2014.05.01. 07:06 Módosítva: 2014-05-01 09:09:41
Az utóbbi évben több olyan ügy jutott a tudomásomra, amelyben ötéves autóátírási ügyek éledtek fel. A NAV ugyanis több éves késéssel észlelte, hogy bizonyos illetékek nem érkeztek meg a megfelelő számlákra, és elkezdte újra beszedni azokat.

A témában elért jártasságom egyetlen okra vezethető vissza: az én autómat is egy ilyen csaló íratta át. A történet egyszerű: az eredetiségvizsgálatot végző vállalkozó átíratást is vállalt, de azt nem maga végezte, hanem alvállalkozókat foglalkoztatott. Köztük az egyik volt csaló, aki egy hamis csekkszelvény bemutatásával igazolta a vagyonszerzési illeték befizetését. Az autót a nevemre írták.

A hasonló csalás lehetősége kódolva volt a rendszerben. Az ügyintéző nem tesz ilyenkor mást, mint felírja a csekkszelvényen szereplő befizetőazonosító számot a papírokra, és visszaadja a szelvényt, ami utána sosem kerül vissza a jármű új tulajdonosához. Vagy ha vissza is kerül, akkor is hamis. Aki látott már sárga csekket, tudja, nem lehet bonyolult a hamisítása.

Tőlem a NAV öt év és három hónap után kérte, hogy mutassam be a csekket. Látszólag jogosan, hiszen az adó- és illetékügyek az ötödik év december 31-én évülnek el. Vagyis a 2008 áprilisában átírt autóm csekkjét 2013 végéig kérhették. Meg is tették, valamikor 2013 nyarán. Persze nem volt meg, ahogy sok más autósnak sem, akik hasonlóan járnak.

A kriminalisztikával foglalkozók szerint magyar specialitás, hogy ha egy csalásfajta működik, akkor futótűzszerűen terjed el. Aki kitalálja a módszert, nem lapul, mint szar a fűben, hanem kipofázza. Más is kipróbálja, látja, hogy tényleg működik, ő is eldicsekszik vele, és így tovább. A magyar államigazgatás meg észre sem veszi, hogy kilopják a szemét, csak évekkel később. Állítólag több ezer hasonló ügy volt a NAV-nál (hogy pontosan mennyi, nem tudjuk, de hamarosan megkapjuk a NAV-tól). Tovább bonyolította az ügyeket, hogy a hasonló csalások három év után évülnek el alapesetben, persze ha ismétlődő jelleggel, üzletszerűen, bűnszervezetben teszik, akár öt év is lehet az elévülés. Még mindig rövidebb idő, mint az adóügyek ötödik év december 31-éje. Ami egy januári dátum esetében közel hatéves elévülési időt jelent.

Ha tehát öt év és három hónap kotlás után jelenik meg a NAV, hogy hol a csekk, az embernek sincs sok esélye, hogy igazolja az igazát. Még a Magyar Postához sem fordulhat a csekk lenyomozása érdekében, mert ők is csak öt évig hajlandók erre. A csaló átíró vállalkozó ügye meg már évekkel korábban elévült, semmilyen úton nem lehet felelősségre vonni.

A teljes história

Amikor az ügyem elindult, ígértem, hogy beszámolok a fejleményekről. Az első részben ( Az átírást újrafizettetik, ugye?) még nem hittem benne, hogy csekkhamisító áldozata vagyok. A második részben derült ki, hogy messze nem vagyok egyedül, és kicsit bűzlik a dolog ( Az átírás-saga folytatódik). A harmadik részben már nyilvánvaló volt a csalás, no meg az is, hogy ettől függetlenül én fogok fizetni. És a rendőrség nem fog nyomozni.

Természetesen küzdöttem, és kinyomoztam, ki hol íratta át az autónkat. Megkaptam a fizetési meghagyást, fellebbeztem, rendőrségre mentem, feljelentettem. Ekkorra nyilván az ügy korbácsolt némi hullámot a hivatalos szerveknél. A leggyanúsabb jelek a rendőrségtől jöttek.

Ott ugyanis az akta minden rezdüléséről tértivevényes levelet küldenek. Például, hogy a XX. kerületi rendőrség egyik irodájából egy másikba kerül az iratcsomó. Aztán amikor Pesterzsébetről Csepelre került az ügy, már fel is hívtak, hogy fogok kapni erről egy tértivevényes levelet. Már ekkor sejthető volt, hogy a rendőrségen olvasnak Totalcart, természetesen szolgálati időn kívül.

Aztán a csepeli rendőrségről is felhívtak, mielőtt lezárták a nyomozást. „Tibor, maga ezt a pénzt miért fizette be még egyszer?!” – tette fel a kérdést az ügyet megnyerő főtörzszászlós. Kifejtettem, hogy a NAV nem annyira rugalmas, mint a rendőrség, és kapálózhatok, meg élhetek a jogaimmal, feltéve, ha fizettem. A főtörzszászlós amúgy nagyon együttérző volt, és amikor szóba került K-né, a hamisító, kapásból mondta a lánykori nevét. Kiderült, hogy a hölgyet lekapcsolták, meglehetősen ismert volt az átírási ügyeiről. Sajnos ez már három évnél régebben történt, így esély sincs, hogy a közelmúltban elkövetett volna valamit, ami kitolta volna az elévülési határidőt.

Mert olyan helyen tartózkodott, ahol nem volt kormányablak. A többi ablakon meg rács volt. Azonban a főtörzszászlósnak volt egy fura elszólása. Megkérdeztem, hogy az illető hölgynek hány ilyen ügye volt. Annyit válaszolt, hogy erről nem szeretnék nyilatkozni. Lehet, hogy képzelődöm, de a rendőr a polgárnak nem nyilatkozik. A rendőrség VIP-részlege ezután tényleg lezárta a nyomozást.

Azt sem értem, hogy amikor lekapcsolnak valakit, mert trükkös csekkekkel írat át autókat, a pénzt meg lenyúlja, szóval ilyenkor miért nem keresik ki az összes ügyét a nyilvántartásból? Érdekes módon, amikor a csepeli kormányhivatalban (=okmányiroda) jártam, hogy betekintsek az iratokba, pikk-pakk meg tudták nézni, ki intézte az átírást.

Ezek után tovább harcoltam. Például fellebbeztem a NAV-nál. Kifejtettem, hogy nem teljesen frankó, amikor egy állami hivatalt átvernek, nem kezdi el időben felderíteni a csalást, hanem egy másik állami hivatal behajtja rajtam a cechet. Miközben a csalót/közokirat-hamisítót nem vonják felelősségre. Természetesen a fellebbezést elutasították. Mivel már lemondtam arról a 28 566 forintról, nem rázott meg a hír. Perelni nem akartam, így is elég sok időmet és energiámat vette igénybe az ügy. Az persze kicsit meglepett, hogy egy december 16-i keltezésű határozat januárban érkezik meg, de az ilyesmin csak az akad fenn, aki nem a közigazgatásban dolgozik.

Azonban két hónappal később jött a meglepő fordulat. A NAV minden kérés, pereskedés és miegyéb nélkül felülbírálta a saját határozatát. A fizetési meghagyást megsemmisítik, a befizetett illetéket visszatérítik, sőt, még a fellebbezés illetékét is. Az új határozat a közléssel jogerős, fellebbezésnek helye nincs. Vagyis ha akarnám, sem tudnám rájuk tukmálni ezt a pénzt.

Ha bárki most azt hinné, győzött az igazság, téved. Döbbenten olvastam az indoklást: „az xxx. számú másodfokú határozat a kiadmányozáskor, 2013. december 16-án még jogszerűen hagyta helyben az yyyy. számú fizetési meghagyást, azonban az előírt vagyonszerzési illeték megfizetésére kötelezés vonatkozásában a határozat közlésének (kézbesítésének), és ezzel jogerőre emelkedésének időpontjában, 2014. január 2-án, a jogérvényesítés megszűnését eredményező elévülés, mint objektív jogi tény következtében jogszabálysértővé vált.”

Magyarán csak azért csúsztam ki a NAV ujjai közül, mert lassú volt a posta. Az ügyem elévült.

Két jogász ismerősöm is csodálkozva olvasta a határozatot. Az a meglepő a dologban, hogy általában amikor az ember átvesz mindenféle levelet, válaszol, haladékot kér, fellebbez, szóval már az első megmozdulás elvileg kitolhatja az elévülési határidőt. Ezek szerint mégsem? Akkor mindenki húzná az időt, és mindent megúszna, nem? Furcsa az is, hogy a NAV minden különösebb ok nélkül vizsgálta felül a döntését, ilyet nagyon ritkán tesznek. Itt is felmerült a gyanú, hogy olvasnak Totalcart.

Hivatkozhattak volna másra. Például arra, hogy a csalás károsultja a magyar állam, hisz én megkaptam az alvállalkozótól, amit megrendeltem: átíratta a kocsit, a nevemen van. A csaló az állami alkalmazottat átverve nyúlta le a pénzt. Elég furcsa, hogy egy okirathamisítás és egy csalás árnyékában a polgáron verik el a port, ez akár nem rendeltetésszerű jogalkalmazás is lehetne. A NAV itt azt használta ki, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban, már ami a jogi eszközeinket illeti.

Más vélemények szerint egy jogelv áll mellettem: az úgynevezett szerzett jogok védelme. Esetünkben ez azt jelentené, hogy ha egy állami szerv már egyszer elfogadta a csekket, átírta az autót, akkor innentől kezdve elismerte, hogy befizettem az illetéket. És ezt egy másik állami szerv nem kérdőjelezheti meg később. Ja, hogy nem jött meg a pénz? Keressék meg. Csak ne rajtam.

Száz szónak is egy a vége, nem vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy ugyanezt az átlagpolgár is megúszta volna. Az én helyzetem speciális, miközben olvasóink közül sokan perkálták le újra az illetéket, kísértetiesen hasonló körülmények között. Számomra nem arról szólt az egész történet, hogy nem akarok illetéket fizetni. Erről a 28 566 forintról már az ügy elején lemondtam, mert nem láttam sok esélyt a győzelemre. Csupán fel akartam hívni arra a figyelmet, hogy a polgárokkal fizettetik meg annak az árát, hogy az illetékfizetés sárga csekkes módszere egyáltalán nem biztonságos.

Most itt állok, a kezemben 28 566 virtuális forinttal, és nem tudom, lekenyerezve érezzem-e magamat. Tartok tőle, hogy ettől az érzéstől csak úgy tudok megszabadulni, ha magától a pénztől is megszabadulok. Kézenfekvő lenne elégetni, vagy az ezresekkel rágyújtani valamilyen rohadt drága szivarra, de azt hiszem, mást fogok tenni. Keresek valamilyen alapítványt, és felajánlom nekik.

És nem kérek igazolást adókedvezményhez.