Életveszély egy budai kereszteződésben

2013.05.24. 18:22

Egy hete sárga villogóra állítottak néhány közlekedési lámpát Budán, az Árpád fejedelem útjának legforgalmasabb szakaszán. A kereszteződésen átkelni veszélyes, mert az autósok nem tartják be a szabályokat és nincs rendőr a helyszínen.

Sem az autósok, sem a gyalogosok nem járnak jól azzal, hogy körülbelül egy hete nem működnek a jelzőlámpák Budán, az Árpád fejedelem útján, a Komjádi uszodától a Zsigmond térig. Ezen a szakaszon nemcsak a kétszer három sávos főút, hanem betorkollásainak forgalma is egy csomópontba fut össze. Itt válik el egymástól a HÉV vonalával párhuzamosan folytatódó Árpád fejedelem útja és a Lajos utca. Amikor kimentünk a helyszínre, magunk is láttuk, hogy nappal nagyon nehézkes és veszélyes az átkelés. Percenként több száz autó, teherautó és rengeteg buszjárat zúg el az ember szeme előtt.

Az autósok zömének eszében sincs átengedni a gyalogosokat, de olyat is láttunk, hogy a szélső sávban lelassított valaki, a gyalogosok elindultak, majd amikor az út közepéhez értek, meg kellett állniuk, mert a belső sávban érkező autós nem lassított.

Nem mellékes körülmény, hogy az Árpád fejedelem útjának Margit híd és Zsigmond tér közti szakaszán mindenki lényegesen gyorsabban megy a megengedett ötven kilométeres sebességnél. Aki az aglomerációból jön még nem alkalmazkodott a városi tempóhoz, aki kifelé tart a városból, már kezdi felvenni a városon kívülit. Az út hosszan egyenes, ráadásul széles, így mindenki nyomja a gázt, ahogy tudja.

A jelzőlámpák legalább öt csomóponton sárgán villognak, ezért bár a kresztáblák alapján egyértelmű, hogy minden betorkolló útról érkező köteles elsőbbséget adni a kétszer háromsávos főút forgalmának, ezt sem mindenki teszi meg. Rendszerint tucatjával ragadnak be az autók a kereszteződésbe a két irány közé. Ennek egyszerű oka van, reggeltől estig szinte nincs olyan pillanat, amikor mindkét irányból szabad az út az átkeléshez. A gyalogosok számára nemcsak a fentebb említett, Zsigmond téri kanyarban jelenthet komoly kihívást az átkelés, hanem a Duna oldaláról a Lukács gyógyfürdőhöz is, ahol normális esetben gombos előjelző berendezéssel kérhetnek maguknak zöldjelzést a járókelők. Amikor vészüzemmódban vannak a közlekedési lámpák, ez a rendszer sem működik.

Nyilvánvaló, hogy ennyi időre nem lehet rendőrökre bízni a forgalom irányítását, bár az is, hogy a problémásabb napszakokban azért meg lehetne oldani az ilyesmit. Aki láttot errefelé rendőrt, kérjük írjon levelet. Szerkesztőségünk közel esik a helyhez, sokan ejtik útba naponta a környéket, de nem találkoztak forgalmat irányító rendőrökkel.

Megkerestük a két nagy, budapesti közlekedési lámpák üzemeltetésével foglalkozó cég egyikét, a Swarco Traffic Hungária Kft.-t, hogy megtudjuk, miért nem sikerült egy hét alatt helyreállítani a lámpák működését. Kiderült, hogy ezen a környéken nem ez a cég, hanem a Siemens felelős a lámpák műszaki karbantartásáért és javításáért. Ugyanakkor a Swarco munkatársa, Lakatos Kálmán elmondta, hogy a hiba nagyságától függően valóban eltarthat akár egy-két napig is a javítás. Például ha a lámparendszert működtető célszámítógéphez kell ritka alkatrészt szerezni, szerencsétlen esetben a szállításra várnak a technikusok. Az egyhetes leállásra azonban Lakatos szerint sincs kézenfekvő műszaki magyarázat.

Az útszakasz üzemeltetéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ sajtóosztályán türelmünket kérték a válaszok megérkezéséig, bár jelezték, a központban tudnak már a problémáról. Várakozás közben megtudtuk azt is, hogy a lámpákat amúgy javító Siemens sajtófelelőse nem nyilatkozhat a megrendelő, BKK jóváhagyása nélkül. Péntek délután sehol nem születnek túl gyorsan a válaszok, na. Ez nem is olyan nagy baj akkor, ha amúgy minden erőfforrást a javításra fordít a BKK.

Az üggyel kapcsolatosan péntek délelőtt 11-kor elküldött kérdéseinkre este fél hétig nem érkeztek meg a válaszok. Amint megkaptuk ezeket, frissítjük a cikket. Jó volna tudni, meddig kell még várni a megoldásra. Addig javasoljuk, aki teheti, a saját biztonsága érdekében kerülje a környéket.

Update, megjöttek a BKK válaszai:

"Az Árpád fejedelem útján található jelzőlámpa egy villámcsapás következtében hibásodott meg. Szakembereink azonnal próbálták cserélni a meghibásodott alkatrészeket, azonban a javítási munkálatok során derült ki, hogy a kár nagyobb az előzetesen feltételezettnél. Az eredménytelen javítási kísérletek miatt a forgalomirányító berendezés cseréje szükséges. A cserét megrendeltük az üzemeltetést végző Jelzőlámpa Konzorciumtól. Mivel nagy értékű kárról van szó, így a jelzőlámpa javítása az átlagostól hosszabb időt vesz igénybe, előreláthatólag hétfő reggelre működni fog.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehető leghamarabb újra rendeltetésszerűen működjön a lámpa. Ehhez kérjük az arra közlekedők türelmét és megértését."