Ken Block: élni tudni kell

2013.03.29. 06:34 Módosítva: 2013-03-29 13:50:08
Péntek este parti Londonban hajnalig, pár perc alvás, ki a reptérre, irány Budapest. Délben landol a gép, egy fél óra nyugi van még a hotelig, aztán nyílik a Kuga ajtaja, és elkezdenek csattogni a tükörreflexes gépek. Kezedbe nyomnak egy Fiesta ST kulcsot, arcodba hat kamerát, és csapó. Hello, Ken Block, ez itt Budapest. Egy klasszikus álomhétvége nem így kezdődik.

Nem irigyeltem Ken Block egyetlen nálunk töltött percét sem. Nehéz hova tenni a srácot - mit srácot, 46 éves - mindenesetre nem egy öt testőrrel őrzött csúcsceleb. Cipő-milliomos? Raliversenyző? Gymkhana-bohóc? Ezekből van összegyúrva valahogy a felületes bulvárhírek alapján, de szerintem leginkább snowboardosnak nevezné magát, ha megkérdeznénk.

Ken robotként követi a rendezői utasításokat, a szombati érkezés után ugyan kicsit szétesett benyomást kelt, de hamar összerántja magát, pedig pihenni nincs idő. Le kell forgatnia egy egész ST-s reklámvideót (bocs), meg mellette még egy tucat pármásodperces mozgóképanyag készül különböző célokra. Meg kell autóztatnia a hétvégi esemény apropójából kiírt videós verseny győzteseit, integetnie kell egy kört a tuning show-n (tudom, már AMTS), huszonhét és fél interjú, nyolcvanhat autogramm, kétszázhatvanöt közös vigyorgós fotó. Lehetőleg úgy, hogy a vigyorgás őszintének tűnjön.

Egy abszurd színjáték statisztájának érzem magam többször is a hétvégén, amikor a Ken előtt lépésenként hátráló fotósok karéjába beépülve kattintgatok, de hát nekem az a dolgom, hogy koveroljam az eseményt, neki pedig a sztárkodás. És itt hadd kérjem kölcsön Rácz Tamás zseniális aforizmáját: aki dubajozni megy, ne sikítson, ha ráterül egy burnusz.

A hotelszobában veszik fel a reklámvideó kezdőjelenetet, én pedig ismét megbizonyosodok arról, mennyi időt el lehet pöcsölni egy profinak szánt forgatással. Vedd a kezedbe, állj oda, nézz arra - Ken birkatürelemmel engedelmeskedik. Aztán irány a műjégpálya, amely ideiglenesen szlalompályává alakult át, hogy legyen egy kis játszótér a Fiesta ST-knek a hétvégére. Néhány óvatos kör tanuló jelleggel, majd egy mókás grimasszal jön a kommentár az autóból kiszálló Kentől: nem lehetne egy kicsit harapósabbra állítani a kéziféket? Na igen, bármilyen ügyes a Fiesta ST, egy elsőkerekes kisautóval nehéz cirkuszt csinálni a népnek.

Az AMTS a legbizarrabb helyszín valamennyi közül. Küldetésük fontosságát átszellemülten sugárzó biztonsági őrök jóindulatának kiszolgáltatva sodródom a sleppel, ami összegyűlt a sztár körül. A főszínpadon a rögtönzött kérdezz-felelekre kíváncsi tömeg érdekes szociológiai tanulmány lenne: a többség nem is nézi, hiszen a sűrűjéből alig látja, mi zajlik éppen, de mindenki nyújtott karral tartja magasba a képrögzítő eszközt. Gondolom, majd otthon megnézik, mi is történt valójában.

Ehhez képest igazi felüdülés a gymkhana-csarnok. A fegyelmezett nézők lelátóról kísérhetik szemmel, ahogy bevonul a sportág Messije a Fiestával, majd az itthoni srácok megmutatják neki két épített Sierrával, hogy a spájzban, két befőttes üveg körül is hibátlan nyolcasokat rajzolnának, ha beférne az autó. Ken arcán őszinte elismerés tükröződik, érkezése óta Budapest építészeti látványosságai után a Sierrák azok, amin igazán felcsillan a szeme. Látszik, hogy nem gondolta volna, itthon mennyire népszerű a műfaj, ami jórészt neki köszönheti ismertségét szélesebb rétegekben.

Elérzékenyülni nincs idő, pár autogram és nyolcmillió fotó után menni kell a következő helyszínre, a motorosokhoz. Kennek nem idegen a közeg, maga is motokrosszozott még gyerekkorában, de a fordosok nagyon vigyáznak rá, nem merik beállítani a rámpa alá, ahol a magyar fiúk röpködnek. Látvány szempontjából a streetfighteres produkció a legütősebb: egykeréken, driftelve bolondozva döngicsélik körül a srácok Kent a Fiestában, majd jól beborítják gumifüsttel. Nem tudom, mi volt a program előtte, de a motorosok vagányságára nem lehetett panasz, bár lehet, hogy a fagyos időben összegyűlt nézők szívesen láttak volna kicsit többet Kenből.

De lazázásra most sincs idő, vissza kell menni a városba, hamarosan kezdődik a vacsora. Ahol az eseményre külföldről beutaztatott újságírók és a videós pályázat győztesei már alig várják Mr. Blockot. Hat országból érkeztek ide a kiválasztott rajongók, Magyarországot Molnár László képviselte. Miután beszélgettem vele egy keveset, azt kell mondanom, megérdemelten. Szűk két nap alatt rakták össze a videójukat, László kisfiával, Auréllal, meg némi külső segítséggel. Az eredmény láttán senki nem fog csodálkozni azon, hogy Lászlóéknak azért volt már némi mozgóképes múltjuk, de minden elismerést megérdemel a rengeteg munka, aminek egy jutalomhétvége volt a fő motivációja.

Ez a videó volt László beugrója a vacsorára és a másnapi csapatásra - óriási Ken Block-fanként ki is használta a lehetőséget. Közös fotótól Subarura írt autogrammig minden megvolt, amit ilyenkor meg lehet ejteni.

Kennek persze a többi sorban állóval ugyanezt el kellett játszani. Nem elég, hogy az egész hétvégén egyetlen sztárkodásra utaló gesztust nem láttam rajta, igazából az jött le nekem, hogy ő is kicsit furán érzi magát ebben a helyzetben, hogy tömegek sikítoznak minden mondatára a tuning show-n, kisfiúk futnak az autója után, hogy láthassák még két másodpercig, és minden grimaszát nyolc kameraállásból rögzítik. Mindemellett az egész vegzatúrát mókázva, mindenkivel egy-két személyes mondatot váltva gyűrte végig. Tisztelet.

Amit aztán nem akartam már elhinni, az az este vége volt. Miután vagy három órán át ismeretlen emberek nyüzsögték körbe a vacsoránál, akik mind rettentő kíváncsiak voltak rá, és mindenki megkapta, amit szeretett volna, Ken még kért lefekvés előtt egy kis privát városnézést, annyira megtetszett neki, amit Budapestből eddig látott. Két emberre elég energia szorult a srácba.

Vasárnap a csapatás napja. Délelőtt a videósok és az újságírók kapnak fejenként 3+2 kört a bóják között, miközben Ken percre beosztva adja az interjúkat. Ebéd után aztán minden szerencsés kap egy kört utasként a kéziféket alaposan bejárató Mr. Blockkal - ezzel zárul a hivatalos program. Egy szusszanás után persze folytatják a forgatást este, amíg minden képkocka el nem készül, amit megálmodott a rendező. Ezt én már nem várom meg, köszönöm, elég volt a fél nap is, úgy tűnik, nekem kevesebb joule-t osztottak ma reggel.

Mielőtt lejegyezném a pár perces beszélgetésünket, azt hiszem, sokat segít a megértésben, ha röviden összefoglalom Ken Block unalmasnak nem mondható életpályáját máig. A gymkhanás videókat mindenki ismeri, hogy mi van mögötte, azt már kevesebben.

Ken egyszerű amerikai vagányként cseperedett fel. BMX-ezett, motokrosszozott, gördeszkázott és még ki tudja milyen csibészségeket művelt. De az álma mindig is az volt, hogy ralizzon, csak ehhez nem volt meg a pénze. Miután megszerezte a jogsiját, régi VW-kkel járt a hóban csapatni; saját elmondása szerint mindig próbálta utánozni a ralis menők stílusát. Hogy egyszer majd köztük autózhat, azt ő sem gondolta komolyan.

Huszonhat évesen, 1993-ban megalapította a DC Shoest, amely a hírnevét a kezdet kezdetén megálmodott, kimondottan deszkásoknak gyártott spéci cipőknek köszönheti. Hogy mekkora márka lett a DC-ből, az nem kis részben Ken többek által zseniálisnak mondott marketingjének köszönhető. Merész volt és tehetséges, no meg szerencséje is volt - meggazdagodott rendesen.

Tíz év alatt akkora brandet épített fel, hogy a Quicksilver 2004-ben közel 88 millió dollárt volt hajlandó fizetni érte. Ken megmaradt a DC Shoes élén, de a napi robot helyett inkább csak irányítóként. Megvolt a zsé, és nem is kellett már halálra dolgoznia magát. Több mint harminc évesen látott neki megvalósítani gyerekkori álmát, a ralizást.

Először amerikai ralikon indult, látványosan tehetséges, de nem túl fiatal kezdőként. Aztán belekóstolt a ralikrosszba, az amerikai X-Games sorozatba, majd egyszer csak ott találta magát 2007-ben egy rali-vb futamon. Sose ment azóta teljes szezont, csak néhány versenyen indul, de egyre jobb eredményekkel. Az idei mexikói futamon hetedik lett, ami így, hogy lényegében hobbiból autózik, káprázatos eredmény.

Közben elkezdte csinálni a gymkhanás videókat, amelyek elképesztő sikerében talán maga Ken sem hitt, amikor elfüstölte az első gumiszettet. Az aktuális Gymkhana Five 43 millió nézőnél tart a Youtube-on.

- Ken, úgy láttam, tetszett a gymkhanás bemutató a tuning show-n.

- Aha, elég látványos volt, amit a srácok műveltek azon a kis helyen.

- És hogy tetszettek az autók?

- A Sierrák? Bírom azt a kocsit. Talán Ford Merkurként árulták nálunk, de azt hiszem, a Sierrák itt Európában egy kicsit mások voltak.

- Tudom, nem ezzel kellene kezdeni, de nem bírom ki, meg kell kérdeznem, miért váltottál annak idején Subaruról Fordra?

- Nem lenne fair összehasonlítani a Subarukat, amikkel akkoriban mentem, a mostani Fordokkal. Egyszerűen más kategória a kettő. Ha figyelmesen végignézed az első gymkhana videót, látni fogod, hogy abban egy tuningolt széria autóval megyek. Nincs benne még bukócső sem, és kulccsal indul - ugye, ez most elég viccesen hangzik? A második Subaru aztán már komolyabb volt, az egy rendes versenyautó, de azt is egy kis, privát ralicsapat építette, nem lehet összehasonlítani a mostani M-Sportos Fiestákkal.

Egyébként én amúgy is egy fordos családba születtem, a Fiesta pedig rendkívül jó alap versenyautónak: kicsi, könnyű, merev. Ralikrosszra, X-Games-re és a WRC-re is remek autókat raknak össze belőle, a gymkhanás autó pedig lényegében egy kicsit átreszelt ralikrosszos autó. Nekem ez így nagyon jó, hogy minden sorozatban, ahol indulok, Fiestákkal mehetek.

- Mi az idénre kitűzött célod a WRC-ben?

- Én azért megyek a rali vb-n, mert baromira élvezem. Fantasztikusak a helyszínek, a versenyek igazi kihívást jelentenek, és jó a hangulat. Az utolsó pár versenyen mindig pontot szereztem, amikor nem ment tönkre az autó, és a hetedik helyezésemre a legutóbbi mexikói ralin nagyon büszke vagyok. Az a helyzet, hogy mindenki, aki igazán komolyan veszi a WRC-t, és az élmezőnybe szeretne kerülni, kizárólag erre koncentrál, minden idejét a WRC-re áldozza. Engem viszont annyira érdekel a többi sportág, az X-Games, a gymkhana meg az amerikai bajnokság, hogy nem szeretnék lemondani róluk. Nekem az egész ralizás szórakozás, a WRC-ben is azért megyek, hogy jól érezzem magam.

- Szóval nem is hajtasz arra, hogy egyszer megnyerd a rali vb-t?

- Nem. A legtöbb sikeres versenyző a WRC-ben gyerekként kezdte a ralizást, én úgy 35 évesen. Elég nagy lemaradást kellett behoznom, és azokkal az eredményekkel, amiket mostanában elértem, elégedett vagyok. Csak erre kellene fókuszálnom, ha ennél előrébb szeretnék jutni, de azt nem akarom. Azt hiszem, túl sok minden érdekel.

- Olvastam valahol, hogy Markko Märtintől is úgymond órákat vettél, hogy tökéletesítsd a vezetéstechnikádat. Mostanában is szoktál gyakorolni vele?

- Markko Märtin fantasztikusan vezet, csináltam nála néhány tréninget, tanultam pár dolgot, de az régebben volt. Viszont ma is bárhol járok, mindenkitől megpróbálok tanulni. Legyen az egy egyszerű sajtóút vagy egy Forma 1-es tréning, mindenhonnan összeszedek pár morzsát, és megpróbálom beépíteni a technikámba. Aztán éles helyzetben is próbálkozom ezzel-azzal - van, amikor úgy érzem, ezt a kanyart meg kellene próbálni F1-es stílusban, hátha gyorsabb.

- Forma 1-es tréningen is voltál?

- Igen, egy ismerősöm rendez élménynapokat, tanfolyamokat Forma 1-es autókkal, muszáj volt kipróbálnom. Mondom, mindenhonnan próbálom összeszedni a tudást. Kell is, mert olyan későn kezdtem.

- Úgy hallottam, régebben sokszor jártál a hegyekbe autózni egy régi GTI-vel.

- Igen, gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy ralizhassak, de az rengeteg pénzbe kerül. Fiatal srácként nem volt lehetőségem rá, ezért eljártam autózni, és mindig megpróbáltam utánozni a ralis stílust. Amikor komolyan elkezdtem a versenyzést, mindenféle versenyző-iskolákat jártam végig, de a mai napig úgy érzem, van mit tanulni.

- Valahol belebotlottam abba a technikai érdekességbe, hogy a felnik, amiket használsz a gymkhana-videókon, úgy vannak méretezve, hogy eltörjenek, amikor rendellenes ütést kapnak.

- Igen, ez teljesen normális a versenysportban. Mindent kibírnak, amit ki kell bírniuk, de ha már repülnek a szilánkok, akkor megvédik a drágább alkatrészeket. Az egész egy lánc, aminek a végén a felni van. Először az törik, mert viszonylag egyszerű pótolni. Aztán a következő alkatrész, ami már bonyolultabb, drágább, és így tovább.

- Hány felni tört össze a San Francisco-i forgatáson, ha nem vagyok indiszkrét?

- Nem, nem. Egyetlen felnit törtem össze, azt is egy kicsit fölösleges második nekifutásnál. A szűk szerpentines utcán már sikerült úgy felmenni, ahogy elképzeltem, csak az egyik kanyarban a kamera nem vette fel, amit kellett volna, ezért meg kellett ismételni a menetet. Na, akkor nem adta ki az egyik kanyar, és leütöttem egy felnit.

- Hány nekifutásból szokott összejönni a végleges képanyag?

- Valahol egy és tíz között. A hídon például nem volt sok lehetőségünk, talán alkalmanként három percre tudták lezárni. Az a felvétel, ha jól emlékszem, kettőből megvolt.

- Mondtad, hogy fordos családban nőttél fel. Mi volt az első autód?

- Hű, az egy Toyota Corolla volt. Anyámtól örököltem. Apámnak voltak Fordjai, főleg pick-upok, azokat is sokat vezettem.

- És most van valamilyen gyűjteményed otthon? Veteránok, különleges autók?

- Nem, én nem vagyok gyűjtő típus, örömködni szeretek az autókkal. A gyűjtemény csak porosodik, abban nincs öröm. Megvan persze egy-két régebbi versenyautóm, de én alapvetően használni szeretem őket.

- Melyik a kedvenc autód az eddigiek közül? Lehet utcai vagy versenyautó is...

- Hát, ha lehet versenyautót is választani, akkor a legújabb M-Sportnál készült Fiesta a kedvencem. Most próbáltam ki először, mielőtt idejöttem, és azt kell mondanom, zseniális lett. Fantasztikus autó, nem hittem volna, hogy ennyit ki lehet még hozni belőle.

- Ennyi év és ennyi autó után még ilyen lelkesedéssel tudsz beszélni egy újabb versenyautóról?

- Hallod, ez az RX43 lenyűgözött, komolyan.

- Most már csak azt mondd meg, hogy milyen utcai autóval jársz hétköznap?

- Egy Ford Raptorral. Ha nem ismernéd, egy felhúzott pick-up egy komolyabb futóművel. Tudod, a hegyekben lakom, aztán az terepen is jól elmegy. Néha el szoktam menni vele kihaltabb helyekre, egész jól megy keresztben a puha futóművével. Most, hogy szóba került, meg is jött a kedvem egy kis csapatáshoz. Pont jó, kezdődik is a taxiztatás.