Ezrek késnek miatta, mégsem építik át

Ígéretekből nem épül körforgalom

2013.10.09. 16:57

Az alapkőletételnek már több mint tíz éve, de körforgalom máig nem épült a 10-es főút és az Ürömi út találkozásánál lévő lámpás kereszteződés helyére. Hosszú évek óta mondják, hogy a helyzet tarthatatlan, megoldás helyett azonban máig csak ígéretek vannak.

Ferde hirdetőtáblák, poros murva, itt-ott megnyomorgatott szalagkorlát szegélyezi az utat. A korláton túli gazban töméntelen építési hulladék, napszítta műanyag flakon, zacskó és cigicsikk, de dísztárcsából sincs kevés. A dugó mellett ez a balkáni hangulat lehet az oka, hogy az ürömi kereszteződésben a szélvédők mögött nem sok az életkedv. Buda felől tábla figyelmeztet az úthibákra. Ez a széttaposott, foltozott útra utal gödrökkel, sokcentis nyomvályúkkal, olyan útra, ami úgy hullámzik, hogy gyalog majdnem elhasaltunk rajta. Az aszfalt állapota katasztrofális a lámpától egészen a 150 méterrel odébb lévő OMV benzinkútig, ám mivel itt a forgalom jelentős része araszolva halad, ez jelenleg a kisebb probléma.

Elég egy lekanyarodásra várakozó autó, máris tíz méterekkel nő a kocsisor a 10-es főút ürömi kereszteződésénél, ahol a lámpák előtt minden hétköznap több ezer autós vesztegel. A sor vége a 10-esen nem ritkán a három kilométerre levő Auchan áruház előtt áll, és ma már az Ürömi úton is rendszeresek a száz méteres torlódások. A helyiek és az ingázók azt mondják, a szakaszon évek óta tarthatatlan állapotok vannak; sok ígéretet kaptak már, mégsem történt változás. Tervek most is vannak, de a helyzet még legalább egy évig nem változik.

A kereszteződésen tizennyolcezer jármű halad át egy átlagos nap. Az elővárosokból és vidékről fővárosba tartók áradatát azonban a lámpák nem képesek jó ütemben átereszteni, ezért a dugók menetrend szerint alakulnak ki a reggeli és a délutáni órákban. A helyzet a 10-es főút Buda felé tartó sávján a legrosszabb, ahol az Ürömi útra kanyarodók okoznak torlódást. Nekik ehhez keresztezniük kell a forgalmat, amely lejtőnek lefelé, lendületből érkezik. Lekanyarodó sáv hiányában elég, ha egy autó beragad, egy perc alatt máris tucatnyian gyűlnek mögötte. Van, hogy egy teljes zöld telik el anélkül, hogy fogyna a sor. Amikor ott jártunk, egy Prius küzdött az átjutással, de csak egy soktonnás teherautó után talált lukat magának – jobb nem elképzelni, mi maradt volna a hibridből, ha ezek ketten találkoznak.

A lámpának saját Facebook-oldala van, igaz, százhat követőjével aligha érezteti a helyzet súlyát. A probléma ennél messze több embert érint, akik közül sokan követeltek már megoldást az illetékes, vagy illetékesnek gondolt szerveknél, de az ő nyomásuk sem hozott eredményt. Bár a Magyar Közút Nonprofit Zrt. korábban már tett kísérletet a lámpák átprogramozására, de akkor a Buda felől érkezők is feltorlódtak, és még többen elégedetlenkedtek náluk. A helyzet tehát a lámpák áthangolásával nem javítható, ezért egyértelmű, hogy kizárólag átépítéssel lehetne megoldani a keserves állapotokat. Megoldás jelentene, ha a lámpákat körforgalommal váltanák, vagy ha lekanyarodó sávval bővítenék a 10-es út Buda felé tartó sávját, emellett az M0-s körgyűrű befejezése nagy terhet venne le a kereszteződésről, és sokaknak szolgálna alternatívaként. A múltban mind a körgyűrűre, mind a körforgalomra volt már ígéret, egyelőre azonban egyik sem készült el.

Mennyibe kerül egy túlterhelt kereszteződés?

Kutatások szerint a fejlett országokban a GDP egy-öt százalékában mérhető az a kár, amit a fogalmi dugók, torlódások okoznak a gazdaságnak. Bár a magyarországi viszonyokra pontos számítások nincsenek, a külföldi mintákat alapul véve a kár forintosítva legalább 200-300 milliárd lehet, de nem kizárt, hogy ennek a négy-ötszöröse, ami egy évben elvész így az országban.

Egyszerű számolgatással kijön, hogy legalább hány munkaóra megy kárba az ürömi lámpánál. Ha annak a közel húszezer járműnek, ami egy nap megfordul a kereszteződésben csak a tíz százalékával számolunk, hogy beragad Buda felé tíz percre, akkor az járművenként átlag három emberrel (ebben benne vannak a buszok is) 900-1000 kárba ment órát jelent egy hétköznapon. Értelmetlenül elpocsékolt idő, ami helyett az ember termelhetne a munkahelyén, lóghatna a családjával, barátaival, vagy akár sportolhatna abban az időben, amíg most az idegőrlő dugóban tesped. Emellett ott a sokliternyi elfüstölt üzemanyag, és a túlterheléssel tönkretett út.

Járja be a kereszteződést a Google Street View-val (nagyobb térképre váltásért kattintson)

A körforgalom régóta visszatérő kampányeszköz Ürömön. 2002 márciusában még alapkőletétel is volt, Fónagy János közlekedési miniszter akkor egymilliárd forintos beruházásról beszélt, amiben már benne lett volna az úttal szomszédos területek kisajátításhoz szükséges kártérítés is, de az építésből semmi nem lett. A település akkori polgármestere, Maczó Ágnes többször hangoztatta, hogy a sok balesetre megoldás kell. Idővel kikerültek a lámpák, amivel aztán jöttek a rendszeres gigadugók. 2004-ben a települést jelenleg is vezető, benzinkútkezelőből benzinkút-tulajdonossá lett – akkor még szocialista, ma független – polgármester, Laboda Gábor ígérte, hogy megszüntetik a lámpás kereszteződést, de az a körforgalom is a korábbi sorsára jutott. A 2010-es kampányban újfent nagy szerepet kapott a kereszteződés drámájának megoldása. A Laboda ellen induló fideszes jelölt, Lökkös Attila a szomszédos Óbuda-Békásmegyer polgármesterével, Bús Balázzsal közösen kampányolt körforgalommal. A ciklus közepéig, 2012-ig ígérték, de hiába: Lökkös nem nyert.

A helyiek és az utat napi rendszerességgel használók ma már épp annyira nem veszik komolyan a hangzatos ígéreteket, mint az M0-s körgyűrűről vagy a 10-es elkerülőről hallottakat. Ennyi év után már elfogadták, hogy a szakasz lassú, és a reggeli dugóval csak az nem kalkulál, aki ritkán jár erre. Tavasszal úgy tűnt, mégis jön a megváltás. A Budapest-Esztergom vasútvonal közel hatvan milliárd forintos költségvetéssel zajló felújításához kapcsolódó beruházásként tavaly novemberben ideiglenes körforgalomról volt bejelentés. Dr. Vigh Tibor a kivitelező Aranyhegy Konzorciumot képviselve Solymáron és Pilisvörösváron tartott lakossági fórumokon kijelentette, hogy az áprilisi vágányzárig megépítik, számolva azzal, hogy a vasútépítés még nagyobb terhet ró majd a 10-es főútra. A megjelentek a hírre tapsban törtek ki, azonban a remény újfent hiába való volt: április 2-án Pilisvörösvár és Budapest között valóban életbe lépett a vágányzár, a körforgalom építésének azonban még csak nyoma sem volt, és az eltelt közel fél év sem hozott változást.

A kereszteződés emlékezet óta katasztrofális, ezért nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy az utóbbi években rosszabbodott volna, viszont több tényező van, ami ezt igazolja. A legnagyobb probléma, hogy az elővárosokba költözőkkel folyamatosan nő az ingázók száma a 10-esen, de ma már az Ürömi útról kikanyarodni is egy örökkévalóság. Itt a Megyeri híd miatt lett  érezhetően több az autó, és az sem elhanyagolható, hogy a kereszteződés közvetlen közelében belaktak egy tekintélyes méretű lakóparkot. „Sok az újgazdag középkorú nő, aki a lakóparkból kijön a férje terepjáróval, elfoglalja az utat, vezetni meg nem tud” – jegyzi meg egy boltos az Ürömi út mentén. A rosszul belátható, szörnyű állapotú kereszteződésben sok a bátortalan sofőr. Sokan töketlenkednek a lámpánál, ahol a rövid zöld alatt jó esetben nyolc-tíz autó jut át egy körben. A helyzet a 10-esről lekanyarodóknak még küzdelmesebb, de ők talán jobb is, ha nem kockáztatnak, mivel a szembe forgalom lendülete miatt ez már így is orosz rulett. Még szerencse, hogy a rutinosabbak egy része megtalálja a szűk kerülőutakat, abból ugyanis az Ürömi útról érkezők számára több is van. Ennek viszont az olyan csendes kertvárosi utcák az elszenvedői, mint az Újvári utca, amely bár egyelőre javarészt valóban csendes, az ideszokott autók miatt egybefüggő kátyútenger itt az aszfalt.

Nem kérdés, hogy az ürömi állapotok rég túl vannak azon a határon, amit európai ingerküszöbbel tarthatatlannak nevezünk, azonban a nyomasztó kiábrándultság hatása alatt sem szabad elmenni amellett, hogy függőben lévő ígéret jelenleg is van. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a vasút rekonstrukcióhoz több kapcsolódó beruházást tervez a 10-es főúton, amely ezen a szakaszon a vasúti pályával párhuzamosan fut. Ezen munkák első ütemében kerülne sor a körforgalom építésére, amely a NIF tervei szerint 2014 tavaszán zajlana. A teljes beruházás mérete messze túlnő a csomóponton, emellett csúszni sem igen lehet, mivel a vasútvonalnak és az ahhoz kapcsolódó munkálatoknak 2015-re muszáj elkészülniük. Mégis, hiába fájó, a körforgalom a projekt sikere szempontjából nélkülözhető, azaz egyelőre marad a bizonytalanság.

A körforgalom mindig segít?

A körforgalom elvitathatatlan érdeme, hogy biztonságosabb, mint egy kereszteződés, karbantartása a lámpákénál lényegesen kevesebb szakértelmet igényel, kérdéses azonban, hogy biztos ellenszer-e a dugókra. Nem messze az ürömi lámpáktól, Budakalászon a Megyeri híd előtti körforgalom 11-es úti behajtója például rendszeresen beáll. Ott a nagy forgalom a probléma, az ürömi torlódásokat viszont a lekanyarodó járművek szülik. Erre megoldást jelentene a körforgalom, a belvárosba tartó elővárosi, valamint vidéki ingázók azonban nem biztos, hogy jelentősen rövidebb útidővel számolhatnak, amikor elkészül.

„A 10-es út bevezető szakaszán a csúcsidőszakban tapasztalható torlódások várhatóan csökkenni fognak. Az is tény ugyanakkor, hogy a főváros területén belül a Bécsi út áteresztőképessége nem fog növekedni, így a Bécsi út – Ürömi út csomópont helyett a fővárosi úthálózaton, a III. kerületi Bécsi úton várhatóak majd torlódások. A körforgalom megépítése tehát véleményünk szerint csak csúcsidőszakon kívül (pl. délutáni időszakban) jelent majd menetidő csökkenést az agglomerációs övezet és a centrum között közlekedőknek” – kaptuk válaszul a BKK-tól.

A nehézségekről sok kifogást lehetett hallani mostanáig, azt viszont el kell ismerni, hogy az Aranyhegyi-patak csomópont alatt futó mellékága, a nagy forgalom, valamint az, hogy a kereszteződés a település határán található nem teszik egyszerűvé a kivitelezést. Ahogyan az sem, hogy a terület egy komoly földrajzi nehézséggel bír: egész konkrétan szűk, ezért a körforgalom a szomszédos vállalkozásoktól igényel majd területet. Ez egy kényes folyamat, és mint azt Loppert Dánieltől, a NIF kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, egy vállalkozással még nem sikerült megállapodniuk a kisajátításról. Ez az út mellett működő autószerviz, amely ingatlana felszámolás miatt rendezetlen.

A lámpák követlen szomszédja az a tüzép is, amit az utóbbi években többször bűnbaknak állítottak be egyes médiumok, mint a változás egyik akadályozója, holott a területe értékesítéséről már 2007-ben sikerült megállapodni, azóta csak bérleti joga van rá, így amikor az építkezés kezdetét veszi, az úttól távolabbra költözik. A tüzép forgalma egyébiránt jelentősen visszaesett, amikor kikerültek a lámpák, és a dugók a környék több vállalkozásától elriasztják az ügyfeleket, így az átépítés az ő érdekük is.

Ugyan a tavaszra ígért ideiglenes körforgalom óta nyilvánvaló, hogy a vasútépítés óriási büdzséje sem garancia, a megoldás rég volt ilyen közel. Akadályok azért még vannak, de egy ekkora beruházásnál ezeket illik tudni leküzdeni, könnyebbé téve ezzel tízezrek mindennapjait. Legyen végre vége ennek a bő tízéves polgárszopatásnak – az érintettek csak ennyit várnak, a körgyűrűről már úgy is régen lemondtak.

Ön is megszenvedi az ürömi dugókat? Ismer abszurdabb kereszteződést?

Ossza meg véleményét a cikk kommentposztjában!