Egy éve pereskedik, pedig szabályosan hajtott

Pétert azért büntették meg, mert a rendőrség úgy vélte, hetvenes táblánál túl sok a 69 km/h-s sebesség. Péter alapos ember lévén koordinátákkal és fotókkal támasztotta alá az igazát, ám a rendőrség kitartott eredeti álláspontja mellett, őket valamiért csöppet sem érdekelték a tények. Levelek követték egymást mindkét oldalról, tényállítások, fellebbezések, ahogy lenni szokott. Mivel a két fél csak nem tudott megegyezni, nem volt mit tenni, bevontak egy elfogulatlan harmadik entitást, tegyen igazságot.

Szeptemberben, a bíróságon kapcsolódunk be tehát újra Péter kálváriájába. A bíró pikk-pakk lezavarta a tárgyalást, annyira egyértelműnek találta a helyzetet. A rendőrök hablatyolását figyelmen kívül hagyva, kizárólag a tényekre támaszkodva meg is hozta a döntést: hősünk ártatlan, nem hajtott gyorsan, nem kell fizetnie. Ennyi. Péter természetesen még aznap felhívott a jó hírrel, de abban maradtunk, hogy az ünneplő cikkel még várunk, ugyanis volt még egy elintézetlen ügye. Hogy megértsük, mi is történt pontosan, illetve belelássunk a bürokrácia tekervényes és látszólag minden racionalitást nélkülöző rendszerébe, vissza kell ugranunk az időben március végére.

Miközben Péter jogerős büntetésével az asztalfiókjában a bírósági tárgyalást várta, kapott egy új határozatot. A példátlan jelző talán túl erős lenne ide, de az biztos, hogy a jogerős határozat helyett újat kreálni merőben szokatlan, valószínűleg most is azért került sor erre, mert az eredeti tele volt hibákkal – többek között rosszul adták meg a rendszámot, hogy mást ne említsek.

Talán annyira már megismerte a kedves olvasó Pétert, hogy tudja, mennyire precíz és szorgalmas ember, ezért nyilván senki sem csodálkozik, hogy ezt a kettes számú határozatot is íziben megtámadta. A rendőrségi bürokráciát ismerve méltán írhatom, hogy fénysebességgel – két héten belül – jött a válasz: Budapest továbbította a panaszt Vas megyének.

Április vége volt ekkor. Már virágba borultak a fák, szorgos méhek hadai röpködtek virágról virágra, de az igazi nagy melegre még várni kellett. Nagyjából júniusig, amikor végre megérkezett Vas megye válasza – hősünk legalábbis azt hitte. Legnagyobb csodálkozására azonban szó nem volt a levélben az új határozatról, vagy a határozatot bíráló panaszról, csupán annyit írtak, hogy most már nagyon kéne nekik az a harminc ropi.

Péternek ekkor már valószínűleg megfordult a fejében, hogy valami komoly fegyverzettel vonuljon a Vas megyei rendőrök ellen, szerencsére azonban nem kenyere az erőszak, ezért újra a számítógépe elé ült, és írt egy újabb levelet, amiben felvilágosította az illetékeseket, hol is tart az esete. A nyár tombolt, a hőség kezdett elviselhetetlenné válni. Nem kizárt, hogy az embertelen 38 fok űzött gonosz játékot a Vas megyeiek fejével, miközben a válaszlevelet fogalmazták. Mi másért is írhatták volna, hogy Péter eredeti kérelmét, melyben a tárgyalást kérte, elutasította a bíróság, mikor valójában a tárgyalás időpontját már rég kitűzték?

Ha a kedves olvasó kezdi elveszteni a fonalat, kérem, menjen vissza a cikk elejére és kezdje újra. Higgye el, az eset nem teljesen értelmetlen, csak végtelenül abszurd, az események sorozata igenis összefügg, csak nem úgy, ahogy megszoktuk. Bonyolult, tudom, de ha eddig eljutottak, most már ne adják fel! Önök már tudják, hogyan jutott el az eset a bíróságig, és azt is, hogyan zárult. Mármint nem az ügy, csak a tárgyalás. Közeledünk a jelenhez, történetünkben is beköszöntött közben a komor tél. Már azt hittük, minden rendben, a jó elnyerte jutalmát, a gonosz a büntetését, mikor decemberben Péter újabb levelet kapott: a rendőrségnek nem tetszett az ítélet, ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, mert nekik ilyet is lehet. Lehet jogerőre lépett határozatot újra írni, jogerős ítéletet felülvizsgáltatni, és még ki tudja, mi mindent.

Na, ez már Péternél is kiütötte a biztosítékot, ezért levél helyett telefont ragadott, hogy végére járjon az ügynek. Felhívta Vas megyét és addig erőszakoskodott, amíg valaki érdemben nem foglalkozott vele. Először is azt szerette volna tudni, miért nem válaszoltak még mindig a tavasszal beadott panaszára. Kapott ugyan választ, de az sokkal inkább illik valamelyik Monty Python epizódba, mint egy szabálysértési ügybe: válasz nincs, és nem is lesz, az ügy ugyanis le van zárva – mondta az illetékes.

Találós kérdés: le van zárva, még sincs lezárva, véget ért, mégis végtelen, mi az? Naná, hogy Péter szabálysértési esete. Az egész tökéletesen abszurd és értelmetlen, mármint nem csak az ügy, de az erőfeszítés is. Pedig olyan szépen ki lehetett volna táncolni az egészből. Ha a rendőrség nem köti az ebet a karóhoz és az első panaszlevél – és persze a tények szigorú vizsgálata – után belátja, hogy tévedett, most nem röhögne rajtuk a fél ország.

Persze az örömünkbe nem kevés üröm vegyül, hiszen ez az eset valóságos, ezért sajnos bármelyikünkkel megtörténhet. Mégse csüggedjen, kövesse Pétert, majd ő utat mutat, ha baj van! Legyen az ő esete irányadó mindannyiunk számára, és drukkoljunk neki tovább, közel már a cél. Talán.