2013.09.19. 12:05
Amibe ennél több fér és gurul, azt mifelénk már kamionnak hívják; csakhogy egy kamion nem mehet kétszázzal. Frankfurtban gomolygott elénk a mindent elnyelő, új Civic kombi.

Ha az európaiaknál nem is volt túl sok újdonság a standokon, a japánok egyike-másika alaposan kitett magáért, holott a Tokyo Motor Show alig kéthónapnyira van a jövőben, oda is érdemes lenne tartogatni talán valamit.

De a Civic Tourert talán nem érdemes annyira őrizgetni Japánnak, hiszen ezt az autót a kontinensünkön tervezték és gyártják is, nem beszélve a célcsoportjáról. Ez itt a mienk. És mennyire állat...

Például nem úgy néz ki, mint egy kombi, nem is úgy, mint egy ferdehátú, leginkább a régi, lapos Stream buszlimóhoz hasonlít, csak annál sokkal érdekesebb. A tervezők, élükön Adrian Killhammel olyan autót akartak létrehozni, amelyik szakít a tipikus kombiautó-divattal, még annak az árán is, hogy az ötajtós Civickel csak nagyon kevés karosszériaeleme marad.

Lesz, aki megvadul majd érte, lesz, aki túl hullámosnak tartja, tudják, ízlések és pofonok. Én még nem tudom, hányadán állok vele, nekem speciel az ötajtós anno Civic egy szörnyetegnek tűnt a fotókról, de élőben egészen megenyhültem iránta. A kombi, azaz a Tourer oldalán az ívelés most elsőre nagyon hyundaisnak tűnik, de majd ha forgalomban látom, lehet, hogy összeáll a kép, ezzel most ne foglalkozzunk.

Hozzuk elő inkább a bűvös térfogatszámokat. Vegyünk mély levegőt - nagyon mélyet - és hosszan ízlelgetve minden számjegy kiejtését, mondjuk ki: hatszáz-huszon-négy. Hat-száz-huszon-négy. Most mondjuk ki gyorsan, hátha elillan közben: 624. Liter, igen, nem albán gyűszű. Kalaproló alatt, faltól-falig, támlától ajtóig ennyi fér bele. Ez hihetetlen, rosszul tájékozódó családanyáknak (és -apáknak) nem is ajánlatos kézben tartott navi nélkül túrára indulni a csomagtartó belsejébe, hogy megtalálják a két szem, elgurult újkrumplit a bevásárlás után. Mert lehet, hogy soha többet nem találják meg a kiutat, akkora ez a dög belül.

Ledöntött ülésekkel még ijesztőbb a helyzet: ilyenkor 1667 liternyi űrről van már szó. Szédület, precízebb hozzáállású raktárvezetők felmondással való fenyegetés mellett számítógépes nyilvántartó programot követelnének a főnökeiktől ennyi hely mellé. A Civic Tourer tényleg király a birtokán, a hozzá mérhető, rettentő tágasnak mondott Seat Leon ST farában is 37 literrel kevesebb a hely, ha fent van mind az öt ülés. Egy szűk benzintank a különbség, vajon honnan vettek ennyi térfogatot?

Kitalálták. Mivel az üzemanyagtartály az első Jazznél bevezetett, majd azóta a Civiceken is alkalmazott séma szerint, a jobb első ülés alatt kapott helyet, ezért ebben a kombiban is meg lehetett valósítani az egy mozdulattal a padlóba fekvő, de szükség esetén felhajtható ülőlapú hátsó üléseket, a hatalmas, raktérpadló alatti tárolódobozt. Hogy áhítatunk tényleg a plafont verdesse, találunk még apró cuccokat visszatartó, hálós rekeszt, sőt, négy krómozott rögzítőfület is. A falak pedig simák, merőlegesek, ideálisak hosszabb Ikea-túrákhoz és azok következményeihez is. Bravó, Honda.

A márka másik nagy újdonságáról, az új, Atkinson-ciklusos motorról azonban nem kaptunk információt. Ennél két-két dugattyú hajtórúdjait párban egy Y alakú közlőelemmel kapcsolják a főtengelyhez, ezáltal a hajtórudak mindig párhuzamosan állnak a hengerek középvonalával, csökkentve ezzel a dugattyúk bebólintási hajlamát, a hengerfal-terhelést. Amikor egy japán tervezőt kérdeztünk e motorról a standon, üveges szemmel nézett ránk: ő nem tud semmiféle új Atkinson-ciklusos bármiről.

Aztán kiderült: az a motor most még csak Japánban újdonság, nálunk még levegő, igazából vákuum. Az ottani, belpiacos autókban vezetik majd be, de Európában egyelőre mélyen hallgatnak róla, mert meg akarják várni, hogyan válik be a userek alatt. Pedig ez a motor nagyobb durranás még a kombi Civicnél is...

Azért volt még más is. Például kiállították a legújabb NSX-prototípust, ami persze még korántsem szériaérett, de jól néz ki. A 4,3 méter hosszú, 1,9 széles és 1,16 magas (tehát rendkívül lapos), középmotoros, összkerekesnek tervezett kocsit a tervek szerint V6-os benzinmotor, illetve további három villanymotor hajtja majd – ezek közül egy a benzinmotor és a váltó között, kettő pedig az első kerekeknél teszi a dolgát.

Ted Klaus, az NSX vezető tervezője Frankfurtban személyesen tett arra ígéretet, hogy az új NSX éppoly agilis, finom és precíz autó lesz, mint elődje volt – s hogy ennek jelei már a formai tanulmányon is észrevehetők, rámutatott az extra vékony első tetőoszlopokra. Egyúttal arra is utalt, hogy az NSX léte már nem találgatás tárgya, igenis lesz, igenis hibrid lesz (előnyösebb a hibrid irány, mint motorteljesítményt növelni, mert így lejjebb vihető a tömegközéppont és nyilván vannak emissziós követelmények is), és igenis fejlesztik már, gőzerővel.

Az új, turbómotoros, Gabriele Tarquini által reszelgetett, 280 lóerős Civic Type R-t sajnos nem állították ki a standon, bár tudjuk, hogy a kocsi tesztelése egy ideje már a végső stádiumhoz közeledik a Nürburgringen. Akkor lesznek boldogok a Hondánál, ha a Civic Type R megszerzi a leggyorsabb elsőkerékhajtású autónak járó körrekordot. Most kié is az? A Renault Mégane RS tartja, 8'7”,97-tel... Aztán onnan még másfél-két év, mire autó is lesz belőle az árlistán.

De érdekes hírek azért még röpködtek, például, hogy a cég motorszállítóként 2015-ig visszatér a Formula-1-be, a McLaren oldalán. Nocsak, nocsak, lassan visszatér a Hondába az élet? Nem ártana...