Eladtad az autót? Reménykedj, hogy átíratják

2013.04.26. 10:41
Újabb elrontott jogszabályt szed ízekre az alapvető jogok biztosa, ma kiadott jelentésében. Érdemes figyelni, mert ez az ügy sok tízezer embert érinthet. Az ombudsman kérdése jogos: miért nem védik a törvények az eladót a link vásárlóval szemben?

Az alapvető jogok biztosi hivatalának ma kiadott jelentését tanulságos vizsgálat előzte meg. Szabó Máté ezúttal azért ragadott ásót, hogy kiderüljön, igazak-e a neki panaszlevelet író autósok észrevételei a magyarországi gépjármű-átíratás borzalmaival kapcsolatban. Röviden, igen.

Emlékezzünk a két héttel ezelőtt itt a Totalcaron kipattant minibotrányra, a február eleje óta érvényes új gépjármű-adásvételi szerződések tartalmi elemeivel kapcsolatban. Akkor bebizonyosodott, hogy jóllehet megváltoztatták a vonatkozó jogszabályt és a kormányhivatalok már két hónapja csak az új, a felek állampolgárságát, illetve a személyi azonosító okmányaik típusát is tartalmazó szerződést fogadják el, a rendszer béna kacsaként működik. A találomra felkeresett okmányirodai honlapokon és magán a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának honlapján is olyan szerződésminta szerepelt, melyet már sehol nem fogadhatnak el. Aki egy ilyen szerződéssel állít be, hogy átírassa frissen vásárolt járművét, azt egyszerűen elhajtják, és megkérik, hogy írjon új papírt az eladóval.

Igen ám, de mi van, ha az eladó vagy a vevő többé nem elérhető, mert mondjuk a fülén ül és nem veszi a telefont, vagy egyszerűen nem kíván együttműködni? A magyar jogszabályok az eladót és a vevőt is a változások bejelentésére kötelezik, előbbinek nyolc nap, utóbbinak pedig tizenöt nap áll rendelkezésére, hogy felkeressen egy okmányirodát és lejelentse az eladást, illetve a nevére írassa az autót.

Ugyanakkor, fogalmaz Szabó Máté, ha a vevő valamiért elmulasztja az átíratást, mindaddig az eladót fogják elővenni a hatóságok, az autópálya-kezelő, vagy éppen a parkolási társaságok, amíg a vevő nem íratja át az autót a nevére és a KEKKH gépjármű-nyilvántartásában nem vezetik át az adatokat. Korábbi cikkeinkből kiderül, hogy a felsorolt cégekkel és állami hivatalokkal való hadakozás nem csak időrabló, de méregdrága is, vagyis akár százezer forintos nagyságrendben veszíthet pénzt, akinek pechje van, és nem megbízható embernek adta el az autóját.

És mit kockáztat a lejárt adásvételivel furikázó vevő? Ha nem állítja meg a rendőr, vagy nem okoz balesetet, nem sokat. A mai jogszabályok szerint nyugodt lehet ha tilosban parkol, gyorshajtásai és egyéb szabálytalanságai miatt is, hiszen a tulajdonjog bejegyzéséig nem neki kell felelnie ezekért. Németh Péter, a CLB Biztosítási alkusz szakértője azt javasolja az autójukat eladni szándékozóknak, hogy az adásvételi szerződés megkötése után azonnal jelezzék biztosítójuknál a változást, ezzel legaláb az új tulajdonos által okozott biztosítási káresemények terhétől megszabadulhatnak.

Szabó Máté megállapítja, hogy a szabályok alapvető joggal összefüggő visszásságot okoznak. Jelentése végén felkéri a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszterrel tegyék meg a szükséges lépéseket arra vonatkozóan, hogy az autók tulajdonváltozása esetén a korábbi tulajdonos, illetve üzembentartó közlekedési igazgatási hatóságnál történő bejelentése is alkalmas legyen arra, hogy a járműnyilvántartásban is átvezetésre kerüljenek az új tulajdonos vagy üzembentartó adatai.