Parkoló Parádé

Egy laza délután autókkal, tévével, velünk

2014.03.24. 18:09

Hamarosan beröffen a Totalcar tévés gépezete és képernyőre kerülnek a legfrissebb agymenések. Unalmas autók, tévés majmok, eye candy és izgő-mozgó kézikamera. Lesz itt minden, mint a búcsúban. Egyedül egy dolog hiányzik: a műsorok eleje. Az úgynevezett felkonf.

Ezt az elmúlt évadokban úgy oldottuk meg, hogy – jellemzően az utolsó utáni pillanatban -, gyorsan meghirdettük a nyilvános felvétel idejét így aki el akart jönni és éppen ráért, az oda tudott jönni és meg tudta nézni, mit hoz a jövő és a színes doboz. Hiszen egy-egy ilyen felvételen két-három egész műsort is levetítünk, nem ám csak lopjuk az időt, hanem előre is dolgozunk rendesen.

Ezzel kapcsolatban merült fel már tavaly is az ötlet, hogy mi a fenéért ne rántanánk össze nagyobb közönséget autókkal, motorokkal, bármivel? Hiszen helyünk éppen lenne ilyesmire, a technika adott, a TC olvasók pedig az ország legkreténebb járműparkjával rendelkeznek. De parádés autó biztosan akad közöttük. Bármennyi.

Így született a Parkoló Parádé ötlete, amihez a Hungexpo adja a helyszínt, az OMG Visuals a technikát, a Totalcar pedig a tévés majmokat és a többieket. Készülnek a matricák, sistereg az éter a sok telefonálástól, remélhetőleg sikerül még valami plusz nyalánkságot odacsempésznünk azok számára, akik nem restek és bekanyarodnak az Albertirsai útról a Hungexpo IV. kapuján keresztül a számunkra fenntartott parkolóba március 29-én, azaz szombaton. Ráadásul sem korán kelni, sem rohanni nem kell, hiszen délután 15.00-tól 18.00-ig miénk a hely. Célszerű egy pár perccel korábban érkezni, elkerülendő a tumultust. Nézzék csak, milyen menő kukásautó mögött van a bejárat!


Nagyobb térképre váltás

Mégis, kit várunk?

Kirekesztőek vagyunk mi? Nem hinnénk, hiszen a mi rendezvényeinket aztán elfér egymás mellett a Kispolszki és a Nissan GT-R, a Citroen Berlingo és a Ferrari. Csak legyen szép, sőt, legyen parádés és használható. A garázslakó, aszfaltot és benzinkutat évek óta nem látott kiállítási tárgyak hidegen hagynak. Az autó-motor az, ami megy és használják, minden más csak dísz.

Érdekes járműved van? Hozd! Vagy csak jól akarod magad érezni és lazítani egy kicsit? Gyere el! Étel-ital lesz, vécé csakúgy és ha esik? Akkor behúzódunk, mert erre az eshetőségre is fel vagyunk készülve, senki nem fog megázni.

Úgyhogy elő a parádés verdával és gurulj ki a Hungexpóra március 29-én, délután háromra. Keresd a Totalcar-logót és a Parkoló Parádét.

Az idei rendezvény-szezonunkat ideje elindítani. Jó lesz.