2014.12.24. 17:50

Az Óbudai Gázgyárról talán nem sokan hallottak önök közül. Nem csoda, hiszen a világításhoz és fűtéshez szükséges napi 250 ezer köbméter, úgynevezett városi gázt előállító, múlt század elején létesített üzem pont harminc éve zárt be végleg. A huszonhét hektáros terület majdnem összes épülete átvészelte az elmúlt évtizedeket, míg a Graphisoft 1997-től fokozatosan elkezdte felvásárolni mindet. Amit az egyik teremben találtak, annál szebbet technikabolond ember csak ritkán lát. Hol máshol készíthettük volna az idei karácsonyi fotónkat, ha nem itt? Fogadják szeretettel.

Néha elég egy-két telefonhívás és nyithatatlannak tűnő ajtók tárulnak fel előttünk. Az év végének legnagyobb meglepetését számomra az okozta, hogy az IT világának egyik legérdekesebb budapesti helyszínére, a Graphisoft parkba nem is olyan nehéz bejutni. Nem csak a világszerte ismert és elismert építészeti szoftvere az ArchiCAD fejlesztője, de többek közt a Microsoft Magyarország és a Canon hazai képviselete is itt működik, pedig az egykori gázgyár területének csak körülbelül harmadrészét renoválták eddig, a többi még hátra van. De mi valami sokkal izgalmasabb céllal kerestük meg a céget.

Már a tulajdonos birtokában van az a múlt század eleji épület, melyben egy 1912-es gyártású Sulzer dízelmotor üzemelt egykor. Magyarországon egyedülálló ipari műemlék a hely, az pedig valóságos karácsonyi csoda, hogy a körülbelül másfél épületemelet magasságú dízelmotor ma is hiánytalan állapotban áll a körablakos terem közepén. Nem is találhattunk volna jobb helyszínt az idei karácsonyi csoportkép elkészítéséhez. A motor egykor a Láng Gépgyárban készült a svájci gyár terveinek felhasználásával.

A négyhengeres gép, úgynevezett légporlasztásos elven működik, vagyis egy alacsony- és egy magasnyomású sűrítettlevegő tartály segítségével juttatják az égéstérbe a gázolajat. Az indítást is sűrített levegővel oldották meg. A motor hengerfuratai több mint hetven centiméteresek, a lökethosszt nem mernénk megtippelni, pontos technikai információk pedig eddig nem jutottak a birtokunkba. A Sulzer-dízel névleges teljesítménye 800 lóerő, melyet 180-as percenkénti fordulaton ad le. A motorhoz egy Ganz-féle 110 volt egyenáram előállítására való generátor kapcsolódik. A generátort nem csak a gázgyártás részfolyamatainak biztos fenntartásához állították üzembe, de ezzel garantálták az óbudai környék áramellátását is az első világháború idején. Itt láthatják Papp Tibor pompás képkollekcióját a gépről. 

A Graphisoftnak tervei szerint a motort és a termet hamarosan restaurálják és később bárki megtekintheti majd, szeretnék eredeti állapotban megőrizni, ha már eddig akkora szerencséje volt, hogy a gyár évtizedeken át tartó pusztulásának, és a kisebb-nagyobb lopásoknak sem esett áldozatul. Az utóbbi hetekben rászántam egy kis időt, hogy kinyomozzam, él-e még valaki azok közül, akik egykor működtették és karbantartották a csodás Sulzer-motort. A telefonálgatások és e-mail váltások során eljutottam a Ganz gyűjteményhez, ahonnan nem kaptam érdemi segítséget.

Ezt követően a Gázművek múzeumát kerestem meg, de ott sem tudtak segíteni. Újabb probálkozást tettem, ezúttal Ocskay Zoltán barátomnál, és innen már csak néhány további telefon kellett, az év egyik legaranyosabb telefonbeszélgetéséhez. A Decsnél található Lankóci belvíztelep egy muzeális értékű szivattyútelep, ahol a gázgyárihoz hasonló Sulzer motorokkal gondoskodtak a környéken fakadó vizek elvezetéséről. A telefon végén az efféle motorok nagy értője, Orbán László a belvíztelep legendás gépésze mesél a sulzerezés gyönyöreiről és viszontagságairól.  

Beszélgetés - Orbán László

A gázgyári motorral kapcsolatos nyomozást januárban, az egykori dolgozóknak otthont adó lakótelepen folytatom. Maradjanak vonalban, fogadják a Totalcar szerkesztőségének karácsonyi jókívánságait. Köszönjük egész évi kitartó jelenlétüket, az újság és a műsor jövőre is önöknek készül.