőek a tapasztalataink, de senki nem heurékázott még, hogy amikor bemondta az autónak angolul, hogy Törökbálint, az készségesen odanavigálta.

Ráadásul ez a kérdés messzebbre vezet, mint a manapság húszezerért is kapható, ezért tömegtermékké vált GPS-ek használatának kultúrája. Már eddig is létezett egy jó kis gumiszabály, amely általában minden olyan tevékenységet megtilt a gépjárművezetőknek, amely elvonja a figyelmet, vagyis a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Akinek van egy kis esze, az soha nem vezet így, vagy nagyon megbánja utólag, amikor mégis. A gumiszabályt egészítették az ezredforduló táján, amikor megtiltották, hogy az autósok a kezükben mobiltelefonnal vezessenek. Jött a kihangósító-szett, a kihangosítható telefonok és az emelkedő bírságok. Ennek ellenére még ma is sokan telefonálnak úgy, hogy a fél arcukat eltakarják a készülékkel, és nem csak Magyarországon.

A telefonhasználat korlátozásának ma is látszik az értelme, hiszen jól körülhatárolható problémára reagál, ráadásul a rendőr hátulról és az autó mellett haladva is pontosan kiszúrhatja, ha valaki megszegi a szabályt - bár az összes gengszter sötétített ablakos autóban, kézből telefonál, azt ki nem szúrja a yard. Ennek ellenére vannak kétes esetek, de ez más kérdés. Nem így a GPS-esezés esetleges betiltása. Az hamvába holt ötlet. Vagy jó, egy percre tiltsuk be, fejben. Ezt a percet használjuk fel arra, hogy felsoroljuk, mi minden vonja még el hasonló mértékben a figyelmünket, mint az, amikor egy kezünk ügyében lévő érintőképernyőn tapicskolunk.

A lista végtelenül hosszú. Tették már vissza a cumit egy hátul, vagy akár maguk mellett utazó csecsemő szájába? Hát a két gyerek veszekedett-e már maguk mögött? Előfordult, hogy valamit ki kellett venniük a kesztyűtartó nevű fekete lyukból? Esetleg egy kis iszogatás a betekert kupakú ásványvízből? Kabátlevétel menet közben? Rádióhangolgatás? I-Drive-olás? Az orrtúrásról már nem is beszélek, mert azt nyilván senki nem csinálja. Van még egy gond, ez pedig a figyelemmegosztás képessége. Erre mindenki egyénenként is eltérő mértékben képes, a férfiak általában, evolúciós okból kicsit kevésbé, a nők jobban.

Mindezt nem is részleteztem a minisztérium sajtósának, amikor megkérdeztem, hogy valóban jön-e a tiltás, vagy ez is csak egy kacsa, és a rádióban nyilatkozó autóklubos Kovács Kázmér kicsit mellélőtt, amikor tudni vélte, készül a GPS vezetés közbeni használatát tiltó KRESZ-módosítás, melyet a klub is támogat.

A minisztérium közleménye egyértelműen fogalmaz. Emlékeztetnek, a hatályos KRESZ régóta előírja, hogy az autósnak a gépkocsi vezetésére képes állapotban kell lennie. Említik vezetési képességeket hátrányosan befolyásoló szerek használatának tilalmát és persze a mobiltelefonálást. Érdekes, külön kiemelik, a szaktárca alapvetően ellene van minden olyan járművezetői magatartásnak, amely korlátozza a vezetéshez szükséges képességeit, például a szabad kézhasználatot.

Vizsgálják a terjedőben lévő elektronikai eszközök tételes felsorolásának lehetőségét. Ebbe a felsorolásba bekerülhetne egyébként a dohányzás, az étkezés, a GPS vagy a fedélzeti számítógép használata, a televíziózás és a videózás. Ide tartozik, hogy az autógyártók egy pontban már régen léptek is, hiszen a luxuskocsik központi kijelzőjén öt kilométeres sebesség fölött például nem indul el a film és az amerikai piacon forgalmazott autók beépített navigációja csak indulás előtt programozható, menet közben nem. Íme a korábbi nagy GPS-tesztünk videója.

A hivatalos közlemény lezárása egyben a vita lezárása is lehet, persze, csak ha nem lesz megint valaki, akinek gondot okoz a szövegértelmezés. Ezt szó szerint idézem:

Az újfajta szórakoztató elektronikai eszközök rendkívül gyors ütemű megjelenése miatt kérdéses, hogy a kormányrendeleti szintű szabályozás mennyire követheti nyomon a tilalmasnak tekinthető tevékenységek körének bővülését. A jogszabályi tiltás hatékony ellenőrzés nélkül nem érheti el célját, a nem kívánt magatartások tetten érhetősége azonban erősen korlátozott, mellőzésük hatósági eszközökkel nehézkesen kényszeríthető ki. Közlekedésszabályozási oldalról leginkább arról lehet szó, hogy egy bekövetkező balesetnél a járművezető gondatlan magatartását súlyosító körülményként vegyék figyelembe.

Vagyis, mindenkinek szüksége lesz a józan eszére, amikor volán mögé ül, és viselnie kell a tettei következményét, ha balesetet okoz. A minisztérium tehát most nem barkácsol, önök pedig gondolkodjanak józanul. Akkor nem lesz baj.