Totalcar-Oldtimer Sokadalom: amit tudni kell

2013.06.04. 17:00
Minden, amit tudni akartál az idei rendezvényről.


Az iszonyatos szervezési nehézségek után végre definitív lett minden, így kérünk minden kedves résztvevőt- és látogatót, hogy figyelmesen olvassák el az alábbi pár sort csupán azért, hogy végre tisztán lássanak és a későbbiekben sem okozzon fennakadást egy-egy fals információ.

A helyszín - végül - a Fővárosi Autópiac lett (Bp. XIX. kerület, Nagykőrösi út 162., a navigációs szoftverek rendre tévednek, érdemes odafigyelni! ), itt egy jól elkülönített részen találkozunk június 8-án (szombaton) 9:00-tól. Ez a gyülekezési pont. A rendezvény hivatalosan 13:00-ig tart, fotósaink is addig állnak a fotópontokon és az Autópiac területét is addig birtokolhatjuk. Onnan indulnak majd az egyes fotópontok érintésével útnak a résztvevők. Az útvonaltervet a helyszínen kapják kézhez. Ez tartalmazni fogja az egyes fotópontok helyét illetve a javasolt érintési pontokat is. Előny, ha mindenki igyekszik korban ill. stílusban a járművéhez öltözni! (Némileg elavult infók itt.)

Házirend

A Fővárosi Autópiac területére történő belépésével mindenki elfogadja a Fővárosi Autópiac Házirendjét, továbbá azt, hogy a Fővárosi Autópiac területén a KRESZ szabályai az érvényesek, gépjárművek 5 km/óra sebességgel hajthatnak (nagyon lassan), figyelemmel arra, hogy a Fővárosi Autópiac közlekedési rendjében nem különül el a gépjárműforgalom a gyalogos forgalomtól.


Nagyobb térképre váltás

Mivel aznap az Autópiac normál, nyitvatartási rend szerint üzemel, így szükség lesz egy regisztrációs lapra, melyet minden résztvevő - aki járművel óhajt bejönni - ki kell, hogy töltsön. Ez több szempontból is fontos. Először is ezzel garantáljuk az Autópiac felé, hogy annyi és olyan autók lépnek ki a kapun, amennyi és amilyenek bejöttek (gépjárművet adni-venni, alkatrészbörzét üzemeltetni az Autópiac engedélye nélkül tilos!), másrészt az egyes fotópontokon (3 db) készült profi fényképek katalogizálásához lesz rá szükségünk, mivel a rendezvényről egy nagyképes beszámoló is készül úgy a Totalcar, mint az angol nyelvű Totalcarmagazine.com részére.

A látogatók (a felvonulásban részt nem vevők) illetve azok, akik nem kívánnak megjelenni a fényképes beszámolóban 500 forintos parkolódíj ellenében az Autópiac területén egy elkülönített helyen parkolhatnak. Regisztrálni csak a young- illetve oldtimer korú járműveket fogjuk!

A kitöltött regisztrációs nyomtatványt (melyet itt talál) nem kell sehol leadni, elég bemutatni az Autópiac főbejáratánál, majd a Totalcar turnébuszánál, ahol azonnal rögzítjük is az autó típusát és tulajdonosának nevét adatbázisunkban és hozzárendeljük az első fotóhoz. Regisztrációs lapot a helyszínen is osztunk, kollégánk a kapuban kérésre átad egyet, azzal be lehet lépni. A fotókat - természetesen - mindenki számára elérhetővé tesszük honlapjainkon, ahonnan nagy méretben letölthetőek lesznek.

Ugyanezt a lapot bemutatva a másik kapun lehet elhagyni az Autópiac területét. Nem bonyolult, gyorsan megoldható és ha kellőképpen gördülékenyen csináljuk, akkor nem okoz fennakadást sem. Természetesen enni-inni bőven van lehetőség a területen belül és minden egyéb infrastruktúra is a rendelkezésre áll úgy a résztvevők, mint a látogatók számára.

Reméljük, hogy a kezdeti nehézségek után egy remek és jó hangulatú szombat marad meg nekünk az idei Totalcar-Oldtimer Sokadalom emlékeként.

Baráti young- és odltimeres üdvözlettel!
A Totalcar és az Oldtimer Sokadalom szervezőgárdája