Megbénulhat a műszaki vizsgáztatás

2013.02.14. 12:52 Módosítva: 2013.02.14. 12:52

Napokon belül leállhat a műszaki vizsgáztatás Budapesten, majd később az ország más városaiban, ugyanis hétfő óta nem adnak ki érvényesítő címkét a magánkézben lévő vizsgabázisoknak. A jogszabályt kell felülvizsgálni, de a vizsgáztatás továbbra is zavartalan, írja a kormányhivatal, pedig matrica nélkül nincs műszaki.

Káosz a Budapesti független gépjármű műszaki vizsgaállomásokon: hétfőn felfüggesztették a vizsgáztatáshoz szükséges rendszám-érvényesítő matricák kiadását. Háromféle matrica van forgalomban. Az egyik a környezetvédelmi vizsgálat lejárati idejét és az autó környezetvédelmi besorolását jelzi, a másik a műszaki vizsga érvényességét, a harmadik a forgalmi engedélybe kerül.

A műszaki vizsga az autó vagy motor négyéves kora után újabb két évig érvényes. Két-három éve, a zöldkártya megszűnése óta az autók és teherautók károsanyag-kibocsátását a műszaki vizsga folyamán ellenőrzik, így annak érvényességi ideje is pontosan akkor jár le, amikor a műszakié. A vizsgáztatások szakszerűségét zárt számítógépes rendszerrel figyelik. A vizsgabiztosoknak a központi rendszerben kell rögzíteniük a vizsgált jármű adatait és a teljes folyamatot videó és rengeteg fényképfelvétellel kell igazolniuk és ekkor rögzítik a vizsgakori kilométeróra-állást is. A piaci áron 16 290 forintos autóvizsga összegéből körülbelül hatezer forint marad a vizsgáztatónál, 9550 forint az államé.

A fővárosban működő száznyolcvan, magánkézben lévő vizsgaállomás a Nemzeti Közlekedési Hatósággal áll szerződéses viszonyban, ezért először nem értettük pontosan, miért Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelősége (BFKKF) adta ki a közleményt a matricákkal kapcsolatban, és miért pénteken délután két órakor, amikor már senki nem tud berohanni tartalék érvényesítő címkékért az érintettek közül. A hivatalos levél fejlécét hiányosan töltötték ki, nem szerepel rajta az ügyintéző neve, telefonszáma, nincs hivatkozási szám. Ez lehet egyszerű rutin is, mindenesetre furcsa egy olyan ügyben, amely több száz magánvizsgáztató sorsát, és rajtuk keresztül havi 18 ezer Budapesten vizsgáztató gépjármű-tulajdonost érint.

Az aláíró Ipoly-Keller Imre személyesen nem nyilatkozott, helyette a kormányhivatal sajtósa küldte el a kérdéseinkre adott hivatalos válaszokat. Ezekből kiderül, hogy a műszaki vizsgáztatás rendjét rögzítő jogszabály felülvizsgálata miatt állították le a címkék kiadását, de a vizsgaállomások tovább folytathatják tevékenységüket. Mint írják: ez idő alatt a Közlekedési Felügyelőség vizsgasorain, illetve a kerületi hivatalok útján folyamatosan biztosítják a műszaki vizsgákhoz tartozó érvényesítő matricák kiadását.

Ez azt jelenti, hogy például a jól ismert Mozaik utcai állami vizsgaállomáson mégis csak lesz matrica, de a magánvállalkozóknál egy idő után nem, mert elfogy. A kormányhivatal azt állítja, matrica nélkül is folytathatják tevékenységüket a független vizsgáztatók, ám ez nem teljesen felel meg a valóságnak, mivel a műszaki matricákkal egyszerre felragasztott környezetvédelmi plakett (ami szintén egy matrica) sorszámmal kerül a vizsgáztatókhoz. Ennek a sorszámnak a beírása megkerülhetetlen lépés a számítógépes rendszerben, ennek hiányában el sem tudják kezdeni a program futtatását és a vizsgafolyamatot.

Ez csak az egyik gond. A másik: ha tudnának is vizsgáztatni, azt csak műszaki adatlap kiadásával tehetnék ezeken a helyeken, amit például nem fogadnak el a külföldi hatóságok. Az általunk megkérdezett három, egymástól független vizsgaállomáson is azt mondták, azokban az esetekben, amikor eddig valamiért nem tudtak klasszikus módon elvégezni egy műszaki vizsgát, például mert betelt a forgalmi engedély összes, érvényesítő matricák számára fenntartott rovata vagy a jármű adataiban változás állt be (például felszereltek egy vonóhorgot, vagy átfényezték), a kerületi kormányhivatalokhoz (régebbi nevükön okmányirodákba) küldték az autósokat. Ott a forgalmi cseréje után megkapták a megfelelő matricákat a hónuk alatt bevitt rendszámra, és az okmányba.

Állítólag már a múlt év végén is gond volt a matricák kiadásával. Egyes értesülések szerint akkor azért akadozott az utánpótlás, mert a megrendelő hivatal nem fizette ki a legutóbbi szállítmányt a gyártónak, ezért az leállította a további matricák szállítását. Ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg. A minket megkereső független vizsgabázistól senki nem mert névvel nyilatkozni az ügyben. Tartanak az NKH rutinellenőrzéseitől, melyek percek alatt tehetnek tönkre egy ilyen vállalkozást, függetlenül attól, valóban találtak-e szabálytalanságot, vagy sem. Ettől függetlenül valami biztosan nagyon nincs rendben, a folyamatos szigorítások ellenére még mindig előfordulhat, hogy egy műszakilag problémás autó átmegy a vizsgán.

A vizsgabiztosok egyként nem értik, miért nem szerepel a műszaki vizsga számláján külön tételként a három matrica, és miért kell érte külön fizetni az irodai ügyintézésnél, ha külön költsége amúgy nincs. A vizsgabiztosoktól sem kértek pénzt, amikor az állami kézben lévő hatósági központokban eddig átvették a következő időszakra vonatkozó matricamennyiséget. Nem egyértelmű, hogy ezek az érvényesítő címkék terméknek, vagy szolgáltatásnak minősülnek-e, és miért fizettetik a vizsgadíjjal együtt őket az adatlapos vizsgáztatáskor is az autóssal, ha utána a kormányhivatalban, a pótlólagos matricázáskor is pénzt szednek értük. Amúgy nincs is fix áruk, egyes helyeken ötszáznyolcvan, máshol kilencszáz forintba kerülnek. Ha mostantól az autósok többsége a kormányhivatalba menne a matricáért, hogy azt a leszerelt hátsó rendszámtáblára egy ügyintézővel ragasztassa fel, végeláthatatlan sorok alakulhatnak ki a hivatalokban.

Végül még egy kérdés: ki gyártja ezeket a matricákat, és mennyiért adja őket az államnak? Erre a következő választ kaptuk a Budapesti kormányhivataltól: Ezekre a kérdéseire tekintettel az országos érvényességre az Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH), mint szakmai irányítónál kaphat megfelelő választ. Mivel az ország összes vizsgaállomása azonos rendben működik, felhívtunk egy vidéki vizsgaállomást is. Ott azt mondták, még nincs gond a vizsgamatricákkal, de a kék színű, a kilencvenes évek második felében gyártott autókra való környezetvédelmi besorolást igazoló címke már fogytán van.

Percekkel a kormányhivatal második levelének érkezése után jött a telefon az NKH-tól, hogy a minisztérium engedélyére várnak, amúgy már megírták a válaszokat az újabb kérdéseinkre. Ezeket várjuk most.