Így pusztul a Bentley az adóhivatalnál

2013.07.05. 12:36
A budapesti Petróleum utcát ma már senki sem ismeri, kietlen vidék, felejtsék is el a nevét. A mindentől távol eső csepeli szegletben csupán egy közeli MOL-telephely bonyolít valódi teherforgalmat. Valahol a távolban hatalmas híddarut pillantok meg, állítólag a közelben központi szénlerakó is működik. Majd bekanyarodom egy titokzatos kék vaskapun.

A négyes házszám pontos helyét még a gps is elvéti, pedig valaha a megvalósult álmok kapuja volt ez. A rendszerváltás előtt itt működött az állami Merkúr vállalat központi autólerakata. A vonatsínek még most is ott húzódnak ahol régen. Ezeken érkezett a béketábor országaiból az a néhány típus, amely egyáltalán szóba jöhetett. Itt omlottak egymás karjaiba a frissen átvett szocialista autójuk előtt a magyar családok, miután éveket vártak a kiutalásra. Aztán mindenki kiverte a fejéből a röhejes helyzetet, amikor állami monopólium volt az autókereskedelem.

A felfagyott, gazos betonplaccon ma is több száz autó parkol, de csak egy Wartburgot, néhány Yugót, és egy Ladát szúrtunk ki köztük. Rafinált ember lehetett, aki a tárolási rendről döntött, mert az utcáról csak az ócska, kilencvenes évekbeli Opelek, a futóműhibás Citroen C5 Break és egy-két érdektelen kisautó mutatja magát. Az őrkutya nemrég kimúlt, most tárgyalnak a pótlásáról. Addig még az ipari létesítmények hangulatához elengedhetetlen ugatásról is le kell mondanunk. A biztonsági intézkedések így is szigorúak, autót innen kivinni lehetetlen.

Belépés előtt alá kell írnom egy papírt. Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a látogatást követő harminc napig kezeljék. Nagyot nyelek. Az egykori újautó-Kánaán ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Áru- és Bűnjelkezelő Hivatalának központja. Nagyon kevesen dolgoznak itt, de a központi épület ügyfélvárója a húsz évvel ezelőtti állapotokat tükrözi. Kint vannak az értelmüket vesztett feliratok, a drapp műanyaglambéria, és az L-alakú fotelek, igaz, ma már foszaldozó kárpittal.

A mintegy háromszáz lefoglalt kocsin kívül megszámlálhatatlanul sok köbméternyi egyéb terméket is őriznek az alkalmazottak. Nem szívderítő ez a munka, hiszen az áruk egy részére megsemmisítés vár. Az udvaron, egy közelmúltban feltartóztatott román Volvo kamion a legnagyobb jármű. Rakománya tizenkilenc tonna dohánylevél volt, persze engedélyek nélkül. Ti-zen-ki-lenc ton-na, ízlelgessük egy kicsit ezt az adatot. Még a szemétégetőben is csak háztartási hulladékba keverve lehet megsemmisíteni, hiszen a dohány önmagában napokig csak izzana.

Aligha tartott a lebukástól, aki ezt a mennyiséget közúton akarta eljuttatni az ismeretlen helyen működő zugüzemig. Különben nem kockáztatta volna a rakomány több tízmillió forintnyi értékén felül még magát a kamiont is, ami szintén megérhet úgy hatvan-hetvenmilliót. A Volvo sorsa ugyanúgy bizonytalan, mint a személyautóké. Mivel a vontató rengeteg pénzt ér, biztosan mindent megtesz a tulajdonos, hogy visszaszerezze. Ha nem siet, idővel elárverezik ezt is.

A körülötte veszteglő kocsik jelentős részéért viszont egyáltalán nem kár, akár össze is darálhatnák őket. Sokuk ismerős, mert a héten hosszú órákon át kerestem a jó fogásokat a NAV elektronikus árverési oldalán, ahová az ügyfélkapun keresztül lehet bejelentkezni. Egyet sem találtam, csupa roncs a felhozatal, közönséges adótartozásaikba fulladt emberek használati tárgyai lehetnek. A hivatalos adatok szerint január óta együttesen ezer autót árverezett el az Adóügyi, illetve a Vám- és bűnügyi szakterület. Ebből mintegy 620 millió forint folyt be, és az adós szekció négyszer annyi autón adott túl, mint a vámos. Némelyiknek hiányzik a kulcsa, a forgalmija, vagy mindkettő. Drámai pillanat lehetett, amikor ezekért házhoz ment a NAV.

Linczmayer Szilvia, az adóhivatal szóvivője szerint évek óta nem tartanak hagyományos árveréseket. Bezzeg a neten azt sem lehet tudni, ki licitál. Így küzdenek a verőlegények ellen, akik korábban minden árverésen ott voltak és egyszerűen megfenyegették a résztvevőket, akik még megfelelő áron akartak autóhoz jutni. Állítják, ez ma már nem működik, a tizennyolcezer regisztrált felhasználó egyenlő esélyekkel indul. Én pedig azt állítom, hogy az ilyen árverések híre még sokáig kétes lesz, de fontosak a törekvések. Az autók kikiáltási árát a Vám- és bűnügyi szakterületen hivatásos értékbecslők határozzák meg, természetesen a mindenhol elfogadott Eurotax árak alapján, az Adóügyi szakterület viszont belső munkatársakkal oldja meg a feladatot. A kikiáltási ár mindig a becsült érték fele.

Félreértés ne essék, az autó nagyon rosszul tartja az értékét, ezért távlati cél, hogy bizonyos eljárások elején el lehessen adni őket, és állami számlán várja a pénz a végleges határozatot. Talán mindenkinek jobb volna. Addig nem ártana legalább néha egy alapos mosás, vagy valaki, aki hetente körbejár egy rozsdás biciklin és felpumpálja a leeresztett kerekeket, mert így a látvány szánalmat keltő, pedig a tárolás a szabályoknak megfelelő, mondják.

Pártos Csaba, a NAV bűnügyi főigazgatóságának osztályvezetője azzal kezdi a tárlatvezetést, hogy megpróbálja elkülöníteni a különböző okokat, amiért autókat gyűjt be az állam. Végtelenül sok oka lehet, hogy valakinek lefoglalják az ingó- és ingatlanvagyonát. Az alapesetek közül az egyik legérdekesebb, ha magyar állampolgárként cigarettát csempésznék anyám autójával és lebuknék, az autót nem vennék el, mondván a tulajdonosnak nem kellett tudnia arról, hogy tilosban járok.

Persze a telepen rengeteg olyan darabot is találni, amely nemhogy nem magyar, és nem ötletszerű csempészéshez használták, de minden bizonnyal maga a tulajdonos alakíttatta át. Amikor egy vámos szeme elé kerül egy régi, ukrán rendszámú Opel Omega, melynek furcsán felfelé áll a fara, szinte biztosan meg fogja állítani. Ezeket a nagytestű, tizenéves kocsikat többnyire üzemanyagcsempészek választják. Piaci értékük csekély, ugyanakkor már gyárilag is óriási, akár hetven-nyolcvan literes üzemanyagtartályuk van.

A pótkerék helyén elfér még egy tartály, így napi két-három fordulóval sok száz litert át tudnak szivattyúzni a határ túloldaláról a hazai feketepiacra. Ahogy néha növekszik az üzemanyagárak közti különbség az uniós és unión kívüli országok közt, egyre inkább megéri ezzel próbálkozni, és egyre nagyobb távokat érdemes megtenni a kinti benzinkút, illetve az itteni felvevőhely, valamilyen földbe ásott tartály közt. Kőkemény élet lehet, és aki a volánnál ül, biztosan nem szedi meg magát.

Az ukrán cigarettacsempészektől származó Mitsubishi Pajero viszont finom alkotás. A szomorúan lapos első kerekein térdelő terepjáró műanyag ajtóborításait titkos zsebekké átalakították. Mindegyik mögött elfér néhány karton cigi, rugós mechanizmussal nyithatók. Ha már nekiláttak, készítettek egy csinos kis álpadlót a hátsó üléssor elé, és nyilván jutott bőven a csomagtérbe is. Ezt már nem tudom eldönteni, mert a Pajerót alaposan felboncolták az ellenőrzéskor. A csempészautókat a NAV lefoglalja, a bíróság pedig mindig az elkobzásukat rendeli el. Ezeket általában bontósok viszik el az árverésen és darabokban adják tovább. Nem volt kivétel ezalól az a két éves Audi A4-es sem, melyet Záhonynál kapcsoltak le.

Csaba szerint tipikus, hogy a szerbek a maximum száz kartonra hitelesített Yugo 55-tel dolgoznak. Aztán ha elveszik az autót, otthon vásárolnak egy másikat, még így is megéri próbálkozni. Cigit mindenhová lehet rejteni, a Passat lökhárítója alá épített rekeszbe, a pótkerékbe, a műszerfalba, vagy ahová éppen fér. A variációk száma nem végtelen, a vámosok már ismerik az egyes típusokban lévő logikus rejtekhelyeket.

A lúzerek szánalmas trükkökkel próbálkoznak. Egy Toyota Hiace munkásbusz ülőpadja alá egyszerűen beépítettek valami rozsdás téglatest-tartályt a gázolajnak, persze lebuktak. Egy félig kiégett Jeep Cherokee alját teljesen belemezelték a cigarettacsempészek. A katalizátorral együtt. Amikor felcsaptak a lángok, az autó vezetője lehajtott egy útszéli benzinkúthoz, majd elszaladt. A lefoglalt autók közt tetőre rakott Ford Ranger szolgálati járművek emlékeztetnek: van, amikor a hatóság emberei kerülnek bajba.

Hiányos autók közt téblábolunk, értékes alkatrészeitől utolsó pillanatban megfosztott hármas BMW, mindenféle kortárs Audi tarkítja a képet, majd eljutunk a legrégebben itt álló példányhoz. A bizonytalan ideje fosszilizálódó Daimlert akkor hozták be Nagy-Britanniából, amikor rendkívül magas volt a nagy hengerűrtartalmú, alacsony környezetvédelmi besorolású kocsik honosításának költsége. Aki kint olcsón megvette, semmit nem tudott erről, majd egyszerűen lemondott róla.

Bizonyos eljárások, például az adótartozások miatt lefoglalt autók talán kikerülnek még a forgalomba, mielőtt jóvátehetetlen károk keletkeznek bennük, de a többi további pályafutásával kapcsolatban nem lehetünk optimisták. Évente kétszáz-kétszázötven autó fordul meg a Petróleum utcában, vagyis egy autó átlagosan másfél évet tölt itt. Ha nincs szerencséje, akkor viszont benövi a gaz.

A tulajdonosok az eljárás hosszától és kimenetelétől függően akár vissza is kaphatják autójukat, teszi hozzá Csaba egyik munkatársa, de vannak, akik rögtön kártérítési pert kezdeményeznek a hatóság ellen. A helyi erők minden igyekezete ellenére mocsokban tárolt járművek értéke a piaci árak szükségszerű zuhanásán felül is durván csökken a hónapok, évek alatt. A szabályok szerint a dolgozóknak nemhogy megjáratniuk, de beindítaniuk sem szabad semmit. Így az átmozgatás egy kéttonnás Mercedes esetében kemény meló lehet. Mindenkinek van személyes kedvence, ebben a nyugodt temetőben gyakran eljátszanak a gondolattal, hogy béren kívüli juttatásként megkapnak valamit a kollekcióból.

Mentik ami menthető, illetve lassítják az elkerülhetetlent, ennyi az egész. Gyerekként, pontosan 1989-ben álltam utoljára a telepen lévő nyitott falú raktár teteje alatt. Itt vettük át nagy gonddal kiválasztott, homokszínű Polski Fiatunkat, miután sikerült találni egyet, amely nem szállítási sérült, nem gyári hibás, és hiányos sem volt. A málladozó nyitott raktárban most dohány, illetve mosópor illata keveredik. Nem tudom, én melyik bűnjelre tenném rá a kezem. Talán arra, amelyikben az összes hibajelzés elalszik az első indítási kísérlet után.

Csaba munkatársa esküszik, hogy a luxus- és sportkocsik zöme, a Mercedes SL63 AMG, Porsche Panamera és még az alig felismerhető Jaguar a sor végén is idei termés, pedig a többségnek áthatolhatatlan kosz borítja a szélvédőjét. Nehéz őket tisztán tartani, mert a környéken sok helyen állandó rakodás folyik, ezért mindig száll a por, szól a hivatalos magyarázat. Az azonosító papírok olvashatatlanok a szélvédők mögött. Míg odakint a néhány milliós tucatautók lassan beleolvadnak a forró betonba, addig a VIP részlegen legalább nem tűz a nap. A lefoglalt hamis tisztítószerek, láncfűrészek, mindenféle whisky-k, bálás Adios melegítők rengetegében minden autóbuzi szeme könnybe lábadna.

Felnyitom egy Bentley Continental GT motorterét. Odabent minden teljesen tiszta. Nem írhatunk konkrét történeteket, de valami azt súgja, hogy a mellette álló Maserati Gran Cabrio piros bőr utasterében nemrég még egy nevezetes győri fémkereskedés tulajdonosa ült nap mint nap. A hófehér Porsche Panamera viszont mintha nem onnan származna. Mondanom sem kell, nem csak idebent, de az egész telepen nagyon kevés a magyar rendszámú autó. Amin egyáltalán van még tábla, szinte mindig szlovákot látni. Kivételnek ott a Cadillac Escalade egy számomra ismeretlen afrikai ország diplomatarendszámával. Az amerikai SUV tulajdonosa nagyot hasalt, mert a NAV kiderítette, hogy az a bizonyos ország az autó megállított sofőrjének állításával ellentétben egyáltalán nem foglalkoztat nálunk tiszteletbeli konzult.

Ha adhatnék egy tanácsot az alternatív rendszámcsalóknak, valami olyasmi volna, hogy törekedjenek kevésbé feltűnő autókra, és válasszanak hihetőbb fedősztorit. Az sem baj, ha nem nyitnak rögtön valamilyen irritáló egyedi rendszámmal, mert könnyen úgy járhatnak, mint a jól ismert Beast-1 miatt ismertté vált parkolócézár, Fürst György. Szeme fénye, a matt fekete Rolls-Royce rendkívüli ismertséget hozott neki az elmúlt években, mert mindenhol leparkolt vele, ahol nem szabad.

A sokszor hamis papírokkal közlekedő autóktól nem messze, Castrol és ELF feliratú olajos kannákat találunk. Rengeteg van belőlük, mindegyiket hamisításhoz használták. A trükk egyszerű, a csaló vállalkozás vásárolt valamilyen olcsó motorolajat, grafikussal elkészíttette a címkéket, valahonnan került megfelelő formájú, színű és méretű flakon is, majd egyszerűen webes, illetve hagyományos boltban ment a terítés. Hozzá egy jó kis pancsolt motortisztító adalék, szintén tökéletes utánzat csomagolásban: bármely itt álló autót rövid úton kinyírhatnánk vele. Honnan tudhatjuk, hogy hamisítványt akarnak ránk sózni? Az olajcégek kampányolnak, a tiszta beszerzési források felé terelik vásárlóikat, de nincs biztos módszer. A csalók sokszor kreatívabbak, mint akik küzdenek ellenük.

Egyértelmű, hogy ezen a rendszeren még rengeteg csiszolni való volna. Ha nem tudják már az elején pénzzé tenni az autókat, a milliárdos árverési bevételből költhetnének valamennyit a tárolási körülmények javítására, és felvehetnének egy garázsmestert, aki gondját viseli a lefoglalt autóknak. Ehhez jogszabályok sorát kéne módosítani, amihez viszont Magyarországon valamilyen politikai érdek szükséges. Vagyis a változásra még sokat kell várnunk.