A kamera megvédi az autóst?

2013.12.18. 06:43 Módosítva: 2013.12.18. 07:56

A balesetektől nem óv meg ugyan, de megvédhetjük vele igazunkat, ha bíróságig fajulna egy vitás forgalmi ügyünk. Tíz-tizenötezer forintos beruházás, úgy tűnik, a magyar autósokban egyelőre mégis kicsi a hajlandóság, hogy kamerát szereljenek autóikba.

Az autós kamerák eredeti funkciója, hogy folyamatosan rögzítsék a forgalom történéseit, és bizonyítékkal szolgáljanak baleset vagy más, vitás közúti affér után. Számos országban évek óta egyre többen használják, míg az eszköz hazai helyzetéről sokat elárul, hogy itt még a nevéről sincs konszenzus: hívják fedélzeti- vagy autós kamerának, menetkövetőnek, de autós forgalmi eseményrögzítő kameraként is árulják, és a nemzetközileg használt nevén, dashcamként is sokan ismerik.

A magyar kereskedők pesszimisták, a jogi környezet pedig messze nem enged akkora szabadságot az így készült felvételek nyilvános megosztásának, mint például Oroszországban, ahonnan a legtöbb ilyen videó kerül fel az internetre.

                                                            Egy szélvédőre tapasztott kamera, forgatható kijelzővel
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egy szélvédőre tapasztott kamera, forgatható kijelzővel

Egy autós kamera egyszerű eszköz. Általában tapadókoronggal vagy tartókonzollal tehetjük a szélvédőre, de műszerfalra is telepíthető. Használata nem sok figyelmet igényel, az ilyen kamerák a jármű indulásakor automatikusan elindítják a felvételt, amit aztán egy SD-kártyán tárolnak, mérettől és felbontástól függően időnként felülírva annak tartalmát. Töltésük szivargyújtóról vagy USB-csatlakozóról megoldható, így lényegében csak akkor kell foglalkozni velük, ha adatot mentünk le a kártyájukról. Amúgy zavartalanul működnek, rögzítik, ami az orrunk előtt történik az úton.

A fedélzeti kamerák felvételének legalább három esetben vehetnénk hasznát. Felhasználhanánk például a bíróságon, bizonyítékként, illetve kárrendezés esetén a biztosítónknál. A harmadik lehetőség, hogy feltöltjük egy videómegosztó oldalra mások szórakoztatása. Külföldön mindegyikre vannak működő példák, Magyarországon azonban egyelőre mintha sem a társadalom, sem a jogi környezet nem lenne felkészülve az autós kamerákra. 

2013 egyik legnépszerűbb dashcam videója

Az internet tele van a világ minden részéről származó, autókból rögzített videókkal. Nem nehéz észrevenni, hogy ezek közt szinte egyáltalán nincs olyan, amely magyar utakon készült. Talán csak nem jöttek divatba a dashcamek, és ez az oka, hogy a felvételeik jogi megítélése is bizonytalan lábakon áll Magyarországon.

Minthogy nincs olyan hatályos magyar jogszabály, amely kifejezetten megengedné vagy tiltaná a gépjárművekbe kamera elhelyezését, a kamerával történő megfigyeléssel összefüggésben az Infotv. (2011. évi CXII. törvény) rendelkezései alkalmazandók – tudtuk meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól (NAIH). Eszerint a rögzítés és az otthoni felhasználás kívül esik a hatóság hatáskörén. Elvileg tehát bárki kamerázhat az autójából, de a felvételek nyilvános megosztása személyiségvédelmi kockázatokat rejt és eljárást vonhat maga után, ugyanis jogi szempontból e két tevékenység élesen elkülönül.

Aki tehát most itthon használ fedélzeti kamerát, a vele készített felvételen személyes adatokat, felismerhető módon nem tehet közzé, mert beperelhetik érte. Így például a felismerhető rendszámtáblákat, és arcokat ki kell takarni, mielőtt feltöltenénk bárhová a forgalomban rögzített videót.

Példa Oroszországból: az ilyen videókon sokszor épp az arckifejezések érdekesek

Az osztrákok tiltják

Amíg tőlünk keletre nyilvánvaló, nyugaton nem egyöntetű az autós kamera sikere. A legérdekesebb talán az osztrák szabályozás. A helyi törvény tiltja a folyamatosan működő menetrögzítő eszközök használatát, és a tiltás alól csak bizonyos hatóságok számára van kivétel. A büntetés tízezer euró az első botlásnál, de ha valakit visszaeső dashcamezésen kapnak, annak a második csekk már huszonötezer euró is lehet – legalábbis a szabályozás szerint, de nem tudunk róla, hogy az idén tavasszal bevezetett szigorítás kapcsán szabtak-e már ki bírságot Ausztriában.

Németországban ugyan nem tiltja törvény a fedélzeti videókészítést, de egy ilyen felvétel nyilvánossá tételét a magyar szabályozáshoz hasonlóan sok korlátozás bonyolítja, és a társadalom eleve sajátosan viszonyul a kamerákhoz. A náci, majd a szocialista diktatúra alatt paranoiddá nevelt nemzedékek máig bizonytalanok a megfigyelésre alkalmas eszközökkel; a Google-t például nemrég százezrek kérték, hogy takarja ki otthonukat utcanéző szolgáltatásában.

Az autós kamerát vásárlók motivációja feltételezhetően nem az, hogy saját videóikkal szórakoztassanak másokat. Az eszköz eredeti célja, hogy védelmet nyújtson olyan helyzetekben, amikor egy baleset körülményeiről amúgy nem sikerülne megállapodnia két félnek, és a vétlen védené az igazát. Bár hazai precedensről nem tudunk,a cikk kapcsán megkérdezett szakjogászok szerint egy autóból készített videófelvétel ilyen esetben bizonyítékként kezelhető; egy polgári peres vagy büntető peres eljárás során a bíró bekérheti egy autós kamera videóját, amelynek tartalma akár perdöntő is lehet.

Ezzel kapcsolatban amellett viszont nem szabad elmenni, hogy a másik fél egy, az alapügytől független perben kérheti jogkövetkezmények alkalmazását amiatt, hogy az információs önrendelkezési jogának megsértésével készítettek róla felvételt – figyelmeztet a NAIH. Ettől függetlenül a felvétel bizonyíték marad, mivel az állandó bírói gyakorlat alapján bírósági eljárásban bizonyítékként felhasználhatók a személyhez fűződő jog megsértésével készített felvételek is.

Gyűjtemény olyan helyzetekről, amikor jól jön a kamera

A biztosítótársaságoknál is nagy a bizonytalanság az autós kamerák ügyében. Egy megkérdezett, névtelenséget kérő biztosítási szakértő úgy látja, a biztosítóknak egyelőre nincs bejáratott megoldása a felvételek kezelésére. Az illető nem tud olyan magyarországi ügyről, amelyben felhasználták volna a felvételt a káreset elbírálásakor. Válaszában kitért a jogi aggályokra, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy bár fedélzeti kamerás videókat még nem használtak bizonyításra, többször hasznát veszik civilek képeinek, videójának.

Egy konkrét esetnél például egy patika parkolójában történt balesetről sikerült döntésre jutni, miután az ott kihelyezett kamera üzemeltetőjétől megkapták annak felvételét. Ott vannak aztán az ügyfelek által, közvetlenül balesetek után készített mobiltelefonos képek, melyekből egyre többet kapnak, és amelyek sokat segítenek a biztosítótársaságoknak az ügyek elbírálásában. Innen már csak egy lépés volna a fedélzeti kamera robbanás szerű elterjedése, attól viszont egyelőre tart a szakma.

Pedig az autós kamerák hasznára jó példa Oroszország, ahol a katasztrofális közlekedési kultúra miatt, és az egymásnak ellentmondó tanúvallomásokat megelégelve sok esetben maguk a biztosítók ösztönzik az ügyfelet, hogy kamerát, azaz állandó digitális tanút szereljen autójába. Az oroszoknál ezért az elmúlt években olyannyira elterjedt az eszköz, hogy most már kimutathatóan baleset- és bűnmegelőző ereje van.

A rendőrök használják

A rendőrség járőrautóiba szerelt fedélzeti kamera az eszköz használatának egy elterjedt, mondhatni ősi módja. Az USA-ban például több évtizedes hagyománya van ennek; az így készült videókra a kilencvenes években népszerű showműsorok épültek.

Mint az Országos Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, a kamerák használata a magyar rendőröknél sem példa nélküli, de nem alkalmazzák valamennyi szervnél. Több megyében bevett eszköz a járőröknél, de leginkább a Budapesti Rendőr-főkapitányság használja az egy autó, egy rendőr program keretein belül, a rendőri intézkedés dokumentálására céljából.

A rendőrség videói nem csak borzongatnak, olykor szórakoztatnak is

Egy kifejezetten autókba szánt forgalomrögzítő kamera a hozzá tartozó kiegészítőkkel együtt nem jelentős beruházás; az eBay-en és más, hasonló online aukciós felületeken óriási a kínálat. Áruk elsősorban a kamera képességétől függően változik, például, hogy az hogyan reagál a hirtelen fényváltásokra, a sötétségre, vagy milyen képfelbontást produkál (a HD a legelterjedtebb, de a full HD is egyre gyakoribb), és olyan egyéb tényezők számítanak, minthogy az eszköz rendel-e GPS-adatokat a felvételhez, hogy van-e beépített akkumulátora vagy kijelzője.

Hongkongból már húsz-harminc dollárért kínálnak működőnek ígért, primitív tudású darabokat, de negyven és hatvan dollár között (9-14 ezer forint) széles a választék az elfogadhatónak tartott típusokból. Kicsit drágábban kezdődik az a kategória, amiért a hazai piacon is a használhatóak közül lehet válogatni, és általánosságban huszonöt-harmincezer forintnál indul jó minőségűnek tartott, nagy tudású eszközök szintje.

Az ázsiai garancia sokszor megfoghatatlan, a hazai fogyasztóvédelem érdekérvényesítő ereje az ilyen rendelésekkor pedig gyakorlatilag semmit nem ér. Egy ilyen tételen körülbelül tíz-húsz százalékot tud spórolni a vásárló, ha kintről rendel, cserébe lemond vásárlói jogairól – kaptuk válaszul a Speedshoptól, akiket a gyanúsan olcsó ázsiai kínálatról kérdeztünk. A különféle elektronikai cikkeket árusító cég sok éve foglalkozik autós kamerákkal is, és tapasztalataik szerint ezek piaca az elmúlt években észrevehetetlen volt Magyarországon.

Bár tavasszal enyhe élénkülést tapasztaltak, nem úgy tűnik, hogy megjönne a magyar vásárlók kedve a fedélzeti videózáshoz. Azok, akik mégis beruháznak, a hazai kereskedők tapasztalatai alapján nagy eséllyel olyanok, akik már kerültek vitás forgalmi helyzetbe, amikor hasznukra lett volna a kamera. A jogi szigor mellett ez lehet az oka, hogy kevés a magyar utakon készült felvétel a videómegosztó oldalakon.

Az autós kamera és a szerkesztőség

Korábban már kisérleteztem egy kínai kamerával, azzal vegyes tapasztalataim voltak, például a rendszámok gyakorlatilag felismerhetettelenek voltak vele, és a fény/árnyék váltásokat se mindig szerette. Most, pár évvel később eljutott hozzám három hasonló célú kamera (Prestigio RoadRunner 520, 700x és 710x), így megnézhettem, hogy a kínai mérnökök hol tartanak. Jelentem, fejlődés tapasztalható.

                                                                    A GoPro-s beütésű 700x kibontott állapotban
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A GoPro-s beütésű 700x kibontott állapotban

Az 520 a legolcsóbb (29 000 Ft), kicsit drágábban, de hasonló formában, mint az egykori, Kínából rendelt modell. Ennél már nem kellett kitalálni, hogy írják kínaiul, hogy angolul beszéljen. Egész jól sikerült, már le lehet olvasni a másik autó rendszámát, a fény-árnyék váltásokat is gyorsabban lekezeli. Viszont a nagy kijelző miatt gyakorlatilag 20-25 percet bír, így érdemes a szivargyújtóba dugni menet közben.

A második és a harmadik áldozat nagyjából azonos tudású, mindkettő tud már 1080p/60-as HD felvételt, ezért jól szerepeltek a vakteszt felvételén is. A 700x széria leginkább a népszerű GoPróra igyekszik hasonlítani, viszont árában kb felébe kerül (44 000 Ft) és tudásban alig marad el tőle. Jár hozzá mindenféle rögzítő, például egy csúszásgátlós lap is, amit akár a műszerfalra feldobva, mindenféle ragasztás, csavarozás, tappancs nélkül is a helyén tartja a kamerát, de ezt már nemcsak autókba, hanem bármiféle sporteszközhöz ajánlják. Mivel kicsit több gomb került rá, mint a közismert társára, sajnos a ki-be kapcsolás csak a vízálló tokból kivéve lehetséges.

                                                            A Prestigio Roadrunner 710x csőkamerája
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Prestigio Roadrunner 710x csőkamerája

A 710x (39 000 Ft) ugyanezekkel a paraméterekkel rendelkezik, de az extrém sportolókat, biciklistákat, motorosokat érdekelheti, mivel egy víz- és többé kevésbé ütésálló csőkameráról van szó. Ellentétben kockább társával, itt csak pár led tájékoztat a működésről, így nem érdemes kisérletezni a kézikönyv nélkül. Viszont az oldalán levő kapcsolókkal akár motoros kesztyűben is könnyedén kezelhetjük. A rögzítők között találunk mindenféle vázrögzítésre alkalmas bilincset, illetve akár sisakra is fel lehet ragasztani, vagy ha akarjuk, fejpánt is jár hozzá. (Nyegleo)

Ön hogyan viszonyul az autós fedélzeti kamerákhoz?

Noha az autós fedélzeti kamerák haszna nyilvánvaló, egyelőre a magyar autósok szükségleteinek perifériáján vannak, valahol a másodvonalas kiegészítőkön, például a telefonkihangosítókon túl. Talán csak idő kérdése, míg itt is többen felfedezik a kamerák hasznát, és még mérsékelt temperamentumú, elfogadható közlekedési morállal bíró országunk autósai között is elterjednek. Eljöhet a nap, amikor elfogadottá válik, hogy az utakon folyamatosan figyelnek minket. Abban a korban talán kevesebb lesz majd a durva szabályszegés, és az öntörvényű autós.

Vélemény cikkünk azonos témában.